A Waldorf évkör alapvetően a keresztény évkört követi. Az 4 legfontosabb ünnepkör egyike Szent Mihály ünnepe (itt, itt és itt  olvashatsz bővebben), és furcsa, de valahogy most nagyon együtt mozgunk ezzel az egésszel.

Mérlegelnünk kell.

Elcsendesedni, belélegezni jó mélyet, átgondolni, hogy hogyan szeretnénk újra felosztani egymás között a feladatokat, mert a tegnapi hacacáré egyértelműen mutatta, hogy ez így nem jó.

Úgyhogy veszünk egy szép nagy füzetet, este kinyitunk egy palack jóféle fehérbort és elkezdünk beszélgetni: elmondja ő is, hogy mi az, amiben segítséget kér tőlem, és én is, hogy mi az, amiben ő támogathat engem.
Visszamondtuk Gergő bölcsődéjét és egyáltalán nem bánom. Nem szerettük igazán, nem volt jó érzés oda vinni, és Gergő is állandóan beteg volt.
Nagyon lassan, nagyon óvatosan nyitunk majd egy sokak által ajánlott családi napközi felé, hogy valamennyit mégis gyerekek közt legyen, de egyelőre nem ez a legfontosabb: most az új szabályok, új korlátok, új rendszer az, aminek ki kell forrnia.

Egyáltalán nem baj, hogy újra kell rendeződnünk.

Hallottad? Igen, ja, ezt én mondtam. Én, aki már attól kiborulok, ha nem abban a sávban megyünk, amit megszoktam. Ha nem ott van a fakanál a konyhában, ahova tettem. A google levelezőm háttérképét nem mozdítottam évek óta. Talán soha. De, egyszer talán volt a kavicsos, de aztán visszaállítottam az íróasztalosra. Nem szeretek veszélyesen élni 😀

Szóval elcsendesedünk. Szüretelünk. Rendszerezünk. Levonjuk a tanulságokat. Veszünk egy mély levegőt, és megküzdünk a bennünk élő sötét sárkánnyal.