Új szelek fújnak itt minálunk.

Barnus pumpát szeretne. Egészen új fajta pumpák vannak, rengeteg funkcióval, kíméletes applikálással, gyakorlatilag nem sok dologban más, mint a szenzor.

Egy pillanat alatt ősz lett. Ahogy jöttünk hazafelé a dombon, már egész más volt a fény. Már sárgul, már pirosodik, már átalakul. Azt hiszem, az idei pancsolós-nyaralós időszaknak vége. Most valami más jön. Már a ruháim egy részét kiselejteztem, és most nagyon sok olyan darabtól váltam meg, ami már évek óta csak a szekrényben pihent és várta, hogy majd egyszer, de nem: már más színek, más anyagok, más fazon a kedvesebb, így megváltunk egymástól.

Különórák. Úszás (most úgy néz ki, Gergő is!), művészképző, néptánc, lovaglás, fejlesztőtorna, szolfézs. Kíváncsi vagyok, mi kopik el és mi marad rendületlenül.

Új emberek. Egyre-másra ismerek meg új embereket: olyan utakon járok (oké, csak képletesen, mert a 150m-relévő fagyizóba is kocsival mentem volna), amiken eddig nem. Új dolgokat tanulok, most például egy egész éven át tartó programsorozat első alkalmára megyek majd el. Nagyon klassz önismereti útnak ígérkezik, nagyon erős női energiákkal. Azt még nem tudom,mit kapok majd pontosan, de azt már igen,mit szeretnék… meglátjuk.

Pedikűröst váltottam. Ha egy, azaz egyetlenegy dolgot kellene mondanom, hogy mi az, ami bármikor jobb kedvre tud deríteni és újra embernek érzem tőle magam, az a pedikűr. Nagyon csúnya a lábfejem: lúdtalpamés kalapácsujjam van, így

1., ha őszinte akarnék lenni, akkor inkább a cipősdobozt kellene hordanom, hogy kényelmesen elférjen benne a lábam

2., muszáj rendesen karban tartani, mert egyrészt fáj, másrészt ez a randa lóra kell a cifra kantár tipikus esete.

Kell a jó pedikűrös, és a lelkemnek is nagyon kell, hogy rendben legyen a lábam, valahányszor odapillantok.

Holnap szeptember, holnap… jaj már, de komolyan, holnap semmi nem változik. Pakoljuk a gyerekek hálózsákját itt a Balcsin: visszük az Őrségbe, visszük majd még apához a tóra, ide már nem nagyon kell. Talán ha nagyon meleg lesz, jövünk még, de ma éjjel már be kellett kapcsolnom a radiátort.

Visszük a vadonatúj korsót, amit a kedvenc boltomban vettünk – most már tekintélyesre duzzadt a gyűjteményünk, ebben virágot, csipkeágat, szép, őszi leveleket szeretnék majd tartani.

Kitesszük a molyirtókat, kipakoljuk a spájzszekrényt, felállítjuk a szivacsokat hogy szellőzzön az ágyrács, és… hát,lassan zárjuk a szezont. Jó lenne még a reformkori felvonulásra jönni, de annyi minden más lesz otthon is, hogy nem tudom, nem hiszem.

Megyek egy egész napos lelki feltöltődésre, megyünk csónakázni és lakókocsizni/tüzet rakni/mittudoménmicsinálni a tóra, tervezünk kisvasutazást szarvasbőgés idején és persze indul a zeneiskola is Barnusnak.

Gyönyörű nyár volt,tartalmas nyár volt és ha minden igaz, még ráhúzunk egy kiadós nyárutót, mielőtt ráfordulnánk az őszre. Ezek például a Salföldön készültek, és most -talán az enyhébb idő és az elvétve bóklászó pár ember miatt – remekül éreztük magunkat.

