én pedig majd’ elájultam. Készültem lélekben, hogy lesznek olyan kiugró értékek, amik eddig sziklaszilárdak és stabilak voltak, de még így is szívbemarkoló volt látni azt a két tumormarkert, ami elszállt az egekbe. Igen, készültem rá lélekben, mert a terhességben el KELL szállnia, és pont annyira emelkedett, amennyi a nagykönyvben meg van írva.

A keresztmarkerek bazi alacsonyak, úgyhogy “baj” nincs, de a jeges borzongás végigfutott a hátamon az 52-es CA-125, a 63-as TPA és a 52-es süllyedés láttán, ami normál esetben külön-külön is, pláne együtt piros szirénát kapcsolna. Hm. Terhességben pedig mindez normális. Ami mégis visszarántott a valóságba, az a szinte mérhetetlen máj értékek, és a 0,6-os CEA, és az, hogy minden más tökéletes. Tö-ké-le-tes 🙂

Ennek örömére óriási salátát ettünk a Vapianoban és megvettem az olyannyira imádott, ezer és egy éve használt Clinique Flamenco rúzsomat, vettem egy 38-as(!) kismama farmert és boldog bömbölésben vezettem hazáig. Bebújtam az ágyba, Kuflikat olvastunk, aztán végigaludtam az éjszakát.

Minden oké, minden oké.