Kategória: mindennapok

-tette fel a kérdést Medve. Szeptember elsején ugyanis családi nap van benn náluk a cégnél.

-Ugrálóvár? Bohóc? Menjenek hajótúrára? Bográcsozás?

-Háttöööö…

Aztán összegyűjtöttem, hogy nekem mitől lenne frankó a családi nap.

• Csíkos nyugágyak, sok árnyék, frissítő roséval és rosé koktélokkal
• Nekem jó, ha Créme de la pop zene megy. Tényleg.
• Családi nap lévén gondolni kell a gyerekekre is. Az enyémeket például vigye el valaki messze tőlem. Messze. Nagyon messze.
• Legyen hátmasszázs mindenkinek. Legyen jó kis olajos hátmasszázs. Én avokádóolajjal szeretném, nagyon széppé teszi a bőrt.
• Manikűr. Ne variáljunk, jó lesz pipacspirosan. Addigra lekopik az a tetves önbarnító is, jelenleg ugyanis olyan, mintha szennyvíz bugyogna fel az ujjaim között.
• Kapros-lazacos falatkákat szeretnék. Kapribogyóval. Sokat. Annyira sokat, hogy önkiszolgáló rendszerben működhessen, hogy ne legyen égő a pincér előtt.
• Rosét említettem? Nos, az kevés lesz. Pezsgő is kell a lazac mellé.
• A tökéletes családi napot meg kell örökíteni. Én egy vajpuha,bőr saruban lennék és álmomban frissen lenne pedikűrözve a lábfejem, továbbá nem lennék annyira lúdtalpas, hogy a lában lefolyjon a saru talpáról.
• Bő, nagyon bő maxi szoknya lenne, libbentős, fodrosan szálló. Navy blue. És len feslő. Valami kis fehér. Szalmakalap. Napszemüveg.
• Mondjuk egy Joik illatgyertya? Ez pl?

• Egy könyv. Habkönnyű. Szerelmes. Mondjuk ez.

• Alvás. Ó, annál jobbat nekem senki nem adhat családi napra. Tegnap Kolos oltást kapott, szegény nyűgös és hőemelkedése van.
• Mi lehetne a repi ajándék? Valami ilyesmi. Jo Malone Silk Blossom. Vagy Parfum de Nicolai Juste un Reve.

Na, minden részletre kitértem?

(Oké, a nap végén szeretném vissza a kölykeimet.)

Jelenleg fényévekre vagyok a családi naptól

• retkes a régi kocsink. Miért mindig az anya autóban hányja össze magát a gyerek / visszük a virágföldet / szakad ki a kárpit /marad almacsutka? Miért? És apa autója miért makulátlan csoda?
• Észrevettem, hogy a lábszáram is kapott az önbarnítóból.
• Gergő most tört szét egy hógömböt a nappali közepén.
• A lenge, szellős felső, amiben közlekedek inkább csak arra jó, hogy Kolos feltúrja, láthatóvá téve a hófehér, röcögős hasikómat. Csodás. De ez még mindig sokkal kevésbé kínos, mint amikor egy kezdődő mellgyulladással harcolva magamról megfeledkezve mellszívóval a mellemen néztem ki a kiserkélyen, és kérdeztem meg a megrökönyödött futártól, hogy FIZETŐS?? , miközben pumpáltam a bal csöcsömet. Hiába, na, három gyerek+bezártság= szociális készségek totális elsatnyulása.

 

 

Július első két hete most a tisztulás jegyében zajlik majd. Nem, a diétában nincs változás, viszont mostanában jóval több húst ettem, mint kellett volna / jó lett volna.

A tünetek sem maradnak el: el vagyok macskásodva, felpuffadtam, nehézkes, enervált és vizes lettem, úgyhogy épp itt az ideje egy nagy „kerékcserének” még a következő Balatonozás előtt.

Nincs különösebb terv.Minél több nyers, élő, bio élelmiszer, rengeteg zöld turmix, semmi hús, nagyon kevés hal, sok víz, sok antioxidáns, néhány ajurvédikus trükk… és ennyi. Elég sok dolog szakadt a nyakamban mostanában, így szerintem pusztán az, hogy rendszeresen fordítok időt és energiát MAGAMRA, már önmagában hatásos lenne, minden más csak extra.

