Van, hogy kiabálok. Van, hogy a mosogatóban hagyom a tányérokat és csak másnap reggel teszem be a gépbe. Van, hogy lerúgom magamról a cipőt és nem pakolom be a szekrénybe. Utálok vasalni. Rövid mesét mesélek este, ha iszonyú álmos vagyok.
Megveszem a drága sminkszereket, ha jók, illetve ez a szakmám, széles kell, hogy legyen a paletta. De hogy egy nyomorult szempillaspirálon mi kerül 8000Ft-ba??? – azt ma sem értem.
Elfelejtek dolgokat. Túlvállalom magam annyira, hogy sokszor enni sincs időm.
Nevetséges, hogy mennyire képtelen vagyok diétázni.
Idült orvos-és rendőrfóbiám van (kivéve egy ózdi rendőrt, aki nem modell).
A gyerekemet mindig roppant divatosan akartam öltöztetni. Ez elmúlt, a praktikumé lett a főszerep: minden felső menjen minden alsóhoz, oszt jónapot.
Utálok hajat szárítani, pedig nagyon akkurátusan kéne: ha magától szárad meg, akkor se nem hullámos, se nem egyenes, úgyhogy megy copfba.
Nem emelgetem meg az ablaktörlőt a szélvédőn, mielőtt elindulok, pedig tudom, hogy ellenőrizni kell, mert ha hirtelen egy PUMA csapódik a szélvédőre és az véletlen le van tapadva (mármint az ablaktörlő), akkor HALÁLOS balesetet szenvedhetek, ami… hát… halálos. Nos, a nemtörődömségemet, felelőtlenségemet még tetézi, hogy magamban sírva nyihogok a röhögéstől, mikor látom, hogy a férjem komolyan leellenőrzi indulás előtt, pedig neki van igaza.
