Holnap leszedem a fát,elteszem a díszeket, alaposan kitakarítom a házat és igazából ilyenkor indul el mindig az új év.
Huh, az előző kemény volt nagyon. Sokat tanultunk, nagyon sok megkérdőjelezhetetlen dolgot átértékeltünk, és ha most csak rágondolok az előttünk álló hónapokra, akkor egy szó jut eszembe: izgalom. Jó értelemben vett, pozitív, olyan remegősen futkározós izgalom.
A Jóisten az elmúlt egy évben folyamatosan olyan embereket rendelt mellénk, akik vagy azzal, hogy jót tettek velünk, vagy azzal, hogy nehéz döntései helyzetbe hoztak bennünket, segítettek eljutni oda, ahol most vagyunk. Olyan, mintha egy óriási túrán vettünk volna részt: csontig fagytunk, bőrig áztunk és felperzselt a Nap, volt nagyon kopár a táj és nagyon meredek a hegy, de ezt mind végig kellett járnunk ahhoz, hogy megérkezhessünk.
…
Emlékszem, régen voltak golyós türelemjátékaim: egy átlátszó műanyag lap mögötti labirintusban kellett a golyókat a labirintus közepébe / a macska szeme helyére / a kincses ládába terelni. Az volt a legnehezebb, amiben több golyó is volt, mert egy golyót még pályára állítasz ugyan, hogy bejárhassa a maga útját, na de hármat-négyet már nagyon nehéz. Újra és újra az elejéről kell kezdeni, és van, hogy a már sínen lévő kettőt, sőt, hármat is ki kell mozdítani, mert a negyedik még mindig nem találja az irányt. Ilyenkor próbálod így, próbálod úgy, majd összerázod, és az a pillanat nagyon szar. A MAJDNEM MEGVOLT. A majdnem azonban nem elég, mert négy golyó van, és mind a négy egyformán fontos.
Feladtam munkát, státuszt, szabadidőt. Medve is küzdött munkával, apasággal, éjszakázással. Gergőnek nehéz volt a „műanyag” bölcsis beszokás, ennek következtében a mézeskalács házikós családi napközinél is sakkozni kellett a napokkal, hogy mennyit bír el jó szívvel. Barnabás pedig… talán neki volt a legnehezebb ez az elmúlt 3 év, őt viselte meg a legjobban ez a kés élén táncolás, az ő lelke sérült a legjobban.
Újratervezés. Újratervezés. Újratervezés.
Egy pillanat volt, tényleg csak egy. Mintha harangot kongattak volna a fejem mellett, vagy trombitával a fülembe fújtak volna közvetlen közelről olyan volt az az egy szívverés. BUMM.
MOST ÁLLJ MEG. Ne mozdulj, ne remegj, még a levegőt is tartsd benn, és óvatosan nézz körbe. Mindenki pályán van. LASSAN INDULJ. Hihihi, igen, határozottan mindenki a pályán van, és akkor most nincs más hátra, mint elindulni, de vigyázz, törékeny, nem kell loholni.
………
Olyan, mintha Apu hangját hallanám játék közben: ne siess, ne kapkodj, figyelj oda.
Az iskolát elkezdtük intézni, de a tanulócsoport kérdésében még nem döntöttünk. Barnabás itthon tanul majd, de Gergő marad a csanában, és utána valószínűleg óvodás is lesz.
Nem rendeltem meg semmilyen tanmenetet egyelőre, nem iratkoztam be egyetlen webinarra sem, helyette olvasok, jegyzetelek és témákat csoportosítok nagyjából a Waldorf tanmenetet alapul véve.
Nem hagytam abba a munkámat és nem is szeretném. Medve dolgozik, de tudatosan figyel, hogy az esti fürdetésnél ő legyen a kalózkapitány.
Most ez ilyen csendes. Csendes, fehér, hideg és burkolózós. Gyapjú mellényt rendelek a gyerekeknek. Elő kell fizetni a másik kukára is, hogy folytathassam a lomtalanítást – így a leghatékonyabb, mert csak kiviszem, elviszik a felesleget. Fotózgatom a felesleges tárgyakat, könyveket, hátha megveszi valaki, mert van, amit sajnálok kidobni, postázni meg nem éri meg. Teljesen felhagytam a menütervezéssel, mert amióta a Zsámboki Zöldségdobozt rendeljük, mindig ahhoz igazítom az étrendünket, így mindig friss, ízes, biodinamikusan termesztett Demeter zöldségeket eszünk. Tegnap paradicsomos káposzta volt mazsolás rizzsel – ne döbbenj meg, orbitálisan finom volt!!, ma pedig kölest áztatok, mert megsütöm a hamis túrótortát.
Igazából nem történik semmi extra, mégis a föld alatt, teljesen láthatatlanul mozognak azok az erők, amiknek mozogniuk kell ahhoz, hogy majd jókor, a megfelelő időben elindulhasson az élet.