Etettek birkákat, kecskéket, lovakat, szamarat, láttak bivalyt és k-o-m-o-n-d-o-r-t :D, pulykát és mangalicát, sarkantyús kakast és mudikat, lovasszánt és ekéket, boronákat. Gyógynövény kertet, legelésző ménest, tehenet… egy igazi majort. Azt hittem, nagy húha lesz mindez, de csak annyit jegyeztek meg, hogy Adriéké barátságosabb és szebb ott a ház. Natessék. Minden fillért megért.

Vesemedence gyulladás, de már kifele jövök belőle: pont annyi látszik, hogy valami kissé széttolta a szerkezetet, de semmiféle képletnek nyoma sincs – valószínűleg a zsírt nézte be a kolléga. Biztos? Biztos. Ez 2,5 cm-es valamit csak megtalálnék a veséjében így 20 év tapasztalattal… na mutassa inkább a gyereket. Várjon, előtte még végignézem azért.

Minden negatív, egy masszív antibiotikumért kell bekopogtatni a háziorvoshoz. És igen, ez a tragédiája a mindennapoknak, képzelheti, hogy a kis kolléga legalább annyira meg volt ijedve- ha nem jobban- mint ön. Mutassa a pecsétszámot? Igen, frissen végzett, de az uh-os kollegina is friss szakorvos. Teljesen friss. És a jobbik fajta, mert legalább sürgősen visszarendelte magát, nem pedig azt mondta, hogy semmise. Csak hát ez a bizonytalanság…

És igen: 3-4 friss fecskére jut egy tapasztalt róka. Aki nem ér rá ilyan szarokra, mint az én vesém, mert fuldokolva-hörögve, besárgulva, ájultra piálva hoznak be futószalagon embereket, nekem meg végülis se vérzésem, se mozgásképtelenségem, tudatomnál is vagyok… És alaposan, nagyon-nagyon alaposan kivizsgálnak. Majd ártani nem használ alapon egy egyadagos antibiotikum menjen, meg majd kontroll- egy tapasztaltabb kollégával,záros határidőn belül.

Muszáj megtanulniuk, nem mehetnek haza, orvoshiány van és hát valahol el kell kezdeniük. Mert ha ők sem, akkor újabb osztályok zárnak be és nem marad orvos, nem marad szakorvos. Szóval átvizsgáltak, életet veszélyeztető, műtéti beavatkozást igénylődolgot nem találtak: sem infarktusom, sem sérvem, sem bélelzáródásom, nőgyógyászati vérzésem, stb., stb., stb., de valahogy az a kis húgyúti fertőzés nem érdemelt egy masszívabb beavatkozást, a fájdalmat meg ugye nem lehet mérni. Mivel ültem és csendben beszéltem, gondolom úgy ítélték meg, hogy nem fáj annyira. Fürdővízzel a gyereket.

Igaza volt Verának, hiába nem daganat, el kell gondolkodnom, hogy ez mitől jött,és az azz igazság, hogy ezen még azelőtt sikerült elméláznom, hogy ez az egész eset megtörtént. Az éretlen megfogalmazásom az lenne, hogy azonnal abba kell hagynom a sportolást és a medencézést, mert nem nekem való ez a nagy fitnesszmanciság. Muhaha. Ha viszont komolyan kérdeznél, akkor komolyan is ugyanezt vagy legalábbis megközelítőleg ugyanezt mondanám: rettenetesen sok energiát öltünk bele (figyelj a megfogalmazásra!), hogy én jól legyek. Sok energiát öltünk bele, hogy ne merüljek ki. Sok erőfeszítést tettünk, hogy kikapcsolódhassak.

Azt hiszem tiszta.

Szétfolyt az erőm. Mentem este későn vízben tornázni, hogy bírjam a másnapot, hogy ne purcanjak ki a mindennapos darálóban, hogy kicsit feltöltődjek… és jöttem haza negyed 10-kor, keltem reggel fáradtabban, de legalább sportoltam és kiszakadtam itthonról.

Beleöl. Kiszakad. Kimerül.

Beleöl, kiszakad és kimerül.