Dugig-csurig megtöltöttem mindkét kukát, rengeteg dolgot dobtam ki ismét és semmi de semmi lelkifurdalásom nincs sem például az ezeréves, összeállt gyapjúpárna, sem a régóta tartogatott, kikopott, valaha elegáns-de-nem-meleg kabát miatt.

Kiszanáltam a vitaminos fiókot, szelektáltam a nagy spájzban is (ott is van minden,még mindmáig harcoló szovjet alakulatok is), elhasználgattam a tisztítószereket, amiknek még egy kicsi volt az alján, és egyből fel tudtam szabadítani egy teljes polcot.

Mivel már sehova nem megyünk a következő két hétben (jó, lesz programunk bőven, de elutazni nem tervezünk), szeretném apránként kitakarítani a házat. Nagyon jól haladok vele, igaz, csinálom is órákon keresztül minden nap…

---

Amióta ez a bejegyzés íródott, már elég sok dolog megváltozott.

Medve le-kés-te a gépet.

Én összecseréltem a csodálatos glow testápolót és az önbarnítót lefekvés előtt, így gyakorlatilag narancssárga az ujjaim köze és csíkos a lábam. Isteni szerencse, hogy a fejemre nem kentem belőle… Lemdörzsölhetetlen. Lemoshatatlan. Lecitromozhatatlan.

Holnap 3 megbeszélésem lesz.

Medve bánatában megevett 2 üveg mogyorókrémet, így ma reggel hiába akartam gofrit sütni, nem volt belevaló. Ezért dühömben azt mondtam rá, hogy ő az iszlám állam katonája, egy dzsihadista és ráadásul hülye is. Megjött a lábmasszírozóm és…. hát, azt hittem valamivel erősebb lesz.

Gergő egész nap karácsonyi dalokat énekel.

Nincs itthon pezsgő.

Baszok az öntisztulásra és minden porcikám egy angus burgerért kiált.

Nos, túl vagyunk egy újabb felmérésen, közelítünk a megoldás felé: Gergő legnagyobb problémája szenzoros vagy mi. Na jó, elmondom én mit értettem: az objektív, sztandardizált teszt után elmondható, hogy nincs olyan terület, ahol a gyerek ne lenne érintett. Ilyen-olyan-amolyan mozgásproblémája is van, ezek mind fejleszthetőek, de hosszú évek kellenek hozzá. Most fél évig pihentetni kell az aspergert, mert a tünetek elfedhetik egymást,meg kell figyelni, hogy merre indulunk el a mozgásfejlesztéssel, mert nagyon sok aspergeresnek vélt tünet eredhet a mozgás éretlenségéből is. Ezzel párhuzamosan Dévény terápia is kell, mert a lábában viszont letapadhatott izmok okozhatják a csámpásságot.

Ha magabiztosan mozog majd, akkor nagyon sok olyan kajlaság és esetlenség, amitől most bizonyos helyzetekben visszahúzódóvá vagy épp (pont ellenkezőleg!) agresszívvé válik, már nem jelentkezik majd, és akkor látjuk, hogy nettó mennyi marad. A mozgásterápia (mivel többféle módszerrel dolgozik majd a szakember) egyszerre indítja el a fejlődést minden téren, tehát ha nem súlyos autisztikus tünetekkel indul a gyerek (márpedig nem), ugyanaz lenne az út, mint így.

Hurrá!

Na.

Egyből be is kell szerezni több dolgot: hintaágyat, gördeszkát és nagy fittballt, ezek segítségével dolgozik majd a terapeuta. Igen, én a hagyományos utat választottam: ő diplomás fejlesztő pedagógus (egész pontosan fejlesztő,-differenciáló szakpedagógus, mozgásterapeuta), viszont a legújabb módszerekkel dolgozik. Mindkét tény roppant megnyugtató számomra. Az induló tornát a jövő utáni héten tanuljuk be, szeptembertl csoportos foglalkozásra is kell majd járni.

Ezen  kívül is rengeteg tennivaló maradt erre a hétre: be kell jelentkeznem az onkológushoz (CT), Barnusnak hétfőn jön az éves nagy vérvétel és vizeletvizsgálat (jó eredményeket várunk :)), és indul számára az úszás is hétfőn.

