Itt is megtalálsz:
mindennapok

Gyógyulj!

A gyerek maga a csoda.

A gyerek gyógyítja magát.

A gyerek pontosan tudja mi kell neki.


De én jobban.


Na ezt engedtem el abban a pillanatban, amikor Barnabásom egyszercsak befeküdt a függőágyba és úgy jött ki onnan, hogy átgondolta az életet. Az életet, aminek ő a háromnegyedénél (bazmeg!!) van most, mert ott van egy korlát. Egy korlát, amin nem mehet át, ami után sötétség van.

Visszamászott a függőágyba. Én bementem fosni és idegösszeomlani.

Majd kimászott a függőágyból, és közölte, hogy tulajdonképpen ő tette oda azt a korlátot, mert ha nem nő fel, akkor nem kell iskolába járnia, maradhat szabad. De így sem kell iskolába járnia és csinálhatja amit szeret: a zenét, a rajzot, a néptáncot.

Úgyhogy ő most akkor ki is veszi azt a korlátot onnan. Majd leszedte a porszívó fejét, becsukta a szemét, óvatosan átlépte a porszívót egy, majd kettő lábbal. Boldogan elmosolyodott, majd megfogta a porszívó fejét és nem kidobta, -nem, annál milliószor több erő volt ebben – hanem kibaszta az erkélyről, dühből, erőből, ordítva. TAKARODJ, NEM KELLESZ, NEM ÁLLÍTASZ MEG.

Mosolygott, mosolyogtam, visszament a nyugágyba, én mosolyogva távolodtam, majd visszamentem fosni, és sírni – ha a törölközőre ráharapok, semmi nem hallatszik ki.

Majd a teraszon újra megbeszéltük, hogy remek, mert most ő az ajtónál született, a másik ajtónál van valahol a halála és addig négy nagyot tud lépni, az 4×10. De az nem jó, mert többet akar élni, szóval lépjünk kisebbet, engedjem el az ajtónál, öleljem át, és akkor lép 10 kicsit. Itt vagyunk most, a szőnyeg szélénél majd megnősül, gyerekei is lesznek, nagyon jó lesz. Száz év jó is lesz.Korlát nélkül. A porszívófej a lucfenyőn van.

Száz év – korlát nélkül.

Na erre varrj gombot bazmeg.

Megosztás:
Previous Post Next Post

2 hozzászólás

  • Reply Ági

    Hú, hát én is bőgtem volna. Zseniális Barnabás!

    2018-05-08 at 09:44
  • Reply Mókusélet

    Eszméletlen ez a gyerek……….este remélem ittál valamit!

    2018-05-08 at 11:21
  • Leave a Reply