Itt is megtalálsz:
Egyéb

Nem jobb.

Pedig próbáltuk hipnózissal is, és a létező legmegdöbbentőbb dolog felé irányított a tudatalattim? én magam? a hipnózismanó? mittudomén.

Mi a megoldás? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy itt maradjak, felneveljem a gyerekeimet és utána még boldogan éljen nagyon sokáig?

Gimnáziumi tesióra villant be. Zöld póló. A régi Puma edzőcipőm. A gimi udvara, 100 m-es síkfutás.

Elhessegettem.

Majd általános iskola. Parkkör. Nyüzsgő gyerekek, köztük én. Futunk. Süti az arcunkat a nap, zöld minden.

Megint blokk.

Majd otthon, a coop felé vezető úton találom magam, a nagy réten, és egy kurva ronda kerti törpe közeledik. Nem ellenséges, csak leszarja, hogy mi van velem. Kérdezem, hogy mit tegyek, de hátat fordít. Távolodik. Kiabálok, hogy várjon, nagyon fontos.

Fuss. Ennyit mond.

—————

Lehet, hogy indirekt módon arra utal ez az egész, hogy fussak?

Utálok futni. A gondolatától is rosszul vagyok. Csoportosan még jobban utálok futni, utálom, hogy nem bírom, hogy nyígok, hogy nyöszörgök, mint egy hülyegyerek kábé az utca végénél.

Nem akarok futni.

Fusson a f@szom.

és mégis, mégis… megkérdeztem. Választ kaptam. Hülye lennék nem megpróbálni.

Jaj.

Hogy kezdjem???

Megosztás:
Previous Post Next Post

12 hozzászólás

  • Reply norus73

    Tegyük fel, illetve reméljük, hogy ez tényleg egy Válasz, és arra kaptad, amit kérdeztél. Ha így van, akkor nyilván nem véletlen, hogy olyan dolgot kaptál feladatul, amit ki nem állhatsz, amit el sem tudsz magadról képzelni, tehát amiben szembe kell menned önmagaddal, ha belevágsz. Mondhatni, saját magad legyőzése alapvető része a dolognak, enélkül nem megy, és erre alkalmatlan lenne egy olyan feladat, amitől mondjuk csak kicsit húzódozol. Olyan kell, ami neked nagyon NEM (ha már lúd, legyen kövér alapon). Én így látom, és ezt találtam hozzá: http://hodjitsu.hu/blog/onmagunk-legyozese
    Szerintem kezdd akár futógépen, vagy teremben személyi edzővel, vagy a szabadban, fél perc kocogás-fél perc pihenő váltásokkal stb. Akár itt is választhatod azt az utat, amit a legkevésbé könnyűnek gondolsz. Hallgass a megérzéseidre! Mit veszíthetsz, ha kipróbálod? Minden jót nektek!

    2014-05-14 at 11:11
  • Reply Zsuzsi

    Szia! Nekem ez a cikk tetszett: http://divany.hu/eletmod/2014/04/22/nullarol_5_km_futasig_8_het_alatt_egy_appal_kiprobaltam/ Ha nem is feltetlen hasznos, legalabb motivalo. 🙂

    2014-05-14 at 12:10
  • Reply Andrea Manno-Kovacs

    Nagyon utálok futni, amióta világ a világ. És mégis, pár hónapja nekikezdtem. Futógépen, mert motivál, hogy állandóan látom, hogy máááár 100 métert lefutottam (ne röhögj, az elején még kb. ez is sok volt). Azóta fejlődik az állóképességem, haladok a saját tempómban. Mindig csak egy picivel többet vagy picivel gyorsabban.
    A múltkor a Vivicittá félmaratonkor megörültem, hogy "Jéééé 11 km nem is olyan sok, lehet hogy valaha egyszer én is eljutok odáig…." A következő gondolatfoszlányom aztán helyrerakott: A félmaraton 21 km. 🙂

    2014-05-14 at 12:41
  • Reply zdora

    http://futasvelem.blogspot.hu/

    Szívből ajánlom!!!

    2014-05-14 at 18:01
  • Reply bjuszika

    lehet h nem tul lelekepito gondolat, de kezdj el futni es gondolj arra, hogy a kemos idokben, ha valaki azt mondta volna, hogy az a gyogyulasod zaloga, hogy 3x elmesz hetente futni siman megkototted volna az alkut. legyen a futas a kemo ellenes kezeles…

    2014-05-15 at 00:04
  • Reply Erika

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    2014-05-15 at 02:34
  • Reply Grafomano

    C25k a zenlabstol. Nézd meg.. A rózsaszín szalagot is rajta…

    2014-05-15 at 05:11
  • Reply Andrea

    Fuss 🙂 Én is így kezdtem, hogy utáltam futni. Sokan utálnak, mert nem tudnak. Mindig azt szoktam javasolni a kezdőknek, hogy 2 dologra figyeljenek:
    1. Nem kell folyamatosan futni – itt az én első 5 km-es edzéstervem, ezt kezdtem el csinálni http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem – konkrétan a legelső alkalommal 7szer tudtam megcsinálni az 1 perc futás 1 perc séta kombót 🙂
    2. EZ MÉG FONTOSABB!!! Olyan tempóban fuss, hogy közben tudjál normálisan beszélgetni. Hogy miért? Mert ilyenkor a szervezeted aerob tartományban van, ami a legideálisabb. Nagyon sokan azért utálnak futni, mert az az érzet kapcsolódik hozzá, hogy kapkodnak a levegő után, és leginkább a fülükön át próbálnak meg lélegezni. Ez azért van, mert túl gyorsak és anaerobba próbálják kisajtolni a testükből, amit lehet.Lehet, hogy így lassabb vagy, de ezzel teszed a legjobbat a saját szervezetednek. Csak szépen, lassan – amúgy ettől majd gyorsabb is leszel ám 🙂 Arról nem beszélve, hogy így sokkal kevésbé lesz izomlázad is 🙂
    És a végére egy kis inspiráció:
    http://www.life.hu/ujelet/kinga/20140130-megcsinalom-teljesitem-a-vivicittat.html
    Hajrá 🙂

    2014-05-15 at 06:12
  • Reply Erika

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    2014-05-15 at 08:16
  • Reply Erika

    Szeretnék írni neked privát, tényleg haromhanop@gmail.com a címed, nem elírás?
    🙂

    2014-05-15 at 08:17
  • Reply O.

    A legfontosabb a megfelelő futócipő megvásárlása.
    Engem is ez motivált 😀 Elvégre ez is CIPŐ 😀

    2014-05-15 at 10:23
  • Reply Keiju

    Megkérdezhetem, hogy hol voltál hipnózison? Engem nagyon érdekelne, ha tudod ajánlani a terapeutát. Köszi!

    2014-05-16 at 20:15
  • Hozzászólás a(z) O. bejegyzéshez Cancel Reply