Nekem időszerű lenne egy fodrász, meg kell vegyem Kapolcsra a jegyeket, Kolos oltást kap, Medve elutazik (mit szeressek Olaszországból? Mi az,amit itthon nem lehet beszerezni??), úgyhogy van tennivaló bőven.

 

ma valami egészen elképesztő és érthetetlen cirkuszt rendezett a négyéves státuszvizsgálaton. Egyáltalán nem volt hajlandó együttműködni, lefeküdt a földre, rúgta a széket, a játékokat lesöpörte, fékezhetetlen és összerendezhetetlen volt.

A kocsiban folytatta: megütötte Barnabást, duzzogott, kiabált, dühöngött, én pedig miután egész délelőtt szépen szóltam így-úgy-amúgy, majd csúnyán így-nagyon úgy- és kurvára amúgy, kilátásba helyeztem, hogy elverem a fenekét nagyon szívesen, amennyiben ez segít neki lecsillapodni. Nos, a hír nem rázta meg igazán, folytatta a dühöngést, én pedig rácsaptam hármat a fenekére.

Most nem vagyunk jóban.

Én utálom, hogy pont olyan hisztérika, mint amilyen én lennék, ha megengedhetném magamnak vele szemben, és egyenjogú félként küzdhetnénk az élet arénájában (de mély gondolat, bazmeg, de mély :D), és nem az anyja lennék, akinek felelőssége, hogy a kölyök ne legyen korszakos seggfej.

Jaj, a védőnő és a másik fejlesztőpedagógus nem ért egyet az asperger gyanúval.

---

Nos, az óriási testi fenyítés után hidegháborús helyzet alakult ki: ő az egyik szobában forralt bosszút, én a konyhában forraltam bort, és nagyjából egyszerre indultunk meg egymás felé. Sírtam, mert bántott, hogy eszköztelen vagyok, sírt, mert tudatában volt annak, hogy pöcsfejként viselkedett.

A miértekre nincs válasz, hacsak az nem, hogy anya, se kicsi nem vagyok, se nagyfiú nem vagyok, én már semmise vagyok, nekem pedig a szívem szakad meg, mert nem tudok neki ennél többet segíteni, így is neki nagyon sok olyat engedek, amit Barnabásnak nem (és értelemszerűen Kolosnak sem).

Mi a megoldás? Fogalmam sincs.

Valami, ami csak az övé, amit csak ő csinálhat, ami csak neki szól, amiben csak ő ügyes, de nagyon nehéz, mert ez még nem az a kor, amikor megértené, hogy az ő lelke a legislegszebb a világon és senkivel nem kell versenyeznie. Mikor Barnus kicsi volt, a „mi dolgunk” a szurka-krumpli volt: minden héten elmentünk, megettünk egy csomó sültkrumplit valami szósszal, megbeszéltük az élet nagy dolgait és egyből nem fájt annyira, hogy kistesó született.

Gergővel nincs ilyen. Barnabást viszem orvoshoz, Barnabás megy zeneiskolába, Barnabásnak megyünk a fellépésére/fontos dolgára/vizsgájára, Kolos pedig az icipici és ő még nagyon friss, nagyon új, egy csomó minden történik körülötte is.

Gerusz pedig valahol csak áll és vár a sorára, de most kitaláltam, hogy a fejlesztő pedagógus szakvéleményét még megvárom, aztán beíratom valahová, ahol mi mindnyájan csak rá várunk, csak rá figyelünk, csak vele foglalkozunk.Nem tudom, hogy aikido,úszás, falmászás vagy lovaglás, de ki fogom találni mi az, ami óriási sikerélményt okoz neki,pláne, hogy a gyógytornától a mozgása is sokkal rendezettebb lesz.

Aztán időközben harminchat éves lettem.

Minden évben teleengedem a kádat vízzel, befekszem és átgondolom, hogy épp hol tartok. Idén kicsit nagyra sikerült a kád, az idei évzáró ugyanis a Balcsiban történt.