Egyszerűen meg kell érteni, hogy dobszóra nem lehet szórakozni, erőből nem lehet jól lenni, és ha kétségbeesetten próbálom elkerülni azt, ami közrejátszott a daganatom kialakulásában, akkor nagyon könnyen a ló túlsó oldalán találom majd magam, ahol is csendben elfolyok a fürdő- akarom mondani- medencevízzel együtt.

Ha azt hinnéd, hogy a kamrámban csupa-csupa Demeter minősítésű alapanyagból származó, kíméletesen tartósított élelmiszer van, akkor… hát akkor tudd, hogy nem így van. Van, ami nem megy.

Lekvárt például tudom tartósítószer nélkül eltenni. Van olyan paradicsomszósz is, ami szuperül sikerül, de az uborka, a paradicsomlé és a csalamádé az nem megy: egyszerűen minden évben megpenészedik, amit segédanyag nélkül teszek el.

Ez van, kérem szépen, van, ami nem megy. Erre mondta azt az én barátosném, hogy azonnal vegyek egy befőzőautomatát és akkor az összes gondom-bajom egycsapásra megoldódik, de idén ez már kimarad, pedig ezt néztem ki:

Mindegy, azért naponta 3 kiló paradicsommal még így is elszöszölök. Lesz belőle bbq szósz, ketchup, édes-savanyú mártogatós bambuszrüggyel és persze a gyerekeim nagy kedvence, ami nem más,mint a paradicsomlekvár.

Barnus táborban van, minden reggel viszem és délután megyek érte, úgyhogy most könnyebb, most kicsit több időm van, és ez nagyon kell most borzasztó bazmeg. Bor-zasz-tó.

Mást sem csinálok, mint kapkodok a bal vesémhez, figyelem, szinte hallom, pánikolok, aztán józan ésszel nyugtatom magam, várom a kedd fél hármat, de aztán meg elcsitul a pánik és galagonyaketchupot tervezek és pörög-forog velem a világ. Már csípősebbek a reggelek, már csúszunk bele a nyárutóba, már előkerült a kakaó és a pokróc is, már , már melegebbre állítom a zuhanyt. Vittem pénteken takarót, mikor szabadtéri színházba mentünk, és már nem jó a kedvenc pokrócom nélkül ücsörögni a teraszon.

Csak lenne már holnap.

Sok ilyen volt már, mégsem lehet megszokni. Sosem lehet megszokni. Hiába: van ami megy és van, ami nagyon nem.

Bárhogy is lesz, megoldjuk. Nyugi. Bármi is lesz, abból hozom majd ki a legtöbbet. Nyugi.

… és ameddig nem tudok rosszról b-i-z-t-o-s-a-n, addig csakazértis a napos oldalt nézem.

Na jó,nem.

A múmiát nézem. Meg paradicsomzselét készítek. Köpölyözésen voltam. Alszom. Dolgozom. Kiélvezem a nyári napokat és tervezem az indián nyarat.

Jó lenne, ha már kedd lenne.

Ez az a mondat, amit soha de soha nem szeretnél hallani egy hasi ultrahang során.

Tegnap éjjel mégis hallottam.

Van itt valami. Megnézem a másik fejjel is. Igen. Egy 25mm legnagyobb átmérőjű ekhószegény képlet. Ismételt képalkotó vizsgálat, majd az eredmény fényében konzílium javasolt.

Kedden megyek másodvéleményért, egyszerűen nem lehet, hogy legyen valami a vesémben. Nem lehet. Az nem lehet.

Az nem lehet, hogy délelőtt még sétálsz a gyerekeiddel a várban, majd éjjel valami rosszaságot vesznek észre  vesédben.

Az nem lehet.

Nem látják tipikusan rossznak, de akkor is: ott van. Ki kell deríteni, mi az.

Vese. Életenergia.

Vese. Álmok és elképzelt életek elengedése.

Vese. Félelem.

Vese. Féltés.

Vese. A ki nem adott méreg, az energia szétfolyatása, a felaprózódás és a tartogatott illúziók.

Vese.

Lehetőség a szűrésre.