Szerző: Ági

ez a mondat jött velem szembe most hétvégén. Pillanatról pillanatra.

Másnak ez öröm, de sajna én nem ilyen vagyok. Nem vagyok spontán, menő, nem ég a talpam alatt a tűz, nem forrongok, nincs olthatatlan szomjam a világ egzotikus tájai iránt… én ilyen ülök a seggemen típus vagyok. Szeretem, ó, de mennyire szeretem, ha ugyanazok a dolgok, emberek, történések vesznek körül…

A legfrissebb munkahelyemen azt hiszem a negyedik évemet kezdem meg (a többi bőven 8 év fölött), 10 éve ugyanaz a pasim, nem váltok köptetőt (kakukkfüves gyógyszertári) és megsiratom a serpenyőmet – 7 évet töltött velünk, imádtam-szerettem, de vége.

Nem vagyok egy nagy forradalmár, na. Az állandóságot szeretem, az unalmas kiszámíthatóságot, az akkora izgalmakat, hogy van-e-új-limitált-kiadású-bébiétel-a-boltban vagy hogy ha-megnyomom-a-kocsiban-a-random-lejátszást-vajon-melyik-szám-indul-el-a-cédéről.

Ehhez képest elég kacifántos volt az út és akkora baszottnagy buckák, huppanók, hajtűkanyarok voltak rajta, hogy alig győztem kapkodni a fejem… most pedig kicsit lassul.

Bekuckóztunk, Nők Lapját olvasok, megvacsorázunk, aztán sétálok-kocogok egy jó nagyot, egyébként meg kitaláltam magamnak a tökéletes téli elfoglaltságot: hímzés, evés, alvás, horgolás, ripít.

• Keserű füstszag van a házban. Ennek az az oka, hogy elégettem (elfüstöltem) a Boldogasszony csokrot, így garantáltan mindenki boldog, egészséges és sikeres lesz ebben az esztendőben, ugyanakkor kurva büdös van az egész házban.
• Kiválasztottuk az idei családi nyaralás / országjárás helyszínét: Kecskemétre megyünk, le is foglaltuk a szállást, úgyhogy most gyűjtöm a látnivalókat és ötletelgetünk, tervezgetünk ezerrel.
• Elkezdtem összepakolni a karácsonyi dekorációt, leakasztgatni a fáról a díszeket és a mézeskalács illatot is felváltja a téli immunerősítő keverék. Nem vált be a Helen illóolaj márka, összességében teljesen lutri, hogy melyik keverékük jó minőségű és melyik nem. Bontottam olyat, ami álom és olyat is, amin lehetett érezni, hogy vagy tárolás hiba áldozata, vagy valami más nem stimmel vele, de sajnos a kukában landolt.
• Vettem egy futónadrágot. A legegyszerűbbet, legolcsóbbat, de tényleg ég és föld a különbség: most olyan 25 percnél és 2 km-nél járok, persze szó sincs arról, hogy mindezt futva, intenzív gyaloglás végig, de már vannak benne rövid, 2-2 perces kocogások.
• Készülünk a vizsgákra. A visszatérő probléma nem a tudás, hanem a figyelem hiánya: szórakozott, unja,ezer dolog érdekelné így összeadás helyett kivon, kivonás helyett összead és még sorolhatnám. Mondom én százszor és ezerszer, hogy ellenőrizd, tedd ki az ékezetet, figyelj a nagybetűre, mintha a falnak beszélnék.
• Szeretnénk a csikótűzhely fölé egy rudat függeszteni, amire alma és gombafüzéreket, fűszernövényeket lehet lógatni.
• Mondtam már, hogy imádom a púderrózsaszínt?
• Gergő nagyon sokat fejlődött. Ma ment először óvodába, ráhúztunk pár napot a szünetre. Kifejezetten sokat rajzoltunk és színeztünk, lerajzolta Kolost (simán megvan az 5 testrész de az arc is nagyon aprólékos: szemöldök, szemgolyó, pupilla, fül, nyak, fogak mind a helyükön), nyelvét kinyújtva dolgozott egy tűzoltóautón (klassz lett nagyon). Egyébként is olyan sok területen beérett: 8-10 oldalas meséket simán végighallgat (nem képeskönyvből!!), összehajtja a pizsamáját, egyedül fürdik… máskor meg olyan, mint a vadszamár, visít, üvölt, fetreng, szóval azért ne úgy képzeld el Gergőt, hogy megterít az ötórai teához és megkérdezi, hogy would you like a cup of tea my dear?
• Na kipróbáltam a cotifibra kiwis bélradírját. Csúcsszuper. Fantasztikusan hatékonyan távolítja el a salakanyagot. Egy dolgot nem tartottam szem előtt, mégpedig azt, hogy a hatás nem azonnal jelentkezik, hanem majd csak később, mivel ez nem hashajtó. Simán nekiindultam Barnussal a Decathlonba, a vasárnap délutáni csúcsidőben, ahol fullra járata működött az összes kassza, és még a csillárról is sílécet próbáló emberek, rollerező gyerekek, csapatban lófráló tinik és gyerekükre hótaposót küszködő családok lógtak.

