Hónap: 2013. július

Tartom magam ezerrel, de ezen kirobbant belőlem a sírás.

Nem sajnállak és nem mondok hülyeségeket, de nagy harc előtt állsz, és szeretnék benne segíteni, ha tudok, de nem tudom, hogyan. Tudom, hogy sok barátod van és sokan vannak melletted, én szeretnék egy lenni a csapatodból.Bármivel.

Hát…

akkor hahó, mindenki a „csapatomban”:

1. Vizsgáljátok meg a melleiteket. Kérjetek mell ultrahangot, jelentkezzetek be magán úton (van szuperjó kontaktom ám!), mert minden 10. nő érintett élete folyamán valamilyen módon. Ne, baszki, ne kezdj el számolgatni, hogy ismeretségi körödben én vagyok a 10., hanem vizsgáld át a melled.

2. Cseréld le a dezodorod alumíniummentesre. DM, Rossmann, Müller – mindenhol lehet kapni.

Egyébként zseniálisak vagytok: kapok mellrák ellenes sütiket, gyerekfelvigyázásokat, kemóra szállításokat és nagy odafigyeléseket. Annyira sok szeretetet és támogatást, amennyiről nem is álmodtam volna. Soha. Nagyon hálás vagyok érte.

Kategóriák
Egyéb

Gergő 16 napos

Egyszerűen szupercuki: elképzelhetetlen, hogy ez a kis kópé mennyi örömöt és boldogságot hozott az életünkbe:) Alapvetően nagyon nyugodt baba, eszik-alszik-nézelődik.

Mindig éhes.
Babusgatásra is.
Ráncos a kis homloka, borzas a kis haja – ha megfésülöm, akkor viszont Gergőből egyenesen Gregory lesz, sőt, Sir Gregory, olyan feje lesz ugyanis mint valami idősödő angol lordnak. 
Csodálatos, csodálatos kis fickó!

Neki egy masni:)

Még a szülinapomra kaptam némi zsetont a szüleimtől. Ma elköltöttem. Ez lett belőle:

Megláttam, megvettem és felhívtam Medvét, hogy elmondjam neki, hogy elköltöttem egy havi Oncomar rákellenes táplálékkiegészítő árát, és hogy tudom, hogy eljön az idő, amikor ez a húszezres majd biztos hiányozni fog, és sajnálom, de erre szükség volt. 
Mondta, hogy igen: mivel nem dolgozom majd, ezzel együtt a kiadásaink jelentősen megemelkednek majd (orvosok, kezelések, gyógyszerek, táplálékkiegészítők, spéci vitaminok) nyilván hamarosan eljön az idő,  amikor nagyon meglenne a helye ennek a pénznek. 
„Viszont Nyuszkó, az a húszezres, ami ott hiányzik majd, az biztos nem ez a húszezres volt. Nagyon örülök, hogy örülsz. Vidd majd magaddal minden kemóra, tuti erőt ad. Szeretlek.”
…………………………………………..
Azon pedig jót mosolyogtam, amikor a boltban az eladó csaj nem értette, mikor a „Remény szalagja” mellrák ellenes medált kértem (pedig kézzel is mutattam, melyik). Majd mikor odanyúltam, hogy EZ az, akkor mondta, hogy ja, a masnis? 
Szerencsés, hogy neki csak egy masni:)
Kategóriák
Egyéb

mindenféle

Ideje összepakolni a melltartóimat. Valószínűleg ráérnék vele a műtét után is, de nincs értelme várni: egyrészt ezek úgysem lesznek jók utána (még akkor sem, ha csak a csomót veszik ki), és utána már a kemóra készülök majd. Nincs értelme sajnálni őket, remélhetőleg kellenek majd újak… oké, nyilván spéci melltartók kellenek majd, de hála az égnek van választék. Bár igen borsos az ára.

Az Oncomar nevű táplálékkiegészítőnek olyan íze van, hogy azt NEM-LEHET-ELKÉPZELNI SEM. 

Híg fos + ázott kutya szaga van, de lehet érezni a törődést, mindezt egy cseppnyi narancsos beütéssel (a narancs és a vanília íz a rákos táplálékkiegészítők Olümposza).

Levágatom a hajam. Oké, nem vagyok hülye, nyilván megvárom, hogy kell-e kemoterápia (a remény hal meg utoljára), de ha kell, akkor irány a fodrász.

Most, hogy felkelni sem volt erőm, egy pár napig bolti „teljes kiőrlésű” kenyeret hozott Medve. Aham. Elolvastam a címkéjét: 15-20% tk. lisztet tartalmaz, a többi sima búzaliszt. Úgyhogy most bedagasztottam egy tk. rozslisztből készült kenyeret, abban azért jobban meg lehet bízni:)

Gubanc itthon van

Irtó aranyos: kicsivel nagyobb, mint Drazsé, igazi kis kajla még és óriási tappancsai vannak. Tegnap ahogy elmentünk érte, láttam az apukáját meg az anyukáját. Hát… 
Hazafelé – miután Medve demokratikusan kijelentette, hogy a kutya a lábamnál utazik ÉS KÉSZ- az első dolga az volt, hogy lepisilje a lábamat (még ki se értünk a Bakonyból). Füreden bóklászott kicsit a kertben, én addig megetettem Gergőt, Medve bepakolta az autóba a mélyhűtőt, valami nélkülözhetetlen pohárkészletet meg valami körfűrészt? csiszolót? mindegy is, NYILVÁN szenvedtünk eddig a hiányától, de most már nem kell tovább nélkülöznünk, itt van velünk ő is.
Na.
Este 8-kor indultunk Füredről, Balatonarácsnál végigpisilte a lábamat ÉS a ruhámat, úgyhogy mennyei volt a hazafelé út…
Nem, éjjel nem sírt, igen, bepisilt és szétrágja az újságokat. Papucsra eddig nem ment rá, és csak a nagy, kövezett  előtérben lehet, a parkettás részeken már nem.
………………………………………………………………………………..
Hétfőn két randim is lesz: az egyik egy mellrákra specializálódott pszichoterapeutával, a másik pedig az imádott háziorvosunkkal. Hívott, beszélgettünk, találkozunk, de volt egy pár feltételem:
  1. Ne sajnáljon. Ez az egyik legrosszabb, amit el kell viselni.
  2. NE mondjon olyanokat, hogy „neked élned kell”, „csak pozitívan” meg hogy „veled nem lehet semmi baj”. Egyrészt NYILVÁN élnem kell, másrészt de, a baj már megvan. Mellrákom van, mi a bánatos lófüttyöt akarunk még?
  3. A legfontosabb: ne mondja, hogy „neked a fiúkra kell gondolnod”. Jó darabig nem is tudtam megfogalmazni, hogy miért tudnék hisztérikusan sikítani ahányszor csak meghallom ezt a mondatot. Nos, ő segített, gyakorlatilag szó szerint elmondta, amit gondolok:
Nyilván a fiúkra gondolok. Mind a háromra. Ők az életem, a létezésem középpontjai, a mindenem. Tudat alatt dühít, ha valaki veszi a bátorságot, hogy felszólít arra, hogy GONDOLJAK rájuk – mintha nem tenném. 
Mintha nem ezzel a gondolattal kelnék-feküdnék-álmodnék-élnék…! Nem kell felhívni rá a figyelmem. Nem szabad, nagyon káros, hogy a szeretetet és a gyógyulást összekössük. Meggyógyulok és szeretem őket, nem meggyógyulok, mert szeretem őket. Nem azért lettem beteg, mert nem szeretem a gyerekeimet, mert nem gondoltam rájuk vagy mert bármit tettem azért, hogy rákos legyek. 
Tanuljatok belőle Ti is: én így utólag is verem a fejem a falba – az ember ugyanezekkel a gondolatokkal bátorítana bárkit, egészen addig, amíg el nem merül a szarban nyakig ő is. Onnantól tudja csak, hogy kellene okosan.
……………………………………………………………………………………………………….
A munkáimat, a feladataimat a műtét után fogom végiggondolni és kiértékelni, mindegyikről akkor dől majd el, hogy folytatom-e vagy sem, addig türelmet kérek mindenkitől.

