Kategóriák
Egyéb

Na szép, már megint az a három hónap

Tavaly nagyon sok dolgom volt.
Életben kellett maradnom, új életmódot kellett kezdenem és le kellett zárnom a rákkal való táncot.
Sok kérdést helyre kellett pakolni a lelkemben, a múltamban, és azt kell mondjam, sikerült. Nagyon büszke is vagyok magamra.
A munkának azonban még nincs vége. 
Belekaptam jó párszor már eddig is, de most nem lehet tovább húzni: purgálni, tisztítani, szanálni, egyszerűsíteni kell, ami egy nagyon érdekes, de nagyon sok áldozattal/sírással/emlékkel/elengedéssel teli folyamat lesz. Úgy Húsvétig. Utána jön a tavasz, indul az élet, és ott már nincs helye semminek, ami nem épít, szépít, vagy épp azt se tudtam, hogy van.
Pont ma, pont most határoztam el, hogy a határidő az idei Húsvét.
Az pont 3 hónap. Három Hónap.
Úgy fest, nekem ez így megy.

———————–

Óriási munka, hatalmas feladat, ugyanakkor nem szabad elveszni benne, így csak emlékeztetőnek felírok magamnak pár dolgot, amit még januárban, ettől tök függetlenül meg szeretnék csinálni:

  • a decemberi fotókat előhívatni, hogy kész legyen a December Napjai album
  • a tanfolyam
  • purgálás szempontjából a fő célpont a konyha és a spájzok, onnan kell mindent kipakolni, átmosni, selejtezni, törölgetni.
Ennyi.
Minden más csak hab a tortán. Jó lenne olvasni, feltölteni az e-könyvemet, elmenni Gergővel babatornára, de ez már csak hab lenne a tortán.
Most még a pokolban vagyok.
Érdekes egyébként a negyedéves kontroll előtti időszak:
Egy héttel előtte nyűgös lesz az ember.
Négy nappal előtte fáj a feje, szúr a háta.
Két nappal előtte mindenféle rákot diagnosztizál magán (most nekem tüdő-, sarokcsont-, tenyér- és mellhártya rákom van épp. Meg PTX-em, szóval …)
Egy nappal előtte megtervezi a saját temetést (sírkő, virágok, beszédek, stb.)
Aznap fosik, mintha a seggén pisilne.
A kontrollok után ősbőgés, takonnyal.
Utána egy nagy alvás, és megy tovább az élet.
Két nappal vagyok a negyedéves kontroll előtt.
Kategóriák
Egyéb

Egy gyors kávé?

Óriási pelyhekben hull a hó, igazán, igazán tél van.
Medve elment 2 napra, és már most nagyon hiányzik, hát még ha holnap hólapátolni is kell majd:P

Bekuckóztunk, bezárkóztunk, várom a futárokat, megérkezett a nyakláncom, és hát készülök, nagyon készülök a tanfolyamra.

Nem tudom, hogy történhetett.

Még azt sem, hogy mikor.

Mikor hagytam el azt a lányt, aki voltam és váltam azzá a nővé, aki most vagyok.

Hét év nagy idő, bla-bla-bla. És tényleg, jé, szinte egyetlen porcikám sem kívánja azt az életet, amit akkor éltem.

Változtam.

Erősödtem.

Felnőttem.

Szerintem ez lehet.

Kategóriák
Egyéb

Listák, tennivalók, feladatok

  • Csütörtökön kontrollvizsgálatok, no meg lassan kinéz nekem egy tumormarker is. Jaj. Nem érzek bajt, de ilyenkor az ember mindig, mindig MINDIG ideges, nincs mit tenni, ez van.
  • Energetikai tanfolyamra megyek ebben a hónapban (Inga meg aura meg ilyenek. Ja, ja, jól olvasod, beszarás, mi?:D), nagyon kíváncsi leszek, milyen lesz, hogy lesz. Még én sem hiszem el, hogy tényleg elmegyek, de elmegyek. Aztán hogy meglegyen a balansz, hazafelé benézek a Mangoba, leárazások vannak, ju nó.
  • Be kell jelentkeznem a tüdőgyógyászhoz, rendes negyedéves kontrollra.
  • Átpakoltuk, kicsit átvariáltuk a konyhát, azt is be kellene fejeznem. Egyszerűen még nem találtam ki olyan módszert, amivel hatékonyan tudnám kezelni/tárolni/rendszerezni a műanyag edényeket. Valszeg azért, mert ilyen módszer nincs, a séma ugyanaz, mint a zokniknál: csak a legerősebb maradhat fenn, a többi elhullik.
  • Megjön végre a Bomb cosmetics és a Tchibo rendelésem is – juhé.
… hiába terelem magam, csütörtökig nem nagyon lesz itt nyugi. A jó büdös francba, hogy ez van. Mindegy, ez ilyen. Térdre, imához, hogy ne legyen semmi.

