csak úgy elszáll. Közben meg vánszorgott.

Mesélem mi történt, nagyon elmaradtunk.

Kolos 5 antibiotikum kúrán van túl, de végre jól van: a végén már Gergő is lerobbant, úgyhogy csak Barnus nyomta a sulit. Félév, farsang, kiselőadás – volt itt minden, mint a búcsúban.

Most Barnus robbant le, de tervezi, hogy holnap már megy, a Balatonról és Balatonfüredről tart előadást és nagyon készül rá. Visz be saját lepárlású levendulát, össze-vissza ragasztgattunk mindent a legislegdrágább scrapbook papírjaimból, Kolos megevett egy stiftes nebuló ragasztót, szóval zajlik az élet.

Medvével a házasságunk tökéletes. Sosem veszekszünk, mert gyakorlatilag nem találkozunk: dolgozik, aztán vagy az egyik gyereket rendezi, vagy a másikat, váltótársak vagyunk… és nagyon hiányzik. Micsoda mázli, hogy nemsokára újra megyünk áruért, így össze leszünk zárva jó sok órán át… A legjobban a gyerekek örülnek, hogy megyünk, mert annyi gluténmentes és tejmentes nápolyit, kekszet, sütit, tízórainak valót hozunk, hogy az csuda. Barnus majdnem sírva fakadt, olyan finomságokat ehetett, amit már nagyon rág nem, szóval ők aztán tényleg remegve várják, hogy menjünk 😀

Kolos nagy változás előtt áll: elkezdte birtokba venni a leendő szobáját, ami azt jelenti, hogy újabb 20 m2-t borít be szarral, legóval, sínekkel, játékokkal. És ugyanúgy az ágyunkban alszik. Nem nevezném a legsikeresebb projektnek, de sebaj… A ruhás dolgok most amúgy is két teljes szobát elfoglalnak: az egyik hátsót, ami csak erre van, meg egyet, amit Kolosnak szántunk, de nem költözött még be. Hogy egyszerű legyen a helyzet, egyértelművé vált, hogy az szuterént (ahol régen egy külön lakás volt, szóval fényes) teljesen ennek kell szentelni, így gyakorlatilag az életterünkből külön munkahelyre kerül minden – rekord időn belül kinőtte magát ez a kis szerelemmunka.

Indusztriális, tiszta stílust képzelnék most munkahelynek sok fénnyel, nagy ablakokkal, világos padlóval… remélem ezen a nyáron meg is valósulhat. El kell férjen a sok ipari ruhaállvány (nálam az ikeás elbukott, annyi a holmi, hogy nem bírja), nagy csomagolópult, beépített szekrények, állványok… és ez megint nagy munkával jár majd, de nem bánom, sőt, örömmel állok elé, már csak azért is, mert végre elindul a mocorgás a terasz alatt is, oda kiülős, pihenős, árnyas patiot terveznék, de hol van az még, a biliben a kezem, még Barnus szülinapjánál sem tartunk.

Február van.

Fázom.

És lehet meg kell műteni a lábkörmömet, mert a gondos és szinte fanatikus pedikűröshöz járkálás ellenére sem oké a lábkörmöm, nagyon hülye alakban nő.