PUSZTÍTÓ PILLANATOK következtek, jeges verejtékkel.

Senkinek nem ajánlom.

(Barnus szuperül szórakozott, és még a kocsiban is azt vihogta, hogy miért nem mentél el ott SZARNI, ha ennyire kellett???)

Röhej, de igen, most tudom elkezdeni tervezni az évet, és ezen a héten még engedélyezek magunknak egy kis lógást.

Barnus ma nagyon rosszul volt, valami nem stimmelt a pumpával így 33 lett a cukra, és… hidd el, az nem sétagalopp. Nagyon nehezen hoztuk vissza és azt kell mondjam, ennyire rosszul még nem volt a diagnózis óta.

Most már stabil, kérdeztem, megy-e furulyára, csak idepillantott és elment lefeküdni. Rettenetesen kimeríti a szervezetet egy ilyen kitörés, ilyenkor a legjobb, ha pihen és ágynyugalomban van. A legnehezebb az ilyen helyzetekben az, hogy hogyan őrizzem meg az ő nyugalmát, amikor minden porcikám riadót fúj és rettegek. Mindegy, van ilyen, holnap már mintha mi sem történt volna.

Egyébként sem voltak ezek most egyszerű napok: konfliktus konfliktus hátán, veszekedés a gyerekekkel, rossz kommunikáció, rossz döntések, nehézkesség és akadályok.

Jól hangzik, mi? Egészen meghoztam a kedvet a családunkhoz, mi? 😀

Na szóval seggfejkedés volt a köbön, de talán mára csitul minden, megveszem a határidőnaplómba a betétet, megcsináltatom a körmeimet (egy csomószor kapok olyan kérdést, hogy ez vagy az a lakk milyen színű – nem tudom, nem én csinálom) – ez az én luxusom, az énidőm, hívd ahogy akarod, ugyanis a nap minden pillanatában boldoggá tesz, hogy ápolt és rendezett a kezem (vagy legalábbis egy csodás manikűrrel nyúlok a pelenkányi szarba).

Készülünk a vizsgákra, jól állunk nagyon, úgyhogy belefér, hogy a jövő héten múzeumozni menjünk egy másik kisfiúval (szintén oo-s), a Nemzetibe megyünk és nekivágunk a felfedező hátizsákos programnak.

A laptopom megint gyengélkedik, most épp a ventilátornak van rettenetes hangja, holnap jönnek cserélni, de ez legyen a legkevesebb gond, ezt meg lehet oldani, a vízforralónk azonban megadta magát, úgyhogy abból venni kell egy újat. Tíz éve megvan, szerintem kiszolgálta az idejét…

Jövő héten pulmonológiai kontroll, onkológiai kontroll, vérvétel, múzeum, megbeszélések, én pedig érzem, ahogy lassan felszívom magam, egyre nő az erőm és nekivágok ennek a 2018-as évnek, amitől csak annyit kérek, hogy ne vegyen el semmit. Csak ennyit.

az évzáró nagy beszélgetésen.

Minden évben – így most is- leülünk és megosztjuk egymással, hogy kinek milyen éve volt, mi volt a legjobb, legrosszabb, hogy érzi magát, és a többi.

Nos, idén kétségkívül Kolos volt a szupersztár, az ő érkezése egy egészen új dimenziót nyitott meg mindnyájunk előtt: babázunk, örömmel, odaadással, igazán belemerülve.

Az év legnehezebb időszaka egybeesett Kolos születésével, akkor gondolta a dédi, hogy megcsinálja a nagy és dicstelen finálét, amit egyébként már ezerszer megbánt, de ez van, kész, vége, magának főzte ezt az egészet, egye is meg.

Ez is piszok nehéz évnek indult, az utolsó két hónap sem volt a legkönnyebb, de összezártunk és klasszul vettük az akadályokat. Talán nem is azon áll vagy házasságunk és a családunk boldogsága, hogy milyen kártyát oszt az élet… sokkal inkább az határozza meg a jó mindennapjainkat, hogy mi hogyan tudjuk kezelni, megélni, megoldani a nehézségeket.

Az egyik legnagyobb élmény a Malomporta volt Bozsokon, de Barnus karácsonyi furulyaműsora is olyan emlék, ami örökre megmarad.

Lett egy tiszteletbeli tesóm, Barnus letette az első vizsgákat, megvan az erőállatom és Medve biztatására újra rajzolni fogok,mert nagyon szeretek és hiányzik.

Csak a magam örömére, csak a srácok örömére.

Idén elkészül a fürdőszobánk a nyaralóban, a tavaszi vizsgákra már ott készülünk majd, egyelőre azonban még a j-ly és a csészelevél-sziromlevél témakörben vagyunk a cserépkályha előtt.

A tegnapi trakta és a mai maradék eltakarítás után rettenetes állapotban van az egész szervezetem: felfúvódott vízzel telt lufiként hömpölygök és döcögök, úgyhogy holnap ideje elindítani egy 36 órás böjtöt (elég nagy szakirodalma van a neten, itt most nem részletezném) egész nap víz+zöld tea. Talán attól egy kicsit jobb lesz – de még azért az estét megküldtük egy hatputtonyos aszú, vegán kéksajt kombóval.

Mérlegre álltam.

Nem kellett volna.

Megvolt a CT, eredmény jövő pénteken, nem tagadom, izgulok. Na jó, ez így nem igaz.

Rettegek basszameg.

Eme rettegésemet evésben vezetem le: kocsonya (még mielőtt totál eszperente lett volna a mondat), csoki, rántott csirkés pita, gesztenyemousse-os süti…

Pedig tulajdonképp semmi okom erre a csontig hatoló félelemre, de hiába, nézem a gyönyörű gyerekeimet és… szóval nem egyszerű egy cseppet sem.

Mindenesetre attól, hogy nyígok, mint a fürdőskurva még semmi nem lesz jobb. Az órák ugyanúgy telnek, a napok ugyanúgy szaladnak, a gyerekek ugyanúgy ebédek, puszit, tiszta pelenkát és esti mesét kérnek, mint két napja, úgyhogy nem lehet lazsálni.

Pláne, hogy Barnabás új igényekkel állt elő: szeretne gyerekjógára járni, megtanulni a lábfrissítő masszázst (minden este masszírozza a talpát a Stadelmann élénkítő lábkrémmel) és persze aromaterápiás olajokkal készül meglábfürdőzni magát, miközben Ruminit olvas. Mindehhez mélyet sóhajtott és elrebegte, hogy ugye látom, hogy bele sem férne az életünkbe az iskola, ez az egész láb-ügy (!) az ő néptáncos lábait óvja és védi, mert cukorbeteg is, és mű-vész-nép-tán-cos is, szóval igazán megérthetem, hogy a lábait óvni kell, és…

Igen. Jól érzed. Vízöntő. Semmi köze ehhez a világhoz, művész.

Gergő ennél azért sokkal egyszerűbb és nem tanakodik ennyit semmin: bevitte a markolóautót is fürdeni ma este magával és megmosta annak is a PÖCSÉT.

