Barnabás nagyon rosszul volt. Vasárnap kezdődött, hétfőről keddre drámaivá vált a helyzet: 27-es cukorral feküdt a gyerek és nem, nem, nem, semmiképp nem akart lemenni. Hatszoros inzulinnal próbáltuk áttörni az ideiglenes inzulinrezisztens állapotot, szinte percenkénti kapcsolatban a doktornéninkkel, és a harmadik nap már eljutottunk a ketonok és az aceton ellenőrzéséhez is, illetve összepakoltam a kórházi csomagot.
Nagyon kemény. Életemben nem sírtam még ennyit, életemben nem féltem még ennyire, nem ölelgettem ennyit az álmában is küzdő kis testet… jaj, szörnyű volt. Gergő Anyunál, mi készenlétben, a ház pedig…
így.
Mi a ház másik felében, földön, matracon vackoltunk, filmeket néztünk, neteztünk, és csak figyeltük Barnabást, aki annyira rosszul volt, hogy csak aludt, aludt és aludt.
Megvettük a csempét, megvan a járólap, a tetőtér szigetelése is elindult, megépült a két kémény, nagyjából elkészült a villanyszerelés, már nincs fúrás-faragás, nem nyeljük a port: most jön az építős rész.
Hétfőtől épül a tűzhely és a cserépkályha, jön a burkoló a konyhába, jön a parkettás javítani, aztán pedig az utált tapéta lekerül és tükörglett, festés, ilyesmi következik.
Kedden az ultrahangon a várandósság korának megfelelő képet láttak, minden rendben van, két hét múlva megyek vissza, hogy van-e szívhang, nagyjából akkor már esélyes, hogy van.
Fáradt vagyok, sírós és rettenetes hét van a hátam mögött. Evvan, innen kell felállni.
2 hozzászólás a(z) “Nem lett semmiből semmi” című bejegyzéshez
Kedves Ági!
Véletlen találtam Rád, a blogra. Hihetetlenül bátor és erős csaj vagy!
Le a kalappal! Ismeretlenül kívánok nagyon gyors „jobbulást”, remélem szívből, hogy rendeződik vhogy ez a cukor helyzet és sikerült beállítani vhogy.
🙁 és hogy van végül Barnus? Rendeződött a cukra?