Itt is megtalálsz:
mindennapok

Na megvolt

Életem legfostaligább szülinapja volt. Komolyan.

Jelentős részében a takaró alatt sírtam / főztem / szomorkodtam /dühöngtem, aztán Medve hozott egy tortát,megettük a szétvert nappali közepén… és kiderült, hogy gluténnal szennyezett volt. Hogy honnan? Hát onnan, hogy nem perem alá, hanem perem fölé…

Egész nap csak pakoltunk, mert ma itt vannak az ablakosok, és fáradt vagyok, és végignyúztam-húztam a tegnapot is.

Gergőke cuki volt, Barnabá szintúgy, de ezt a 35. születésnapomat ugyan meg nem ismételném.

Ma akupunktúra volt, vettem egy kalapot, készülünk Barnussal a táborba, és ennyi, kész-passz, a szülinapot lezártnak tekintem, köll a francnak, csak az évek múljanak, legyek jó öreg és lássam az unokáimat, de ez a baszódás az ünnepléssel nem kell.

Kezdek pakolászni, megjött az inzulinhűtő is, vasárnap egy nagybevásárlással kezdünk, de az majd már csak a Balcsin, ráadásul arra sem emlékszem, hogy mi maradt a házban és mi az, amit vinni/venni kell. A tábor hétfőn délután kezdődik, a hűtő már beüzemelve a házban, vasárnap és hétfő délelőtt pont nyugiban el tudjuk intézni ezeket a köröket, s talán még egy kis sétára, fagyizásra is lesz idő.

13512200_1022856717783477_9151603965095675751_n

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply