Itt is megtalálsz:
5 perc a semmiből

Bak

Láttál már hegyi kecskéről képet, ahogy egyensúlyozva, lehetetlen magasságokban iszonyatos szakadék felett egy fél patányi helyen áll? Ember nem tudja, hogy került oda, miért van ott és hogy nem zuhan le, de a zord körülmények, a dermesztő mélység és az erős szél ellenére is megmarad. Áll. Kitart.

Talán ezek a Bak minőség legfontosabb jellemzői, és az egészen biztos, hogy ennek a periódusnak a legközepén jár a testem és a lelkem.

Minden évben azt hittem, hogy az új esztendő valamiféle friss erőt, dinamikát, tettrekészséget hoz majd, és csalódott voltam, hogy végül mégsem így lett.

Idén úgy jöttek össze a dolgok, hogy megtapasztalhatom a Bak periódust a maga teljességében. Szörnyű évet zártunk: majdnem elváltunk, átrendeződtek a családi kapcsolataink, újra kellett tervezni az egész életünket és hát a gyerekek is nagy fejtörést okoznak. Novemberben volt talán a mélypont, akkor értünk a teknő aljára, és december legvégén hoztunk meg olyan döntéseket, ami mindnyájunk számára elfogadható, és ami mentén mindnyájan el tudjuk képzelni a boldog, kiegyensúlyozott és nem végletekig túlterhelt közös jövőt. Ehhez nekem is, neki is engedni kellett, rengeteg beszélgetés, megértés és igen, álmok feladása és időbeli eltolása volt az ára – mindkét oldalról. Nem lehet egyszerre mindent.


Pár napja pánik volt, hogy folyik-e a magzatvíz. Nem folyt. Ma, a Kékgolyóban öt kicsi, gombostűfejnyi vércsöpp volt a bugyimon. Ismét nincs szivárgás, nincs keményedés, nem fáj, Kolos virgonc, tökéletes a vérképem, negatív a vizeletteszt, és hát hazajöttem, azóta fekszem, semmi. Néztem itt-ott-amott, nagyon úgy fest, hogy nem a babától jön, de hétfőn azért említem majd a doktornőnek a kontrollon.

Addig fekszem. Teljes nyugalomban. Rengeteg magnéziummal, kalciummal, folyadékkal és… hát, tulajdonképpen mozdulatlanul. Hibernálva. Csak az egyensúlyra koncentrálva, csak sallang nélkül a túlélésre, a megmaradásra, a le-nem-esésre. Óriási jófejséget kapok mindhárom megbízómtól, a nagyi is próbál takarékon lenni, és a gyerekek is érzik, hogy ez most nem a nagy variálások időszaka.

Maradj benn, Kolos. Gergő dadogása és éjszakai rémálmai javuljanak. Csökkenjen a szorongása – ne menj el, Anya, menj el, Apa, Anya ne legyél beteg(??), Apa ne aludj máshol (??), Barnesz kelj fel és lélegezz(??), elmegyek a Mamihoz, de hazajövök aludni, hogy itt vagytok-e”(??), “ne küldjetek el” (??), szóval legyen felszabadultabb, találja meg a kis békéjét, tudjuk őt úgy támogatni, ahogy neki a legjobb.


Már tudjuk pontosan, hogy mit szeretnénk, tudjuk azt is, hogy mi a most ideálisnak látszó ütemezés, hogyan lábalunk ki ebből a lelki gödörből. Medve is új erőre kapott, kristálytiszta a kép, hogy mi az irány, és mégis, valahogy ez a január eleje nem a dinamikus újrakezdésről szól.

Olyanok vagyunk, mint a hegyi kecskék. Mozdulatlanul, de sziklaszilárdan állunk, kitartunk, és várunk. Akaratosan. Makacsul. Nincs helye toporgásnak, téblábolásnak és felesleges mozdulatoknak: nem. eshetünk. le. Ez a január. Csend. Várakozás. Készülődés. Összpontosítás. Túlélés.

Maga a Bak.

 

 

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply