totál leamortizáltam mindent.

Ilyen az, amikor rombolok:)

FÖLDIG! BEVETNI SÓVAL. KARTHÁGÓNAK EL KELL PUSZTULNIA!

….

Update 1: baszki, ezzel elleszek egy darabig, mire minden olyan lesz, amilyet akarok.

…

Update 2: messze még a vég.

…

Update 3: majdcsak lesz valami…

…

🙂

vagy nem. Nem tudom.

Vagy de.

Vagy nem.

Nem áll össze a kép.

Nem csak ebben, egyébként… van bennem egy nagyon furcsa érzés: várakozás? Mégis mire? Hogy valaki intsen, hogy három-kettő-egy-indulhatsz?

Mit szeretnék valóban?

És akkor jön az öncsekkolás: ha megvan, akkor megteszem-e minden nap, ami ahhoz kell? Pihenek eleget? Álmodom? Élek? Dolgozom?

Biztos, hogy amit meg akarok változtatni, azt most kell?

Biztos, hogy belefér?

Mi az, ami visszatart, mi az, ami miatt nem váltok?

Mi a fenének nyüstölöm ezeken magam éjjel?:))

Nem.
Vagy de.

Na jó, takarodó, irány az ágy.

és Aranyanyu vagyok, meg zen-csoda, meg békesség és megértés.

———-

Csak ráerőszakoltunk a gyerekre egy másik szemüveget:(

Értem én, hogy neki AZ tetszett, de

• nagy volt rá
• nagyon nagy volt maga a keret
• úgy nézett ki benne, mint egy légy
• a 65+ optikusnő “bájos kisfiús import olasz keret”-ként definiálta (ez talán segítség elképzelni a keretet)

hogy mi lesz egy év múlva, elámultam volna.

Nem hittem volna,

• hogy ennyit jelenthet a tavasz. Újrakezdést, új színeket, tüdőt teletöltő friss levegőt.
• hogy Barnabás rágja majd a körmét. Kivagyok. Ő is. Tudom, idő kell neki is, de nagyon nehéz.
• hogy megcseréljük a hálót és a dolgozót. Nagyon jó döntésnek bizonyult.
• hogy bezárom a kozmetikát. 
• hogy egy kemó után tervezem, hogy hogyan, mikor és mennyi pihenő után nyissam újra:)
• hogy egy olyan hatalmas terv születik meg a fejemben, amit nem is gondoltam volna. Sosesose.
• hogy ennyire erős vagyok.
• hogy lesz egy fésülködőasztalom:)
• hogy Gergő ugyanolyan gyorsan fejlődik majd, mint Barnus. Szerintem a napokban elindul. Már most egy kézzel kapaszkodva megy a bútorok mellett.
• hogy spenótos banános ananászturmixot eszem majd
• hogy lesz terapeutám
• … és hogy büszke leszek rá, hogy van, mert ezt minden héten megteszem magamért
• hogy szeretni fogom a rövid hajam (!!!)
• hogy felmerül a lehetősége, hogy lesz rózsalugasom! (ha lekerítjük a kertet)

Kriszta egészen felvillanyozott, amikor elmesélte, hogy van egy “csodatutiság, amivel ORGAZMIKUS élmény ablakot pucolni.”

Vártam a nagy csodát, a spéci szert, a furcsa alakú akárbármit, de ez a cucc ugyanúgy néz ki, mint bármelyik  gumis ablaklehúzó. Azzal a különbséggel, hogy sokkal többe kerül.

Elég volt egy húzás, és megértettem, miért.

Mert sokkal többet ér.

Hónapok óta először tiszta az üveg. Kilátok rajta. Itt-ott a saját ügyetlenségemből fakadóan még foltos, de talán nem is a tökéletesség a cél: élvezem, hogy tisztítom a képet.
Jó, hogy áramlik be a napfény.
Jó, hogy kilátok a világra.

Kinézek, és nagyon messze ellátok, nagyon apró részleteket figyelek meg, és nincs előttem kétkedés, nincs homály: a cél bármi lehet, a cél mosolyogtatóan közel van, nézhetek nagyon az ablak elé, de nézhetek nagyon messze is.

Megtehetem. Elérhetem.

Van időm.

És van tervem is:) Nagyon nagyot álmodtam. 

És a következő egy évben meg is valósítom.

Gondolsz valamire? Neeeeem, nagyon messze jársz. Annál most sokkal nagyobbat álmodtam.

Szeretem az új ablakomat. A foltokkal együtt is kurvára szerethető az új ablakom a világra. Az új lelkem a világra.