Elkezdődött – And so it begins

  • mellkas röntgen, vérvétel, vizelet – ezek mind napirenden voltak ma
  • már képes vagyok elolvasni a beutalóimon a „rosszindulatú emlődaganat” kifejezést
  • valószínűleg sokkal keményebb kemoterápiára lesz szükség, mint gondoltuk
  • rengeteg barátom van, köztük egy-két totális idióta, akik megnevettetnek és széppé teszik ezeket a fostaliga pillanatokat.
  • Zsuzsi egy angyal, és valahogy mindig ott van. 
  • hétfőn megyek pszichoterápiás-hipnoterápiás kezelésre (én. igen. én. wtf??)
  • a nőgyógyászom sem engedi el a kezem, és úgy összességében: mindenki csak biztató dolgokat mond.
én pedig hol zokogok, hol megacélozom magam és szagolgatom a fiaim nyakát, vállát, hátát – erőt gyűjtök.

————————————–
  • x-ray, blood test, urine test – these ar normal, daily activities
  • I can read (again and again) on my papers „carcinoma ductale invasivum” without a blink of an eye (ok, without tears and screaming)
  • we’ll need a very agressive chemotherapy
  • I have plenty of friends, good ones, total idiots and they make these days of crap seem just fun & games
  • my mindwife, Su seems to be everywhere, managing/arrangig everyhing
  • I am sooooo eagerly waiting for my hypnotherapy session on Monday. (yes, me. don’t ask:))
  • I am greatful for each and every pep talk: from friends, ob gyn, family…
Oh, me? Well, I’m a total mess right now. Screaming and crying, put myself together and sniffing my boys’ neck… yep, difficult times ahead.
It seems I collect the gunpowder and guts right now.
Kategóriák
mindennapok

Sosem felejtem el azokat a leandereket

Gyönyörű, fuksziaszín leanderek voltak, a százéves tégla épület előtt. Ott parkolt az autónk, a fák lombjain átszűrődött a napfény, mi pedig összebújtunk, összekapaszkodtunk Gergővel. Mohón evett, néha kinyitotta a szemét, felpillantott rám és elégedett volt.

Folytak a könnyeim a boldogságtól, a hálától, hogy megtapasztalhattam ezt az érzést. Megtapasztalhattam, milyen a testemből táplálni a kisfiamat, hogy milyen nyugalmas, ringató, felejthetetlen pillanatok ezek.

Tizenöt perc múlva mondták meg, hogy a szövettan eredménye szerint rosszindulatú emlőrákkal kell megküzdenem a következő hetekben, hónapokban.

Medve ott állt mellettem, csak annyit tudtam kérni tőle, hogy vegye át tőlem a mindössze 9 napos Gergőt, én pedig lerogytam a székre. Mellrák. Diónyi, rosszindulatú csomó. Otthon vár egy 3 és fél éves fiúcska, a férjem karján pedig az alig 9 napos gyönyörűségünk, én pedig ismét harcra készülök. Hatalmas harcra.

Július 16-án műtenek. Reményeim szerint tökéletesen kimetszik majd az oda nem való területet és kivesznek egy spéci nyirokcsomót is – annak pedig tisztának KELL lennie. Ez a feladat. Ez a MINDEN most.

A tejemet azonnal elkezdték gyógyszeresen apasztani, mert így műthetetlen, rám pedig laborok, vizsgálatok és egy műtét vár, egy műtét, amiből nem tudom, hogy kelek fel. Lehet, hogy jobb mell nélkül.

Utána kemoterápia vagy sugárterápia következik, de ez van, állom, kiállom, átharapom a sziklát is ezért a három pasiért. Medvi, Barnus, Gergő, miattatok kell, miattatok muszáj.

Sosem felejtem el azokat a leandereket.

————————————–