Nem unatkozom, na 😀

• Kate Winslet hegyen lezuhanós túlélős filmje nagyon tetszett
• Paddington 2!
• palacsinta party volt ma, eldugtam a maradék nugátkrémet. A fűszeres-vaníliás cukormentes almalekvár elfogyott.
• holnap CT
• és menyasszonyi ruhapróba a húgomnak!
• DM gránátalmás illatú tisztítókendő. Mennyei illata van, élmény sikálni vele a hűtőt.
• Lencse beszerezve, naná, hogy az lesz az újévi ebéd
• ajánljatok jó éttermet holnapra, lesz két órám Budapest belvárosában lődörögni
• EGYEDÜL
• nem bánnám, ha nem csörrenne meg a telefonom…
• vagy valami klassz program nincs a tarsolyotokban?
• Gergő új kedvence a karácsonyra kapott Vitéz Szabólegény meseválogatás
• finomat-bújósat aludtunk az Aranygyapjas kosok után délután
• a világ legklasszabb dolga a cserépkályha
• és a szárítógép. Szerelmes vagyok a szárítógépembe.
• sűrű lesz a január – az onkológiai kontroll (immáron a holnapi ct eredmény birtokában) ugyanazon a napon van, mint Kolos pulmonológiai kontrollja
• Medve Olaszországban lesz, amikor Barnus a féléves vizsgáit teszi.
• de addigra én már túl leszek a fodrászon, elhagyom ezt a rettenetes fázist és egy igazi, 2cm-es pixie cut-ból (amit imádtam!) egy hosszabb fazonra váltok (az is jó lesz. ebbe a kurva átmenetbe kell beledögleni).

Kolos lassan de biztosan javul. Kevésbé fájlalja a fülét, a tüdeje teljesen szörcsimentes, láza sincs.  Vígan kúszik, kezd mászogatni is, egyelőre mondjuk nem érti, mi történik, de Kolos mint tudjuk nem egy bonyolult lélek, nem filózik sokat rajta.

Holnap jönnek megjavítani a laptopomat (komplett kijelző csere, helló Gergő), ma semmit nem kell főznöm (töltött káposzta a hűtőben), holnap pedig egy nagy adag almapektines vegán kocsonyát készítek (egy kicsit elég a húsból). Ragyogó színű harisnyák sorakoznak a szekrényben és egyik sem jön rám, úgyhogy megszereltetem Medvével a szobabicajt (helló, Gergő, vol. 2).

Barnus Ruminit olvas, vizsgákra készül és most épp a Naprendszert tanulmányozza, kapott 3d-s falmatricákat, de azt ugye nem lehet csak úgy felhajigálni, mint a trágyát a vasvillával, kell egy terv kérem szépen. Mondjuk a Neptunusz kicsit behorpadt (nem találod ki, ja, de, helló Gergő), de ez nem von le semmit a tudományos felfedezés értékéből, sőt, most az a terv, hogy alkoholos filccel felírja a bolygók alá a nevüket is, én pedig ezt azért tűröm széles mosollyal és rezzenéstelen arccal, mert 1., még nagyon sok bólé van itthon 2., tavasszal jön a festő.

Egyébként pedig minden lecsendesedett, most nagyon finom még az ellentmondás is: teszünk veszünk, a házban és a ház körül dolgozunk, mindeközben pedig nem történik semmi.

Olvasunk, alszunk, lődörgünk… és várjuk 2018-at.

Érdekesen indult ez a Karácsony. Nagy kijelentésekkel, mint nem főzök, nem megyünk, nem érdekel. Nagy válaszutakkal, mint megszokás-e a tíz év vagy szerelem, illetve hogy mit tennék, ha úgy alakulna, hogy lenne választásom. Nagy érzésekkel, nagy sírással, nagy mosolyokkal, nagy habos kávéval.

Még tegnap délután kocsiba ültünk, elmentünk a Karácsonyházba (szerintem rettenetes volt), illetve a Kastély Pálmaházába (álomszép), ahol vettünk jó pár fújt üveggömböt és persze más karácsonyi szépséget is.

Átvettük a halászlevet és a gyerekeknek a vacsorát, hazajöttünk, zenét hallgattunk, fát díszítettünk, megköszöntöttük Medvét névnapja alkalmából, majd hirtelen ma lett, Apa hozott lazacot, ami az ebédünk lett, virágot, ami az asztalt díszíti majd, és jókedvet, ami pedig annyira jellemző rá, hogy az ember nem tehet mást, mint vele mosolyog.

