Hónap: 2017. december

Megvolt a CT, eredmény jövő pénteken, nem tagadom, izgulok. Na jó, ez így nem igaz.

Rettegek basszameg.

Eme rettegésemet evésben vezetem le: kocsonya (még mielőtt totál eszperente lett volna a mondat), csoki, rántott csirkés pita, gesztenyemousse-os süti…

Pedig tulajdonképp semmi okom erre a csontig hatoló félelemre, de hiába, nézem a gyönyörű gyerekeimet és… szóval nem egyszerű egy cseppet sem.

Mindenesetre attól, hogy nyígok, mint a fürdőskurva még semmi nem lesz jobb. Az órák ugyanúgy telnek, a napok ugyanúgy szaladnak, a gyerekek ugyanúgy ebédek, puszit, tiszta pelenkát és esti mesét kérnek, mint két napja, úgyhogy nem lehet lazsálni.

Pláne, hogy Barnabás új igényekkel állt elő: szeretne gyerekjógára járni, megtanulni a lábfrissítő masszázst (minden este masszírozza a talpát a Stadelmann élénkítő lábkrémmel) és persze aromaterápiás olajokkal készül meglábfürdőzni magát, miközben Ruminit olvas. Mindehhez mélyet sóhajtott és elrebegte, hogy ugye látom, hogy bele sem férne az életünkbe az iskola, ez az egész láb-ügy (!) az ő néptáncos lábait óvja és védi, mert cukorbeteg is, és mű-vész-nép-tán-cos is, szóval igazán megérthetem, hogy a lábait óvni kell, és…

Igen. Jól érzed. Vízöntő. Semmi köze ehhez a világhoz, művész.

Gergő ennél azért sokkal egyszerűbb és nem tanakodik ennyit semmin: bevitte a markolóautót is fürdeni ma este magával és megmosta annak is a PÖCSÉT.

Nem unatkozom, na 😀

• Kate Winslet hegyen lezuhanós túlélős filmje nagyon tetszett
• Paddington 2!
• palacsinta party volt ma, eldugtam a maradék nugátkrémet. A fűszeres-vaníliás cukormentes almalekvár elfogyott.
• holnap CT
• és menyasszonyi ruhapróba a húgomnak!
• DM gránátalmás illatú tisztítókendő. Mennyei illata van, élmény sikálni vele a hűtőt.
• Lencse beszerezve, naná, hogy az lesz az újévi ebéd
• ajánljatok jó éttermet holnapra, lesz két órám Budapest belvárosában lődörögni
• EGYEDÜL
• nem bánnám, ha nem csörrenne meg a telefonom…
• vagy valami klassz program nincs a tarsolyotokban?
• Gergő új kedvence a karácsonyra kapott Vitéz Szabólegény meseválogatás
• finomat-bújósat aludtunk az Aranygyapjas kosok után délután
• a világ legklasszabb dolga a cserépkályha
• és a szárítógép. Szerelmes vagyok a szárítógépembe.
• sűrű lesz a január – az onkológiai kontroll (immáron a holnapi ct eredmény birtokában) ugyanazon a napon van, mint Kolos pulmonológiai kontrollja
• Medve Olaszországban lesz, amikor Barnus a féléves vizsgáit teszi.
• de addigra én már túl leszek a fodrászon, elhagyom ezt a rettenetes fázist és egy igazi, 2cm-es pixie cut-ból (amit imádtam!) egy hosszabb fazonra váltok (az is jó lesz. ebbe a kurva átmenetbe kell beledögleni).

Kolos lassan de biztosan javul. Kevésbé fájlalja a fülét, a tüdeje teljesen szörcsimentes, láza sincs.  Vígan kúszik, kezd mászogatni is, egyelőre mondjuk nem érti, mi történik, de Kolos mint tudjuk nem egy bonyolult lélek, nem filózik sokat rajta.

Holnap jönnek megjavítani a laptopomat (komplett kijelző csere, helló Gergő), ma semmit nem kell főznöm (töltött káposzta a hűtőben), holnap pedig egy nagy adag almapektines vegán kocsonyát készítek (egy kicsit elég a húsból). Ragyogó színű harisnyák sorakoznak a szekrényben és egyik sem jön rám, úgyhogy megszereltetem Medvével a szobabicajt (helló, Gergő, vol. 2).

