Ő az oka, hogy megszerettem a mexikói kaját. A koriandert is. Időről időre visszamegyek az arribába, és pukkadásig eszem magam. A quesadillas, mint olyan, bekerült az álmaimba. (Nem vagyok biztos benne, hogy ebben a mondatban nem túl sok-e a vessző).
Ismertük egymást már akkor is, amikor Barnabást vártam, és volt nálunk abban az ominózus házibuliban, amikor
1., még nem volt a pocakomban Gergő
2., uborkás üvegből ittuk a white russiant
3., megtudtuk, hogy a hidegtől nem lehet megfázni
4., magnóról szólt a zene
5., minden partvisnyél egy gitár volt
6. Medve beesett a karosszék mögé
7., „inkább csak hörögjünk”- mondta Péter, amikor soook nagyon részeg férfi összekapaszkodott a nappalink közepén pogózni, és üvöltötték a mittudoménmilyen számot, és nem tudták a szöveget.
Klaudia ennek megfelelően Guitar Valley-be címezte a kis pakkot:)
Hát így. Hogy „szép és trendi” legyek a kemók alatt is. Mikor kinyitottam, a szívem úgy megtelt, hogy azt hittem, szétrepednek a bordáim – minden darabja telitalálat, egy aprócska boldogság.
Igen, ez az a szín. Ez lesz rajtam mindig, amikor kemóra megyek. A kezelés előtti rituáléhoz tartozik majd, sok egyéb mással együtt. Tulajdonképpen az apacsok is rituális arcfestéssel indultak háborúba… Én is ezt teszem majd.
És nyerni fogok, Drágáim, nyerni fogok!!!
