Majdnem mindenkinek ez az első kérdése. Hogy miért. Miért nem veszünk mellé ápolónőt 0-24-es műszakba, miért nem keresünk egy nyugdíjas otthont, miért nem oldjuk meg másképp…
Egy szép, augusztusi délután volt, még a CT előtt. Nem tudtuk, hogy mi lesz, csak azt, hogy hamarosan kezdődik a kemoterápia és az egész életünk megváltozik majd.
– Ádám, mi lesz, ha egyszercsak vége lesz? Úgy értem… mi lesz, ha szétterjedt, ha szétrobban, ha belemegy a gerincvelőbe, ha nem tudok majd felállni, beszélni, ha…
-Akkor nagyon fogok sírni.
-Nem úgy, hanem hogy akkor kórházban lennék? Vagy hospice házban? Vagy hazavinnél Anyuhoz meghalni, hogy ne lássák a gyerekek?
– Akkor felhúznánk a legvidámabb ágyneműdet. Énekelnénk neked, ölelgetnélek, és aztán a gyerekeket elvinném Anyukádhoz, én pedig hazajönnék és fognám a kezed. A végéig. Úgy aludnál el, hogy a saját ágyadban vagy, a saját fenyőfáidat nézed. Itthon. Végtelen szeretetben. De kérlek, még ne halj meg. Nagyon szeretlek, nagyon szeretünk, küzdj, és…
-Ó, bazdmeg…
Hát, ezért. Ezért vesszük ide a Dédit. Bárakárhányennyiannyi éve van még, azt itt töltse velünk, szeretetben és kurva nagy hangzavarban, zsibvásárban, nevetésben.
1 Comment
A nagyszüleimet vidékről a Nagypapa 90.szülinapja után költöztettük hozzánk,amikor beteg lett.4 hónap múlva talicskázta a sódert 🙂 és nagyon jól érezték magukat nálunk.Ő még kb. 3 évet élt utána,Nagymama pedig még 5-öt Papa után.A legjobb döntés volt.Tény,hogy ehhez kellettek a szüleim és egy 3 (illetve 2 évig 4 generációs)ház 😀
2016-07-11 at 21:06