nyüszít a szomszéd kutyája és hamuszürke az ég. A gyerekek a nagy ház másik végében, a legkisebb alszik, és most döbbenek rá, hogy szinte vágni lehet a csendet.

Van minden és nincs semmi: várakozom. Várom a tanfolyami visszajelzést, amikor én tanulok. Várom a tanfolyami visszajelzést, amikor én tanítok (csajok, akik egyesével jöttök: május 13. vagy 19.?).  Várom, hogy hétfő legyen, hogy végre fogadjon a fogorvos. Várom, hogy nyár legyen, hogy végre meleg legyen a talpam. Várom, hogy megérkezzenek a vadiúj táplálékkiegészítőim. Várom a húsvétot. Várom a húsvéti fotókat.

Várom a pörgős-forgós nyarat, várom a lelkigyakorlat elcsendesülését. Várom, hogy Kolos egy éves legyen, várom, hogy ne sírjak, hogy nincs már kisbabám. Várom, hogy este legyen,mert akkor jön haza Medve, és várom, hogy éjjel legyen, mert akkor mindig megsimogatja a szemhéjamat, amikor azt hiszi, hogy alszom.

Várom az új könyveket, várom a halásznadrágos időt, várom a csíkos pólókat és a tengerész színeket. Várom a frissen vágott fű illatát, várom az epret, várom a Balatont.

Várom, hogy ne szeressek még kisbabát.

Várom az 5. születésnapomat, várom a következő craniosacralis kezelést, várom a szuper hímzőtűimet, hogy hozza a postás.

Várom a kecskeméti családi nyaralást, várom Barnus könnyeit, amikor megérti, hogy Nemecsek meghal, várom, hogy kifájja magát. Nagyon várom, hogy befejezze a könyvet, mert tetszik neki és nem akarta nem elolvasni, hiába adtam mást.

Várom.

Várok.

Gemma Capdevila