Kész a fa, kész az ebéd, megvan a vacsora (szilvás kacsasült lett a nem főzök idén! vége), lesz hozzá mazsolás rizs meg jóféle vörösbor. Ég a tűz a cserépkályhában, begyújtottunk a csikótűzhelybe is, lassan felteszem a forralt bort és elkezdem végiggondolni, hogy hova tettem a karácsonyi ajándékokat.

Kolos fájlalja a fülét, Barnus papírból hóembert fabrikál, Gergő alszik és szokás szerint bosszankodik valamin. Medve fenyőágat hoz a fáról – minden évben műfenyőnk van, de kölcsönzünk egy ágat valamelyik óriás fenyőfánkról- feldíszítjük, megy a régi varrógépre. Katonás rendben állnak a pontyszeletek, talán még egy bejglit is tekerünk délután, és annyira alacsonyra tettük idén a lécet és az elvárásokat, hogy sosem álltunk még ilyen jól az előkészületekkel és amúgy mindennel.

Elől a hímzett párnák, a keményített abrosz, a felpuhult szív és talán kicsit csendesedik a veszekedésben, bronchitiszben, kórházasdiban, kifakadt dobhártyában és sírós különlétben megfáradt lélek is.

mint az Igazából Szerelem nyitóképei: emberek jönnek, aggódnak, babák mennek, szenvednek, anyák ölelik őket vagy attól szenvednek pont, hogy senki sem öleli őket. Van, hogy a szív megszakad, hogy nincs remény, közben hazamegy az antibiotikumos, nem jön soha többet, testvérek örülnek, szülők immáron nem szülők, lázkúp és picit piros, zacskóba csomagolt teásüvegek és a hűtőben árválkodó piros arany.

Várunk. Ki pisire, ki tesztre, ki fülészre, ki párára, van aki bírja, van, akihez szólni sem lehet úgy hisztizik. Van pókemberes doktobácsi, van szépségversenyen-is-indulhatna doktornéni, van sok jó szándék, büdös babaszar.

Egy idő után nem hallod a gyereksírást, nem zártosztály, de zárt osztály, kicsi kezek tapadnak az üvegre, várják, hogy menjen anya, menjen a tesó, ablakból az autók, emberek mennek a dolgukra. Mi itt, összezárva átsuhanunk az orvosok életén, ők a miénken, de haha, pont ma beszéltük, hogy mindenki gyógyuljon meg és menjünk haza mind, mert itt se és ott se tekeri fel magát a töltött káposzta.

Mindegy, mindegy, csak nyugalom legyen, béke legyen és egy kis szeretet.

és 85 kiló vagyok.

Kolosnak kétoldali középfülgyulladása van, ráadásul megsértették a fülét vizsgálat közben, és arra kelt a gyerek, hogy folyt a vér a füléből. Fülészeti kontroll (figyelj!) szerdán. Addig itt. Az orvosok egyébként csodálatosak: kedves, végtelenül intelligens és nagyon jóakaratú csapat, úgyhogy vigyáznak ránk, ezzel nincs gond.

Itt, miközben nézem, hogy Barnabás néptánc csoportja karácsonyra készül, és tudom, hogy a gyerekem nem lesz ott- nem tudjuk megoldani. Itt, miközben átpörgetem a képeket Gergő pénteki karácsonyi bulijáról, mi akkor épp dinamikus tüdőátvilágításon voltunk, szerencsére nem találtak idegentestet.

Itt, miközben anyuéknak még nincs ajándék, miközben más már a fát díszíti és betlehemezni jár, az otthonát csinosítja vagy épp csak csomagol.

Csípős zöldségeket ennék. Nézném a cserépkályhában a tüzet. Mosnék ezerrel, élvezném a szárítógép klasszságát. Barnussal készülnénk a vizsgákra.

Az erőm azonban nem hagyott el. Egy pillanatra sem, egy kicsit sem, és egy célom van: minden nyekkenésénél éreztetni vele, hogy itt vagyok, nincs egyedül, vele küzdök. Édes és felettébb babanyálas, bújós pillanatok ezek, és úgy tele van a szívem, amikor kacag végre egy fájdalmasabb vizsgálat után, hogy ezer meg ezer karácsonyi angyalkórus sem ér fel vele.

Az életem olyan, amilyen. Fos, nehéz, bonyolult, váratlan eseményekkel tarkított, de van egy nagy szerencsém: van hozzá erőm.