… hogy …

Eladtuk a házunkat. Kettő hét után kopogtatott a tökéletes vevő: egy csoda család otthona lesz a ház, mi pedig költözünk.

Izgalmas, ugyanakkor idegtépő hetek következtek indokolatlanul sok kerti törpés, ijesztő babagyűjteményes házzal. Volt, ahol a ház tökéletes volt, de a szomszéd sajnos alsónadrág nélkül állt a teraszon. Volt, ahol a ház nem volt rossz, de félő volt, hogy a szomszéf ház bedől a kertbe.

Volt, ahol csak simán nem éreztük jól magunkat és volt olyan is, ahol a ház jó volt, de abban a faluban nem tudtuk elképzelni az életünket.

Gyönyörű helyeken jártunk, csodás vidékeken barangoltunk, de nagyon észnél kellett lenni, hisz nem nyaralni megyünk, hanem élni, méghozzá három kisgyerekkel, két nagy kutyával. Gondolnunk kell a téli havas utakra, a napi iskolába járásra, az óvodára, a háziorvosra, így akármennyire vadregényes volt egy-két falu benn az erdőben, bármennyire is szép volt a hát fenn a hegyen, télen biztosan nem egyszerű a napi élet.

Hosszú napokat töltöttünk a gép előtt, jó párat megnéztünk személyesen is, az esélyesekhez már építésszel mentünk, de valahogy nem akart összejönni.

Nehézkes volt az eladó, hagyatéki eljárás alatt a ház, bizonytalan a kivitelező… valami mindig akadt.

Ezt a házat meg sem találtuk a neten: az ingatlanost kérdeztük, hogy tud-emég valamit, és mondta, hogy van egy friss, nézzük meg. Másnap mentünk, rutinosan, már építész szakértővel, és 20 perc alatt eldőlt, hogy megvagyunk: ez az, ő az, megtaláltuk egymást.

Pénteken szerződünk, utána én leszek a legboldogabb, ha végre a szélbe kiálthatom, hogy megvan, kész van, addig pedig álmodozom, álmodozunk…

… ébren álmodunk.

Csütörtökön beiratjuk Barnabást és Gergőt az új iskolába, Kolost az óvodába, lesz egy körünk a zeneiskolában is, aztán nyugalomban és nyitott szívvel meglátogatjuk az új falunkat, a leendő otthonunkat és csak bóklászunk, szívjuk magunkba az üzenetét, a hangulatát, az örömöt, hogy ott lehetünk.

Felfedezzük a kisboltot, eszünk egy ebédet a vendéglőben (majd brassóit. az mindenmentes :D), mondunk egy imát a templomban és…

aztán pénteken aláírunk. Hazafelé késő este még lesz egy ikeás körünk, megnézzük, mire is lesz szükségünk az új helyen. Sok bútorunk nem fér be, sok bútort pedig direkt nem viszünk: a régi kanapé nem jön velünk, a gyerekszoba bútor sem fér el jól az új helyen, ráadásul Gergő szobáját frissíteni kellett volna mindenképp, hisz iskolás lesz.

Asztal, szék, polcok – már nem óvodás, már iskolás a babám.

Új könyvespolck kellenek. Rájöttem, hogy rengeteg, de tényleg rengeteg könyvünk van, és a szekrénysor sehogysem fér be, a háromajtós míves, százéves szekrényünknek sincs helye az újban. Utóbbiért azért sírtam egy sort, de nincs mit tenni – eddig díszíthette az otthonunkat, és itt a közös történetünk vége.

Szerencsére nagyon hasonlít az ízlésünk Medvével, így nem lesz nehéz az új otthonunkat kialakítani.

És akkor találd ki, nagyjából mennyi idő alatt zajlik le mindez… Jól sejted.

Három hónap.