Itt is megtalálsz:
alma meg a fája

5 perc a semmiből-Talán kilazul

Bemerevedett a nyakam, és ez a merevség az elmúlt időszakban csak rosszabb lett. Először féltünk, hogy milyen lesz a Waldorf, aztán megláttuk, hogy a mi gyerekünknek nagyon jó, és nagyjából két hete, amióta elkezdődtek az iskoláról a beszélgetések, attól kezdtünk el félni, hogy valahogy, valamilyen úton-módon ki ne kerüljünk ebből a szabadságból és vissza ne kelljen fordulnunk.

Jaj, csak legyen hely, csak felvegyék, mindegy, hogy jövőre vagy egy év múlva.

Reccs, a nyakam, majd fejfájás, majd éles,hasító fájdalom deréktól fejbúbig. Jaj.

Annyira vicces, hogy csak egy irányba tudok nézni, csak egyfelé, mereven, előre, talán még a szememet is alig tudom mozgatni a fájdalomtól. Ahelyett, hogy kimozgatnám, mindent ennek rendelek alá: a munkát, a főzést, a napi teendőket, inkább annak rendelem alá, hogy merre tudok nézni, csak nehogy rosszabb legyen…

Aztán szép lassan elkezdem biccenteni. Látom az embereket,mosolygok, ahogy bemegyek a boltba, ahogy összefutok ismerősökkel a néptáncon, ráköszönnek a gyerekek Barnabásra a parkban, a postán, a közösségi házban. Ismerős arcok a bölcsiben, az óvodában, lassan mindenhol.

Forgatom a fejem, és nem látom az állami oktatási rendszert, de azt igen, hogy nem süketültünk, vakultunk, bolondultunk meg attól, hogy kiléptünk. Jól megy nekünk a kilépés. Iroda nélkül dolgozunk, munkaidő nélkül dolgozunk, magunknak dolgozunk, szóval pontosan tudjuk, hogy a szabadság a legnagyobb kötöttség. Ott bizony saját rendszert kell teremteni.

Tegnap este összebújva beszélgettünk, és szinte egyszerre jutottunk el oda, hogy ha nem veszik fel, akkor megpróbáljuk jövőre. Ha akkor sem, akkor megnézünk egy helyi Waldorf iskolakezdeményezést, ami még a Waldorfon belül is vadhajtásnak számít. Ha azt sem, akkor alsóban tanulókör, itthonoktatással.

Mondom itthonoktatással.

Valahogy lesz, valahogy jó lesz, biztosan jó lesz, mert még mindig kézenfogva megyünk az úton, ami már önmagában szabadság. Mindegy, hogy nem látjuk a végét, lustaságból, kényelemből, félelemből nem fordulunk vissza.

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

2 hozzászólás

  • Reply Barbi

    Szia, a fiad aspergeres? Hasonloan kuzdunk a csaladban,a tekintete nagyon ismeros .

    2015-12-13 at 14:56
  • Reply Ági

    Nem,nem az.
    Sem a kommunikációs deficit (nem szívesen beszél, nem tudja kifejezni magát, nehezen teremt kapcsolatot, ismétlődő és aprólékos / szegényes a szókincse, kerüli az interperszonális kommunikációt), sem a kényszeresség (megszokott tárgyak,megszokott helyen,megszokott útvonalak, megszokott sorrend).

    Nem, a gyerekem határozottan nem autista, de ha az lenne, az sem lenne baj.

    A gyerekem szorong, figyelmetlen (de nem klasszikus figyelemzavaros tünetekkel) és alkalmanként dadog.

    Sok erőt, szeretetet és elfogadást az Aspergerhez – ő úgy tökéletes.

    2015-12-14 at 05:34
  • Leave a Reply