Barnus Ruminit olvas, vizsgákra készül és most épp a Naprendszert tanulmányozza, kapott 3d-s falmatricákat, de azt ugye nem lehet csak úgy felhajigálni, mint a trágyát a vasvillával, kell egy terv kérem szépen. Mondjuk a Neptunusz kicsit behorpadt (nem találod ki, ja, de, helló Gergő), de ez nem von le semmit a tudományos felfedezés értékéből, sőt, most az a terv, hogy alkoholos filccel felírja a bolygók alá a nevüket is, én pedig ezt azért tűröm széles mosollyal és rezzenéstelen arccal, mert 1., még nagyon sok bólé van itthon 2., tavasszal jön a festő.

Egyébként pedig minden lecsendesedett, most nagyon finom még az ellentmondás is: teszünk veszünk, a házban és a ház körül dolgozunk, mindeközben pedig nem történik semmi.

Olvasunk, alszunk, lődörgünk… és várjuk 2018-at.

Érdekesen indult ez a Karácsony. Nagy kijelentésekkel, mint nem főzök, nem megyünk, nem érdekel. Nagy válaszutakkal, mint megszokás-e a tíz év vagy szerelem, illetve hogy mit tennék, ha úgy alakulna, hogy lenne választásom. Nagy érzésekkel, nagy sírással, nagy mosolyokkal, nagy habos kávéval.

Még tegnap délután kocsiba ültünk, elmentünk a Karácsonyházba (szerintem rettenetes volt), illetve a Kastély Pálmaházába (álomszép), ahol vettünk jó pár fújt üveggömböt és persze más karácsonyi szépséget is.

Átvettük a halászlevet és a gyerekeknek a vacsorát, hazajöttünk, zenét hallgattunk, fát díszítettünk, megköszöntöttük Medvét névnapja alkalmából, majd hirtelen ma lett, Apa hozott lazacot, ami az ebédünk lett, virágot, ami az asztalt díszíti majd, és jókedvet, ami pedig annyira jellemző rá, hogy az ember nem tehet mást, mint vele mosolyog.

Kész a fa, kész az ebéd, megvan a vacsora (szilvás kacsasült lett a nem főzök idén! vége), lesz hozzá mazsolás rizs meg jóféle vörösbor. Ég a tűz a cserépkályhában, begyújtottunk a csikótűzhelybe is, lassan felteszem a forralt bort és elkezdem végiggondolni, hogy hova tettem a karácsonyi ajándékokat.

Kolos fájlalja a fülét, Barnus papírból hóembert fabrikál, Gergő alszik és szokás szerint bosszankodik valamin. Medve fenyőágat hoz a fáról – minden évben műfenyőnk van, de kölcsönzünk egy ágat valamelyik óriás fenyőfánkról- feldíszítjük, megy a régi varrógépre. Katonás rendben állnak a pontyszeletek, talán még egy bejglit is tekerünk délután, és annyira alacsonyra tettük idén a lécet és az elvárásokat, hogy sosem álltunk még ilyen jól az előkészületekkel és amúgy mindennel.

Elől a hímzett párnák, a keményített abrosz, a felpuhult szív és talán kicsit csendesedik a veszekedésben, bronchitiszben, kórházasdiban, kifakadt dobhártyában és sírós különlétben megfáradt lélek is.

mint az Igazából Szerelem nyitóképei: emberek jönnek, aggódnak, babák mennek, szenvednek, anyák ölelik őket vagy attól szenvednek pont, hogy senki sem öleli őket. Van, hogy a szív megszakad, hogy nincs remény, közben hazamegy az antibiotikumos, nem jön soha többet, testvérek örülnek, szülők immáron nem szülők, lázkúp és picit piros, zacskóba csomagolt teásüvegek és a hűtőben árválkodó piros arany.

