egyaránt történnek kis családunkban.

Medve mostanában sziporkázik: tegnap, miután megette reggelire a házi kenyeret, a házi májpástétomot (reggel frissen készítettem) és evett egy kis házilag eltett ubit,  úgy gondolta, hogy mindenképp szupervájzolnia kell, hogy hogyan főzöm az ebédet. Az ebéd lecsós csirkemell krumplipürével sütve, utána pedig gyömülcsös-vaníliakrémes tejberizst gondoltam. Mikor megkérdeztem tőle, hogy a barack mellé rakhatok-e narancsot

1., hosszasan elgondolkodott

2., nagyot sóhajtott, úgy szívből, igazán

3., fájdalmas arcot vágott

4., majd elhaló hangon közölte, hogy igen, kibírom. (Kibírom, vazze. K-I-B-Í-R-O-M.)

Nem tehettem mást: hangosan elkezdtem sajnálni, hogy milyen sanyarú sorsa van és hogy mennyire keményen bánik vele az élet.

…..

Éjszaka egy szemhunyást sem aludtunk, Barnusnak kőkemény asztmás rohama volt: sípolt, hörgött, köhögött, egészen kétségbeejtő volt a helyzet. Mielőtt lefeküdt volna most délután, elégettem rajta egy testgyertyát (igen, rohamosan haladok a sámánasszony lét felé, idő kérdése és csontokból készült nyakéket fogok viselni…). A gyertyázás közben simogattam a kis fejét, ő megnyugodott,én azt mondta, hogy nagyon jó érzés volt, nagyon jól esett neki. Be fogok tárazni ilyen gyertyából.

……

Ezt speciel az auchanban vettem, mert asztma ide – asztma oda (egyébként az éjjel mindig ezerszer rosszabb), el kellett menni bevásárolni. 

Apropó, asztma. Fura elmagyarázni az asztmás állapotot egy kívülállónak, de talán a legfontosabb dolog: ez nem klasszikus betegség. Nem olyan, hogy fekszel és elmúlik. Nem olyan, mint egy láz, hogy átesel rajta,  megszenvedsz vele, de utána egészséges leszel. Bárhol, bármikor újra támadhat, így a legdurvább rohamok után sem marad más: élni kell az életet és egyensúlyozni pihenés és aktív életvitel között.

Általában 3-4 hét nyugalmi időszak után jön egy “fellángolás”, ami 3-5-7 napig tart (szerencsére magát a fellángolást bizonyos tünetek előrejelzik), ezalatt sok-sok kisebb-nagyobb rohamot szenved el a gyerek (na ez a szar, hogy a rohamot nem. De akkorra már tudja anya-apa, hogy fellángolásban vagyunk, így bármikor jöhet a roham). Ilyen fellángolásban vagyunk most csütörtök óta, tegnap éjjel pedig egy nagyon súlyos rohama volt Barnusnak. Két választás van: vagy úrrá tudunk lenni rajta és viszonylag stabil (de még úgy is iszonyú szar) állapotba tudjuk hozni a gyereket, vagy irány a kórház.

Tegnap megúsztuk, bár tény, hogy egy egész kórházi arzenálunk van itthon és mindennek pontos helye  és szerepe van. Inhalátor, görcsoldó, rohamoldó ha nagy baj van. Homeopátia, schüssler-sók és homeopátiával kompatibilis illóolajok, ha nyugalmi állapot van.

Ami fura, hogy minden roham után egyensúlyozni kell: visszaengedni a mindennapokba a gyereket, de felmérni, hogy mikor engedhetem el magam mellől. Felkeltünk, inhalált, elmentünk vásárolni, kimehet délután a kertbe, de közösségbe nem engedem. Nem azért, mert fertőz, vagy mert beteg, hanem azért, mert felelősséggel akkor engedhetem ki a kezeim közül, ha vége a fellángolásnak (ennek is megvannak a szabályai). Szóval ilyenkor állandó felügyelet alatt van, akár egy hétig is…

Mikor kérdeztem a védőnőt, hogy oké, én itthonról dolgozom és amit pedig nem itthonról, az jobbára rugalmas (tolhatom, rendezhetem), de a többi anya hogy oldja meg? azt a választ kaptam, hogy egy ideig táppénzzel, egy idő után meg sehogy, egy keresőssé válik a család, anya ugyanis általában elveszti a munkahelyét…

…..

No de akkor vissza, auchan, vásárlás. Készülődtünk, felöltöztettem a gyereket, eltettem a rohamoldót (ju rimembör, fellángolásban vagyunk), majd tessék-lássék megfésülködtem, felvettem egy fekete pamut terhesnacót, egy csíkos felsőt és belebújtam az edzőcipőmbe.

Medvi megjelent farmerban, bőrcipőben, ingben-mellényben, és mikor odaálltam mellé, elborított a “basszus, ekkora közhelyet: a dolgozó, fess apuka és a magát éppen csak összekaparni képes anyuka klasszikus iskolapéldája”. Ennek hangot is adtam, de nincs mit tenni, már semmi más nem jön rám, elegáns fekete nadrágban, magassarkú csizmában meg tipegjen végig az auchanban egy ilyen éjszaka után az, akinek hat anyja van. Egy utcában.

Medvi roppant megértő volt, és mondta, hogy “Nyuszkó, nem színházba megyünk, csak zöldséget meg tojást venni”, mire közöltem vele, hogy nem nagyon megyünk színházba mostanában, és jelenleg EZ (azaz az auchan zöldségespultja) az egyetlen hely, ahol közösen mutatkozunk. Bólintott, majd annyit mondott: “Akkor tegyél fel egy napszemüveget. Az öltöztet.”

…..

Kínait főzök ma, isteni marhahusit vettünk, már ázik a szójaszószban, és pirított tésztával sütöm össze meg reeengeteg zöldséggel – mostanában rákaptunk a sült jégcsapretekre. Isteni.