Ismét két zacskónyi cucc megy ki: nyári blézer, szoknya, pulcsi, felső, mind-mind olyan, ami ezer éve nem volt rajtam, mert vagy terhes voltam, vagy rákos, vagy kifogytam.
Ja. Ne is mondd. 🙂
Szuper érzés, ahogy szabadulnak fel a polcok,a fiókok, a rekeszek, és minden hely azt kiáltja, hogy ide nekem Olivia Pope ruháit fogyj még, mielőtt bármit veszel.
És ez így is lesz.
Ahogy zsákolom be a cuccokat, eszembe jutnak emlékek, történetek. Illatok, helyzetek. Szerelmek, barátságok. Nincs dráma, pakolom tovább, és nagyon büszke vagyok magamra. Tudom, hogy ki vagyok. Tudom, hogy hol tartok, mire van szükségem, merre szeretnék menni. És ezt egyébként mind-mind a daganatnak köszönhetem – hát nem fura?? Jót tett az a csend. Rengeteget szelektáltam, újragomboltam a kabátom, az életem, sőt, az emberi kapcsolataim is jelentősen megváltoztak.
Könyörtelenebb és könyörületesebb lettem egyszerre.
Rögtön ítélek és nem ítélkezem egyáltalán.
Jó így most.
——————
Épp ezt a purgálást szeretnénk megerősíteni a következő időszakkal: Medvével ugyanis azt éreztük mostanában, hogy kicsit elszaladt a paci. Na jó, nem, nem volt habzsidőzsi, és nyilván egy komoly, nagy shopping őrülethez nevetségesen kevés a vagyonunk, de khömmm… sokszor nem gondoltuk át. Vagy pedig kellett és megvettük. Vagy jó lett volna az egyszerűbb, de természetesen a nagyobbat/díszesebbet/márkásabbat vettük.
Most hétvégén érdekes elhatározásra jutottunk.
30 napig semmire nem fogunk költeni.
Kész-passz, leírtam, kimondtam, hivatalos. Nem lesz „beszaladok a Lauderbe egy rúzsért”. Nincs üljünk be egy kávéra, majd vigyük el a gyereket játszóházba és hopp, vegyünk egy elektromos akármilyen-hasznos-gépet, mert akciós.
Nincs új arckrém, testpermet, bodyshop.
Nincs online jógabérlet, rendelek a kávé mellé a tchiboból ezt-azt.
Nincs mozi, harisnya, ruhaleárazás, Culinaris.
Nincs pattanjunk-be-a-kocsiba és irány a valami.
Nincs új szerszám, borkóstoló, vezeték nélküli telefon, új mobil.
Nincs mandzsettagomb, márkás ing, méretre gyártatott/soha nem hordott talpbetét.
Nem kell több pizsama/alsónadrág/póló/melegítő/bármilófasz egyik gyereknek sem.
Nincs semmi.
Befagyasztjuk.
Előre lefektettük a szabályokat, hogy mi az, amit mindenképp engedélyezünk: én ezer éve jelentkeztem be a szempilláshoz, és nyilván nem hagyom ki a tanfolyam következő részét. Neki osztálytalálkozója lesz.
Előre felmértük a tisztítószeres és a piperés szekrényt is: popsitörlő kell Gergőnek, minden más van.
Kávé van, így azt sem vehetek 30 napig.
Amit lehet, a fagyasztóból használunk el, csak azt vesszük meg, amiről megbizonyosodtunk, hogy már nincs itthon (ergó megszűnik a dobjunk be egy karton almát, ha már úgyis itt vagyunk a metróban).
Nincs manikűr, pedikűr, Medve természetesen elmegy fodrászhoz.
A gyerek is NYILVÁN kap szülinapi ajándékot, de azt már úgyis megvettem.
Bekecs kutyus megy kiállításra, oda is természetesen elmegyünk vele, kifizetjük a belépőt és tudjuk, hogy Barnabásnak is lesz több programja is az óvodában, azokat is rendezzük, magától értetődően.
Ezen kívül azonban semmit, de semmit nem költünk. Harminc napig.