Nem vagyok egy nagy strandhuszár, napozni végképp nem volna jó nekem (5 évig a kemó után nem annyira jó),úgyhogy jobbára csak álltam, tologattam Kolost, néztem hogyan strandol Barnabás, de csütörtökön bizony bementem, mert nagyon igaz az a mondás, hogy vagy tőle halok meg, vagy érte.

Inkább érte.

A lányok, akikkel nyaraltunk megkérdeznék, hogy fogok-e úszni (igen), majd mivel mindnyájan remekül (van,aki versenyszerűen) úsznak, azt is megkérdezték, hogy milyen úszásnemben (ahogy sikerül,muhahahahaha), aztán bevetettem a testemet a hullámok közé. Na jó. Centiről centire.

Ilyenkor mindig először Tihanyt keresem a szememmel, az apátságot, a nagy zöld hegyet a kék vízben. Aztán nézem a Bakony végét, aztán a vitorlásokat, és minden egyes alkalommal eszembe jut, hogy a Jóisten, ezt a vidéket nagy örömében teremthette, mert kevés ennyire szép hely van a világon.

És én itt lehetek.Nem baj, hogy a nyaralóban a fiúk szobájában annyira mállik a vakolat, hogy eszembe jutott,hogy veszek egy csomag filcet és lelkifurka nélkül rajzolhatjuk az idei élményeinket a falra,mert jövőre úgyis le kell festeni. Nem számít, hogy bár mi elmentünk itthonról, az életünkből, a diétánkból, a nai rutinból nem tudunk kilépni, csinálni kell. Nem érdekes, hogy pókok vannak, hogy meleg van, hogy kopott a lépcsőnk és csúszik, mert szeretem a Balatont, szeretek itt lenni és szeretem, hogy együtt vagyunk.

Erre a pár szeretem-re akkor és ott mindennél nagyobb szükségem volt. Őszintén mondom, életemben nem voltam még akkora gödörben, mint az elmúlt 3 hétben: valahogy megragadtam, megrekedtem, és kilátástalannak tűnt, hogy valaha ebből egy igazán boldog élet lesz. Barnus nagyon nehéz, sokan nem látják, mire fel az állandó készültség, minek ez a nagy felhajtás, és ez természetes, hisz Barnus jól van – MERT CSINÁLOM, AMIT CSINÁLOK. Ha nem tenném, remegő lábbal rogyna össze, és volt olyan is most, hogy annyira rosszul volt,hogy üvegbőlitta a tömény Szobi szörpöt. Jó,mert kevesebb inzulin kell. Rossz,mert nem stabil a gyerek.

Gergő pedig nagy talány. Rettenetes nagyokat esik, szinte hajszolja a veszélyt, az őrangyala gyanítom már megőszült és folyamatosan prémiumot kap: egyszer a feje, a szeme, a lába, a foga, a gluténérzékenysége – ésezek csak ezen a héten voltak. Kőlépcső? Fejjel neki! Autó? Másszunk fel rá! Erkély? Hajoljunk ki a korláton! Lépcső? Másszunk fel a korlátra ott is! Villanytűzhely? Fogjuk meg a platnit! Soroljam még?

Nehéz. Én pedig a ne csináld, gyere ide, fogd a kezem, ne szaladj el, mérd a cukrod, enned kell, nem ehetsz, elestél, innod kell, ne pisilj oda (baszki, mi ez a fiú gyermekekkel és a nyilvános meztelenkedéssel / random bokrokba,pázsitra vizeléssel??), nem szabad, töröld meg közepette valahogy elkoptam és elfáradtam, de nagyon. Nagyon nagyon.

Puhaságra vágyom. Szép dolgokra, praktikus, szerethető tárgyakra. Jó könyvekre és egyszerűbb mindennapokra. Probáltam, nagyon próbáltam megfogalmazni,hogy mire is vágyom igazán,de folyamatosan az csengett a fülemben, hogy amira igazán szükségem lenne, az a hit. Hinni abban, hogy mindennek így kell lenni. Hinni abban, hogy a dolgok változhatnak. Hinni, hogy valaki fenn vigyáz rám és szeret engem,megóv,megtart, megmutatja merre az arra. Hinni abban, hogy képes vagyok uralni a káoszt és a félelmeimet.

