Itt is megtalálsz:
mindennapok

Csoda izgalmas,

új fejezet kezdődik holnap 🙂 Valami lehet a csillagokban, de egészen felturbózva várom a következő időszakot:

  • holnap újra fotózunk, új lendülettel
  • kedden egész napos oktatásra megyek
  • jövő héten újra irány Olaszország,
  • konferenciára is készülünk, VIP jegyek beszerezve
  • két kitelepülésünk is lesz ebben a hónapban…

de mindez eltörpül ahhoz képest, hogy

  • Gergőnek kiesett az első foga, a Fogtündér pedig mozis délutánt hoz neki. Hihetetlenül megható volt, ahogy a legjobban annak örült,hogy hurrá, EGYÜTT megyünk APÁVAL moziba – ezek az anya/apa és Gergő randik fontosak neki, és igazából mi is tudatosan figyelünk arra, hogy együtt és külön-külön is töltsünk velük időt.
  • az óvodában, helyben lesz fejlesztés, logopédia, és néptánc is, így sokkal könnyebb lesz a mi dolgunk is, és Gergő sem fárad el a nagy ide-oda utazgatásban
  • imádom ezt az óvodát egyébként: továbbra is hagyományőrző program fut a csoportban, ami sok szabadtéri csámborgást és természetes játékokat jelent – egyszerűen a szemnek is jobb a fa és a vesszőből font játék, és a gyerekek is nagyon szeretik, úgyhogy mindenképp jó lenne, ha Kolos a bölcsi után itt folytathatná.
  • Kolos egy héttel később kezdi a bölcsit, nekünk az utazás miatt mindenképp így a jobb, egyáltalán nem bánjuk.
  • Barnusnak csupa siker eddig az iskola: összeszedett, ügyes, lelkes, tele van tervekkel. Tetszik neki az angol, már megvan az órabeosztása is, és nála is elsődleges szempont volt, hogy ne kelljen VINNI, hanem ami csak lehet, helyben legyen. Csak furulyára kell majd mennie egyedül, de az is fél 4-kor kezdődik a zenesuliban és csak egy nap a héten, így azt a téli időszakban is még világosban teszi meg. (Jó, nyilván a kötelező, iskolai úszáshoz elviszik őket az uszodába. )
  • Nagyon bevált a Vodafone-os nyomkövetős óra: könnyebben elér minket, látjuk azt is, ha kimennek az udvarra (akkor rá tudok csipogni, hogy állítson a pumpán), és nagy könnyebbség lesz majd a zeneiskolás átmenetelnél is. Nem utolsó sorban vagányul néz ki, egy kiskamasznál pedig ennél fontosabb szempont aligha van…

Nekem jó, mert

  • Medve újra sokszor és kedvvel főz, ő is nagyon élvezi én meg csak hálálkodom az Égnek, hogy nem nekem kell
  • Hanga csak egy éjszakát vonyított végig, már csendben, szépen alszik, és ügyesen bandázik a többi kutyával
  • minden gyereknek kaptam gyorsan, hatékonyan és megfizethető áron ruhát, cipőt, és kipakoltam az őszi cuccaik nagy részét is.
  • kaptam időpontot a tüdőgyógyászomhoz, ráadásul már sokkal közelebb kell menni hozzá, mint eddig.

Huh.

Esténként cserépkályha duruzsol, most rendelem meg az őszi teakészletet, jó lett rám a Tchibo-ból rendelt gumicsizma, szóval már csak néhány új könyv, egy hatalmas takaró és egy meleg gesztenyeleves hiányzik ahhoz, hogy olyan igazán, de tényleg igazán elinduljon az ősz.

Ajánljatok nekem jó könyveket:mit olvassak?

Megosztás:
Previous Post Next Post

2 hozzászólás

  • Reply Szonja

    Krusovszkyt 🙂 Akik már nem leszünk sosem.

    2019-09-11 at 20:39
  • Reply Ildó

    Szabo Magda: Az oz.

    2019-09-12 at 09:19
  • Leave a Reply