Várunk. Ki pisire, ki tesztre, ki fülészre, ki párára, van aki bírja, van, akihez szólni sem lehet úgy hisztizik. Van pókemberes doktobácsi, van szépségversenyen-is-indulhatna doktornéni, van sok jó szándék, büdös babaszar.

Egy idő után nem hallod a gyereksírást, nem zártosztály, de zárt osztály, kicsi kezek tapadnak az üvegre, várják, hogy menjen anya, menjen a tesó, ablakból az autók, emberek mennek a dolgukra. Mi itt, összezárva átsuhanunk az orvosok életén, ők a miénken, de haha, pont ma beszéltük, hogy mindenki gyógyuljon meg és menjünk haza mind, mert itt se és ott se tekeri fel magát a töltött káposzta.

Mindegy, mindegy, csak nyugalom legyen, béke legyen és egy kis szeretet.

és 85 kiló vagyok.

Kolosnak kétoldali középfülgyulladása van, ráadásul megsértették a fülét vizsgálat közben, és arra kelt a gyerek, hogy folyt a vér a füléből. Fülészeti kontroll (figyelj!) szerdán. Addig itt. Az orvosok egyébként csodálatosak: kedves, végtelenül intelligens és nagyon jóakaratú csapat, úgyhogy vigyáznak ránk, ezzel nincs gond.

Itt, miközben nézem, hogy Barnabás néptánc csoportja karácsonyra készül, és tudom, hogy a gyerekem nem lesz ott- nem tudjuk megoldani. Itt, miközben átpörgetem a képeket Gergő pénteki karácsonyi bulijáról, mi akkor épp dinamikus tüdőátvilágításon voltunk, szerencsére nem találtak idegentestet.

Itt, miközben anyuéknak még nincs ajándék, miközben más már a fát díszíti és betlehemezni jár, az otthonát csinosítja vagy épp csak csomagol.

Csípős zöldségeket ennék. Nézném a cserépkályhában a tüzet. Mosnék ezerrel, élvezném a szárítógép klasszságát. Barnussal készülnénk a vizsgákra.

Az erőm azonban nem hagyott el. Egy pillanatra sem, egy kicsit sem, és egy célom van: minden nyekkenésénél éreztetni vele, hogy itt vagyok, nincs egyedül, vele küzdök. Édes és felettébb babanyálas, bújós pillanatok ezek, és úgy tele van a szívem, amikor kacag végre egy fájdalmasabb vizsgálat után, hogy ezer meg ezer karácsonyi angyalkórus sem ér fel vele.

Az életem olyan, amilyen. Fos, nehéz, bonyolult, váratlan eseményekkel tarkított, de van egy nagy szerencsém: van hozzá erőm.

remélem holnap megyünk haza. Tüdőgyuszi kezdődött, középfülgyuszi kezdődött, fulladás masszívan, arcürege tele. Nem, Kolos nem beteges, ez nem már megint beteg, hanem még mindig. Ehhez képest viszont elég jól bírta a kis szervezete, 6 hét után dőlt be, de akkor 39,6-tal indított.

Először négyágyasban, aztán -hogy kilábaljon- egyágyasba kerültünk, majd mikor felszabadult az alapítványi szoba, ahol fürdőszoba is van, átkértem magunkat oda. Épp jókor, azóta ott fosokhányok – kaját rendeltem (GM, tejmentes) és hát valami diétahiba becsúszott.

Apokalipszis, na. Mucika lassan mintha jobban lenne, holnap kontroll, hogy van-e még tüdő- és fülgond, eldöntik kell-e hörgőtükrözés, aztán remélem lassangyorsan mi is hazamehetünk végre.

Ezt a Karácsonyt itt el is engedtem: minden úgy lesz, ahogy lesz, ha kupiba megyünk haza, akkor a romok tetején megy majd a dínomdánom. Akinek eddig nem vettem ajándékot, annak nem is fogok, ami még postán van és nem érkezik meg, az majd megjön két ünnep között. Eszünk kacsát, díszítünk fát, nézzük az új szárítógépet és legrosszabb esetben csak szárítunk, szárítunk egész este.