Egy felfújható cápa és egy gumimatracon fingó pasast elhagyva arra jutottam,hogy a hit mellett olyan mindennapi apróságokra is szükségem van, amikben kedvem és örömöm lelem, ami a poros országúton kocsma lehet a nap során.

Szerencsére a munkámat imádom (ki ne szeretné a könyvet, a bort, a gasztronómiát és az utazást?). Szerencsére a gyerekeimet is imádom. Szerencsére a férjemet is imádom, bár néha megturmixolnám az arcát egy botmixerrel.

Szerencsére ennél több szerencse nem is kell 😀

Aztán összeszedtem gyorsan 36 dolgot (karcsapásonként egyet), ami kiindulási alapnak jó.

1. Nia. Szeretek táncolni.
2. Piros körömlakk. Botrány és szégyen, ahogy kinéz a kezem.
3. Befestem a hajam. Igaz csak hennával, de akkor is.
4. Dörgicse. El kell oda mennünk még a nyáron.
5. Artézi víz. Annyi vas van benne, hogy egész más még a színem is.
6. Puha törölközők. Még keresem a kedvencet.
7. Egy új telefon. Medvéé tetszik, az Iphone nem csinál szép képeket. Neki valami hiperszuper Samsung van, ráadásul Adrienn, a bioguru megmondta, hogy az Iphone sugárzik a legjobban.
8. Cotton Ball lámpafüzér.
9. A fiúk szobájának kicsinosítása (most újra egy szobában szeretnének lenni).
10. Mákos szilvafagyi. Igen, kajával engem simán lehet jutalmazni. Nem, nem vagyok kutya.
11. Koncertek. Szeretek koncertekre járni. Kicsire, nagyra, pajtába, arénába, mindegy. Az élő zene lenyűgöz.
12. Köveskál, Kapolcs, Dörgicse… Káli-medence.
13. Hárs illat. Gyertya?
14. Nemezelés. Minden adott, mégis megrekedtem. Lehet kellene egy újabb tanfolyam?
15. Kerámiák. Csodálatos, egyedi, kézzel készített gyönyörűségek. Bővült a készlet, nekem bizony jobban esik ebből a müzli.
16. Rózsa minta. Tavaly vettem egy rózsás pólót és nagyon szeretem.
17. Kókuszillat.
18. Rendezett és rendszerezett kocsi – illetve az indulásokkal járó nyűg csökkentése. Ó, ez nagyon boldoggá tenne.
19. Utazás. Kár, hogy rajtam van a két-napra-nem-érdemes baromság. De, érdemes.
20. Színház. Mindig nagyon pezsgő kulturális életem volt, ez, hogy tudom, hány cserép van a szomszéd tetején, ez kiborít. Elfogadom, hogy a gyerekek miatt nem jut annyi, mint régen, de azért ennél több kell.
21. Egy puha köntös.
22. Vörösbor. Fehér. Rosé. Frizzante. Pezsgő.
23. Beszélgetések Medvével. Szerencsére ez van, csak megjegyeztem, mint amiből kell, amiből nem elég.
24. Megengedni magamnak, hogy semmit ne csináljak.
25. Képeslapot írni.
26. Megcsináltatni a tetoválásokat, amikről ezer éve álmodozom itt a szemetek láttára.
27. Grillezni. Szeretem nagyon, egész más íze van mindennek.
28. Skanzen. Röhögni fogsz, de a Balcsi mellett az a másik #myhappyplace
29. Tudatosítani magamban, hogy a Dédi nem jön vissza, a férjem kiállt a családért, és nem összerezzenni, valahányszor csörög a telefon.
30. Végre használni a méregdrága fényképezőgépem.
31. és valahol itt elakadtam. Miillió meg egy apró szarság eszembe jutott még: tárgyak, amiket szeretnék, helyek, amiket megnéznék, dolgok, amiket kipróbálnék, de semmi érteme nem lett volna tovább sorolni. Vitorlázás, Skócia, Peru, SUP, vérnarancsot szüretelni és Zoób Kati ruhába beleférni.

Ja, igen.

Ezek vannak.

