és bizonytalan.

Feszült?

Nem tudom.

Ajándék még senkinek semmi (Ivett, mit szólnál, ha színházba mennénk? vagy valami ilyesmi?), de legalább elég jól haladok a házzal, a fa feldíszítve, úgyhogy jön az ünnepi menü.

Fehérboros almaleves fahéjas galuskával.

Zöldségekkel sült kacsapecsenye, krumplipüré.

Mazsolás-diós-almás-narancsos kuglóf

Aprósüti

…..

és ennyi. Idén ennyi.

És ez pont elég lesz.

——————————————–
 Volt zsákjában minden jó. Alma, gesztenye, mazsola. Mesekönyv, kis játék, dió, avokádó, ananász, mandarin.

És nem elég.

Idén megtapasztaltuk, hogy mennyire elrontottuk, mennyire leszerepeltünk, mennyire elbénáztuk.
Az elmúlt 5 év alatt tökéletesen megtanítottuk a gyereknek, hogy MÉG és hogy KEVÉS.

Az idei legnagyobb vállalkozásunk talán az, hogy elég.
Elég és teljes,
Elég és boldogság.
Elég és megelégedettség.

Ehelyett egy kétségbeesett, vadul csizmatalpat püfölő, csizmát fejjel lefelé rázó kisfiút láttunk, aki MEG SEM NÉZTE, hogy mit kapott, csupán érzékelte, hogy számszerűen kevés.

Kineveltük a fogyasztói társadalom tökéletes kis katonáját, aki a bábszínház folyosóján már azért rinyált, mert nem viszem még aznap este játszóházba.

A bábszínház egyébként csudaklassz volt, a szememből a könnyek pedig felszáradtak. Nem ő tehet róla. Mi pedig tehetünk ellene.

Elég.

Legyen elég, basszameg.