Elmondhatatlanul erős ez a kislegény, engem nem kell félteni, Medve zseniálisan helyt áll: inzulinpumpa, szerelékcsere, főzés – nem gond, még koncertre is elvitte a fiúkat!

Összebújunk, nézzük az ablakból ezt a decemberinek egyáltalán nem nevezhető időt, aztán tegnap engedélyt kértem egy nagy sétára: bebújtunk a közös kabátunkba és éreztem, ahogy a kis teste rajtam piheg és ahogy simogat a parányi kezecskéjével. Csodálatos érzés, hogy vele lehetek, hogy támasza lehetek a bajban, hogy magamhoz ölelhetem egy-egy vizsgálat után, hogy megnyugtathatom. Tulajdonképpen semmi más nem számít, csak ez, csak ő, csak ők, nekem ez a karácsonyi csoda, minden nap, épp ezért fáj, ha nem tudok olyan anyukájuk lenni, amilyen legbelül szeretnék. Ha van karácsonyi kívánság, akkor egységet kérek a családunknak: lehessünk öten, lehessünk sokáig, lehessünk összebújva, lehessünk szeretetben.

Egyébként nemcsak emiatt a „csak szeretet legyen” dolog miatt érzem, hogy vén vagyok. Az orvosok nagy része 30 év alatti, és bizony csak ámulok és bámulok, hogy valaki 25-30 évesen életeket ment meg ügyeletet tart. Én ennyi idősen műszempillákat ragasztottam 😀

Na megyek, kihasználom a privát vécét- és viszek egy lavórt is. Brrrrrrrrrrr.

abba az irányba mutat, hogy ideje befejezni ezt az évet. Volt itt rendszerleállás, láz, bokaficam, áramszünet, rossz telefon… minden, mi szemnek-szájnak ingere.

Úgyhogy most nyugi van. Teázás, olvasás, lassú mozdulatok, hosszan sült húsok és órákig rotyogó ételek.

Kolosnak antibiotikum van. Nem akar átbillenni ezen a szörnyetegen, és most van annak a határán, hogy kb. egy bár nap és begyullad a tüdeje. Itt az ideje az antibiotikumnak, itt az ideje a gyógyulásnak.

Mosókonyha kialakítás van. Mégis lent lesz a mosó-szárító részleg. Ma megérkezett a gép, még nem bontottam ki, igyekszem szép helyet csinálni neki, de rengeteg nehéz dolog áll az útjában, úgyhogy ehhez Medve kell majd. Lent lesz a tisztítószeres szekrény is, és ha már nekivágunk, akkor egy füsttel puccba-parádéba vágjuk a lépcső alatti részt is.

Rendezkedés, takarítás van. Itt fenn már egész jó a helyzet, ideje megbolygatni a lenti részt is. Jövő nyáron kövezni szeretnénk, de egyelőre örülök, ha eljutunk a lomtalanításig.

Jóga van (zsinórban 3. nap – kezdem érezni, hogy van testem!), nagyon jó érzés, szinte hallom pl. a hónaljamat, ahogy megköszöni az oxigént, amit az elmacskásodott sejtjeimbe juttatok.

Hétvégén koncertre viszem a fiúkat és talán-talán hozzám is beköszönt végre a meghitt várakozás. Jó lenne, mert egyelőre egy túlpörgött kontrollmániás idióta vagyok, szóval én tuti xanaxot hoznék magamnak az angyal helyében…

Semmise. Tavaly teljesen magával ragadott a varázslat: ilyenkor már javában sütöttem a sütiket, már duruzsolt a kályhában a tűz, girlandok lógtak mindenhonnan és köbeölelt a várakozás.

Na, idén lófasz nincs.

Megrendeltem az ajándékokat, készülünk Barnabás januári vizsgájára, dolgozom, próbálom összerendezni a mindennapjainkat, de valahogy elkopik most ebben a rohanásban a Karácsony és mindaz, amit számomra jelent.

Nem szeretem, hogy nem tudok lassítani. Nem szeretem, hogy nincs nyugalom, békesség. Nem szeretem, hogy folyton óbégat a fülembe az a kis idegesítő, sürgető hang. Nem szeretem, hogy a megvett Mikulás napi fürdőbombát egy hét alatt sem sikerült felhasználni, magyarul nem volt fél órám, amit eltölthettem volna magammal.