De a legfontosabb mégiscsak a szív alakú felhő volt, amit pár éve már láttam, de most visszajött, nagyobb volt mint valaha és pont akkor volt az égen, amikor jelre vártam. Ennél már csak egy dolog volt fontosabb: kurva gyorsan megkerülni a bóját, mert várnak a parton. Van három csodás fiam és a férjem, akivel bármi is legyen, nagyon egyek vagyunk.

Furán vagyok mostanában. Meleg van és nyár, virágzik a levendula, Kolos szépen fejlődik, a nyaralás Barnus tegnapi, folyton zuhanó cukrától eltekintve klassz, én viszont mégsem vagyok jól.

Most jön ki a fáradtság, a fájdalom, a félelem és talán a bánat is, ami azért nagyon vicces, mert ezer ágra süt a nap, barangolunk Tihanyban és Köveskálon, én pedig bömbölök – hol kint is, hol csak odabenn, csendben, kicsit nyüszítve.

Nem találom a megoldást, az összes izmom be van feszülve, készültségben áll és várja… nem is tudom. A következő csapást? Megpúposodtam, megszélesedett a vállam, feszül a nyakam, beszűkült a tekintetem, és nyilván ez nem tölt el örömmel, mikor tükörbe nézek.

Azt hiszem, tényleg minden csapásra felkészültem. Természetesnek veszem, de kívülről valóban vicces (szánalmas?), hogy van nálam Fenistil, antibiotikum, kétféle szemcsepp, vitaminok, Betadine, hüvelykúp, lázmérő, orrszívó, jutavit probiotikum, többféle napkrém, sebtapasz, aloe vera, komplett inzulin készlet (újraélesztő fecskendővel!), rügykivonat, lázcsillapító, fülmelegítő sapka, orrcsepp, Bach-elsősegély csepp, ezüstkolloid, herpeszkrém, szjnyálkahártya fertőtlenítő, szájpenész elleni ecsetelő. És biztos, hogy nem soroltam fel mindent…

Égető szükségem lenne valamire, amiből önbizalmat meríthetek. Barnabás orvosai nagyon sokat segítenek, minden nap elmondják, hogy igen, az a szörnyű ebben a diabetes burnoutban, hogy nem lehet belőle szabadságra menni akkor sem, amikor éppen a legjobban dühöng, ráadásul nekünk a tejmentes-gluténmentes mizéria miatt extra nehéz bármiféle könnyítést találni. Most mondjam, hogy egész Füreden kétféle fagyi van (két cukrászda egy-egy fajta fagyija), amiből alkalmanként ehet egy gombócot a gyerek?? Főtt ételről álmodni sem érdemes: igen, megehet egy cső főtt kukoricát (ha nem tettek vegetát a vízbe), de attól nem lakik annyira jól, hogy kibírja a következő étkezésig. Marad a főzés.

Jön a szülinapunk, a tortát már megrendeltem Pesten, majd otthon ünneplünk, Gerusznak már meg is van az ajándék: egy klassz, hangos munkapadot kap, szerintem magán kívül lesz a boldogságtól. Jövő héten megyünk felmérésre, ha minden igaz, akkor Ayres terápiára jár majd, Barnus meg úszótanfolyamra megy, amíg otthon leszünk. Én kétnapos Niára, aztán hasfal regeneráló gyógytornára megyek majd, és próbálok valahogy felállni ebből a gödörből. Miért pont most? Mert eddig csak mentem előre, hogy a víz felszínén maradhassunk. Víz? Gödör? Felállni? Hehe, tényleg annyira kusza, hogy már a képekben gondolkodás sem megy.

Ma strandolunk egyet, befekszem a Balatonba és talán valamit az is elmos majd… Meglátjuk 🙂 Szívem szerint kibontanék egy palack habzóbort, elszívnék egy doboz cigarettát és hisztérikusan röhögnék és sírnék egyszerre azon, hogy mekkora nagy szerencsétlenség vagyok, ugyanakkor mennyi mindent kibírtam. Gyanítom, hogy a végén könnyből lenne több, és az utolsó szál cigarettánál már mindenhol fájna és keserű epét hánynék: valakit, aki nagyon közel van, épp most tapsolnak vissza kemóra, hamarosan újra harcba száll, és feltételezhetően már nem a gyógyulásért, hanem hónapokért, amit a kisfiával és a kislányával tölthet még.

