Köszönöm, de nem azért írtam be a gyereket ügyeleti időre, mert
- lusta vagyok
- zavar Barnabás
- unatkozna a gyerek
- rákos voltam és gyenge vagyok
- mert nem bírok két gyerekkel
- mert gonosz vagyok
hanem mert dolgozom.
Dolgozó anya és dolgozó apa.
Mindketten dolgozunk.
Van, hogy hétvégén is.
Egyszerűen döbbenetes, hogy ebben a világban csak az orvos, az auchan pénztáros, a zöldséges, a titkárnő és a tanárnő a dolgozó. Igen, nekünk ilyen munkánk van, de ott kell lenni, tárgyalni kell, megbeszéléseket tartanak és… á, egyszerűen sírni volna kedvem.
Nem szeretem, ha „megengednek” nekem valamit „tekintettel az állapotomra”. Valami olyasmit, ami másnak kérdezés nélkül jár.
Sokat gondolkodom egyébként Gergőke óvoda előkészítős dolgán is: van-e értelme annak, hogy folyamatosan ő legyen a legkisebb a csoportban? Nem tudom, nem hiszem. Csodálatos lett volna, ha az általam legszuperebb pedagógushoz kerül a másik gyerekem is, de nem bármi áron. Pláne nem úgy, hogy valaki sutyiban meg-en-ge-di, mert hát jaj, de nehéz nekünk, és csak most, csak nekünk, nodeaztán.
Nem szeretem az ilyet. Nincs ingyen kenyér, ingyen lehetőség, ingyen menet. Előbb-utóbb mindennek megvan az ára, az élet már csak ilyen.
Holnap szülői: én egy dolgot fogadtam meg – hogy kussolok. Egyetlen árva szót sem szólok, és megteszem magamnak azt a szívességet, hogy később reagálok.
Dühös vagyok, csalódott és nagyon keserű a szám íze.