Nem szeretem a félbehagyott könyveket, a folyamatos bűntudatot, az állva evést és a nem mozgást. És mivel ezeket nagyon nem szeretem, tenni fogok ellenük.

Első lépésben visszaköltöztetjük a mosógépet a szuterénbe, a mosókonyhába. Jön a héten egy csodás szárítógép is, így a házat nem borítják majd szárítók mindenhol.

Barnus végérvényesen elfoglalta az új szobáját: még egy szőnyeg hiányzik a boldogsághoz és egy asztali lámpa, mindkettőt az ikeából néztük ki (mármint ő!!):

Nem egy bonyolult lélek a legnagyobb fiam, na. Visszatérve az új szobára: én IMÁDOM, hogy vége a közös szobás időszaknak. Utáltam a minden este veszekedést, az egymás piszkálását, a sírásokat, a verekedéseket: most sokkal nagyobb a béke, jobban eljátszanak, egyébként pedig 8-kor alhat az óvodás és 9-ig olvashat az iskolás.

Barnus rengeteg könyvet kap Karácsonyra: Ruminit, nyomozós könyveket és ismeretterjesztőt is – ebből a Rumini azért különösen érdekes, mert megnyílt az első kifejezetten gyerekeknek szánt kalandszoba/szabadulószoba, ahova majd a születésnapján megyünk.

Kolosnak vettünk egy járókát a Vaterán, mert igen, elérkeztünk az kúszós – ágy rácsába kapaszkodós időszakhoz. Gyönyörű fa egyébként és nem négyszögletes, hanem kerek és jó tágas. Állítható a magassága és van hozzá pihepuha betét is elvileg. Este kiderül, már Medve kocsijában van.

Kilószám eszem a mandarint, sütöttem mézeskalácsot (agavés kalácsot), megy a karácsonyi zene, égnek a gyertyák, nekem pedig kukksötét van a lelkemben.

Jaj.

Tippek?

ha csak nyígnék, hogy ez is rossz meg az is rossz, miközben igenis bőven történnek csodák is a mindennapjaimban:

Kezdjük egy negatív hasi ultrahanggal, ami már önmagában hatalmas megkönnyebbülés. Az UH szerint minden rendben a vesémmel, remélem ezt a vérvételem eredménye is megerősíti, és normál tartományban lesz a vesefunkció, mert csak akkor mehetek a CT-re.

Mindenesetre az negatív.

Rengeteg folyadékot iszom és főleg teát: a Clipper még mindig nagy kedvenc a Sonnentor teák mellett, ilyen bogyós pedig rég volt itthon, úgyhogy most vettem egy dobozzal. A másik Rossmannos bio, hibiszkusz és citrom.

Klassz volt múlt héten a Pálmaházban a gyerekekkel, és nagyon tetszett! Megfizethető volt, találtam szép dolgokat, a srácoknak is nagy élmény volt, igaz nem csináltunk koszorút, mert az egyik kész annyira megtetszett, hogy megvettük. Teák, szappanok, olajak, fűszerek, krémek-kencék és igazi karácsonyi pompa. Mindenképp menjetek el. Nem ez nem a karácsonyház, ez a Pálmaház Gödöllőn.

Aztán… szintén a héten bukkantam rá ezekre a kékes tálkákra, azonnal vettem is négyet, ugyanis én mindent ilyenből szeretek enni sajnos, nem hagyományos tányérokból. Ciki, nem ciki, ez van.

Akkora meglepetésem volt, hogy… hívott a futár, hogy csomagom jött. Átvettem, és Ivett, a Zenda tulajdonosa küldött nekem egy kardigánt, illetve volt benne mégegy kis tasak, ami egy igazi Christibeads nyakláncot rejtett! meseszép, nagyon örülök neki, és csak úgy kaptam, magától a tervezőtől, mert csak. Mert régóta olvas (ezen én még mindig meglepődöm) és szeretett volna örömöt szerezni.

Jaj, nagy a boldogság!