Borzalom. Csíkos napozóágy párnánolvasgatva megkapni a kétségbeesett sms-tmeg annyira szürreális, hogy hirtelen csak beleszipákoltam a Tchibos tetős-szívószálas műanyag pohárba és visszatértem Fábián Jankához.

Aztán még szürreálisabb módon nyeltem egyet, és elkezdtem tervezni, hogy mit csinálok majd Pesten. Kabin, Fellini, Múzeumok Éjszakája és… lekvár. Harsogóan sárga kajszibarackok, lédús őszibarack és mindez, ahogy üvegbe kerül önmagában, mandulával, dióval… és némi reménnyel, hogy addigra jobb lesz. Nagyon szeretném 🙂

 

 

 

Kolos szopisztrájkol (igen, van ilyen szó) vasárnap óta – ennek eredményeképp a mellgyulladás démonával küzdök: fejek, fejek és fejek, mert most egy antibiotikumos-lázas móka nagyon nem hiányozna.

Egyedül vagyok a kölykökkel.

Kolosnak most fakad ki a bcg oltás helye, tiszta szájpenész (ezért is nem szopik), de legalább huzatot kapott a szeme és hasmenése is van. Barnusnak pár napig csodás cukrai voltak, de most front jön, így megint váltásban vagyunk és 15-17-es cukrokkal indulunk reggel.

Gergő pedig… nos,még mindig ugyanolyan. Eldöntendő kérdés, hogy érintettek vagyunk-e az aspergerben, de egyelőre nem mondanak rá diagnózist, majd csak ha eléri az iskolás kort. Addig még alakulhat. Egyelőre kevés tünetet produkál, leginkább a rutinból kiesésre és a zajokra reagál baromi rosszul.

Túl vagyunk a nagytakarításon, elindultak a csendes balcsis napok – ma elzarándokolunk a turisztikai hivatalba és begyűjtjük a prospektusokat a fesztiválokról, színházi előadásokról, arborétumokról (nyilván nem az ÚJ arborétumokról, hanem a programokról), aztán valamit ennünk is kellene, de nagyon nincs kedvem főzni.

Medve felszólított, hogy találjam ki, mit akarok a szülinapomra, egyelőre fogalmam sincs, de vigyetek a bűnbe és mondjatok ötleteket, hogy mit is szeretnék 😀 – amíg az ötletelés zajlik a facebookon, addig elmegyek, iszom egy kávét, elmosogatok (jaj, ez mennyire nemszeretem feladat!),megírok egy prospektus szöveget és megmérem a gyerek cukrát.

Addig linkeljétek be, hogy mi az a haszontalanság vagy hasznosság, ami nélkül egyszerűen nem lehet meglenni 🙂

 

chino nadrág, fehér ing, kicsi nyakkendő – vizsgázni megy holnap és meg akarja adni a módját.

-Anya, figyelj, elvállalsz jövőre is?

– Igen. Mert bár nyárson tudnálak sütögetni néha, nagyon szeretlek, de kérlek…

-Tudom, akartam is mondani, hogy nem kell majd annyit rimánkodnod, hogy írjak meg figyeljek,mert hát holnap vizsga, és épp az IMÉNT állapítottam meg, hogy bizony, MEG KELL HAGYNI, Édesanyám, van szar a bugyiba’ rendesen.

Hallod, nyihogva röhögtem.

Barnabás.

Holnap vizsgázik.

---

 

A kérdés már csak az, mit kapjak pedagógus napra 😀

Bizonyos értelemben Füred és környéke már lerágott csont számunkra. Ismerek minden kötélpályát, játszóteret, nyilvános vécét (tavaly nyár végén voltam kisterhes, folyamatosan pisiltem), cukrászdát és strandot.

Mondhatnám, hogy egy elég unalmas nyárnak nézünk elébe.

Mondhatnám, de eszemben sincs.

A legjobb dolog a gyerekeimben, hogy (én vagyok az anyjuk muhahahaha), hogy nagyon érdekli őket minden, így finnyogás, szenvedés és lázadás nélkül hajlandóak (főleg Barnabás, ugye) minden újdonságot megnézni, kipróbálni.

Tavaly még kicsik voltak a tanösvényekhez, a Pannon Csillagdához, az alvás és a kezdő cukor miatt idő szűkében nem mertem elindulni a veszprémi állatkertbe és Kapolcs is kimaradt, pedig nagyon készültünk. Nagy örömömre egyre több étterem, bisztró készül mentes ételekkel, a CH-t egész pontosan meg tudom saccolni már ránézésre is, úgyhogy idén már bátrabban eszünk házon kívül… Tavaly a kedvencünk a Káli Gourmet volt és a Malackrumpli, idén is tervezünk visszamenni mindkét helyre.

Ha nem Balaton, akkor jógatábor Barnusnak, házassági évforduló, Mesterségek Ünnepe, és idén a szuper könyvünkkel bevesszük Budapestet 🙂

A szó klasszikus, vízparti értelmében nem megyünk nyaralni idén nyáron sem máshova, „csak” a Balcsira, szeptember első hetére azonban Medve lefoglalt egy családi pihenést az Őrségbe -csuda szállás, csuda hangulat, alig várom!

---

A napok óta tartópánik némileg csillapodott, köszi mindenkinek a kedves szavakat.

Verőfényes napsütés, Medve és Barnus a Balatonon, én pedig a két kicsivel itthon: jövő héten mi is megyünk és rengeteg intéznivaló van, mert hosszabb időt töltök a Balcsin. Vennem kell nyűhető nyári cipőket a gyerekeknek, a vidám kis Barnabás ugyanis nem sokkal ennek a képnek az elkészülte után akkora kacsaszarba lépett, hogy az apja szerint gyakorlatilag letakaríthatatlan 😀 (te jó ég, ez is mikor lett ekkora??)

Be kell még mennem az egyik munkahelyemre, szerdán mell-és hasi ultrahangra megyek, ahol megbeszélem a doktornővel, hogy ideje lenne egy tüdőröntgennek és egy mammográfiának is. Egy ismerősöm, aki szintén emlőrákos volt most bordafájdalommal küzd, így minden egyes pici diszkomfort óriásinak tűnik számomra is. Most h-i-r-t-e-l-e-n nekem is fáj a szegycsontom és majd’ beleőrülök és attól tartok ez már mindig így lesz – jobb és rosszabb időszakok váltogatják egymást és a legtöbb, amit remélhetünk, hogy egyre hosszabbak lesznek a lelkileg jó időszakok.

Kolos ma két hónapos, én pedig ma hajnalban azon morfondíroztam, hogy hova a francba tűnt el ez a két hónap? Aztán jobban belegondoltam és már vissza tudtam idézni: az első mosoly, a hallásvizsgálat, az öröm a gyerekek arcán, az éjszakai összebújások, a cirkusz a dédi körül, Karolina látogatása, Húsvét, fotózás, gyerekorvos, Kastély, vérvétel, és ó, megint itt tartunk vérvétel és szegycsont fájdalom.

Hiába mondom, hogy vége, sosincs vége. Mindig van valami, amit a biztonság kedvéért csekkolni kell. Idegőrlő. A legrosszabb az, hogy teljesen be tudom magam pörgetni ilyenkor, ennek pedig egyetlenegy oka van: van mit vesztenem.

Itt van a három csodás gyerekem, a férjem, én pedig rosszul kufárkodtam az időmmel. Az elmúlt egy évben túl sokat adtam magamból olyannak, aki nem érdemli meg: kimerítettem magam, szomorú voltam és aggódtam a jövő miatt, pedig pontosan tudni lehet, hogy ez nem tesz jót, nagyon nem. Így most ezzel a szegycsont fájdalommal még azt sem mondhatom, hogy a tökéletes idill – minden rendben helyzetben robbanna a bomba, mert… hát… elb@sztam.

Megint.

Túl sok félelem. Túl sok energia másra. Túl jól akartam csinálni. Nem volt szívem kipenderíteni – így viszont nekem lett rossz. Szívből remélem, hogy következmények nélkül marad.

Szívből remélem, hogy valami idegbecsípődés, gyulladás, akármi.

Mindenesetre emlékezni fogok rá. Soha többet.

 

 

---