Kategóriák
Egyéb

Téli mese és az első hó

Az idei volt életem legnyugisabb karácsonya.

Amit átéltem az maga volt a béke. Medve saját bevallása szerint semmi mást nem csinált két napig, mint nézte, hogy milyen gyönyörű gyerekeink vannak. Ennyi.

A Nagy Mesenézés Napja december 25. volt nálunk, annyira beteg volt mindenki, hogy egész nap ágyban voltunk és én egy komplett karácsonyi belga 90 perces rajzfilmet aludtam végig, majd este a Jégvarázst már nem, ott már elememben voltam.
Legyen hó! Legen hoó. …bár-tud-ám sállálálállállá

és lett.

Igaz nagyon kicsi-vékony-zsenge-nyüzüge, de hó, rohannak benne a kutyák és a falu igazi csipkeváros lett.

Nekem pedig egyre jobban fáj a torkom. Megint.

———————————————

Mindegy.

Van itthon gluténmentes virsli, készítek egy nagy adag pórés-citromos krumplisalátát, majonézes céklát, zöldségfasírtot, és csak hagyom, hogy minden menjen a maga útján.

Szépen, lassan, hatalmas hálával érkezzünk meg 2015-be.

Kategóriák
Egyéb

De ehetünk crumble-t!! És fájdalmasan vissza is élünk a lehetőséggel! – avagy kajapornó karácsonyi kiadás

Nos, nálunk így készül:

1 kiló fagyasztott eper (jaj, Mami, de gondos voltál nyáron!). Ez a kerámia tortaformába megy.
100g vaj, 100g (vagy kicsit több) rizsliszt és 3 ek kókuszcukor. Ezek a késes robotgépbe mennek morzsálódni.

A morzsát az eperre szórom. 180 fokon 15 percig sül (nos, nagyjából. Figyelni kell).

——————–

Meggyel sem rossz. Akkor mehet bele fahéj is.

——————–

Jelentem a reform töltött káposzta nagyon finom volt. Nagyon-nagyon.
Figyelsz? Na akkor most utálj: fogytam egy kilót megint. Igen, most, igen, a nagy zabálás után.

——————–

Holnap vendégségbe megyünk, narancsos-csokis muffint viszünk. Meg egy tepsi  rigójancsi muffint. És ha most hamar befejezem, akkor aranygaluska muffint is.

——————–

… meg birspálinkát.

——————–

Kategóriák
Egyéb

Nem süthetünk mézeskalácsot

Nem ehetünk oldalast, halászlevet, bejglit, aszalt szilvával töltött pulykát, aprósütit, sajtos stanglit.

A ház úgy néz ki a két gyerekkel, mintha felrobbant volna.

Kész a töltött káposzta, kész a rakott zöldség, kész a süti és kész vagyok én is.
Nyűgös, fáradt, kusza és kaotikus délelőtt volt.

Aztán valahogy jobb lett minden.

Felszedtük a földről a szétdobált holmikat. Kipakoltam – bepakoltam újabb adagokat a mosogatógépbe.

Aztán megettük a rakott zöldséget, és valahogy jobb lett minden.

——————

Kategóriák
Egyéb

Na és akkor mégegy, mára:)

Még egy vízforralót kell venni a tesómnak.
Időpontunk van a csontkovácshoz, de már egyáltalán nem félek, sőt, kifejezetten várom.

Ma délután és holnap nem lesz kocsink, úgyhogy itthon leszünk, megfőzöm az új szabályok szerinti töltött káposztát, megnézünk valami jó kis filmet és puha, vajas kekszet eszünk, szürcsöljük a KARÁCSONYVÁRÓ teát – szuperszép a doboza, elképesztően finom az íze és roiboos, úgyhogy a kölyköknek is lehet.

Vettünk citromnádat a kacsasülthöz, egy palack „csak úgy” bort, tegnap estére és egy palack névnapi bort Ádámnak. Kókuszcukrot is kaptunk jó áron, most már nagyon megéri: bio, tökéletesen tiszta kókuszcukor és jobb áron volt, mint ahogy szoktuk venni.

Kaptunk még tejsavmentes óriás olívát, azt meg is ettük tegnap sült krumplival és krémes-vajas spenóttal.

Kategóriák
Egyéb

Tavaly ilyenkor már jól álltam.

Azt hiszem, hogy már sokadszorra nyitottam ki a borítékot, tettem bele a pénzt és zártam vissza.

Volt benne olyan, amit fordítással kerestem. Olyan is, amit szövegírással, és olyan is, amit üzleti coachinggal. Vagy hasonlóval.

Biztattam, átgondoltam, együtt lélegeztem, életet adtam és ötletet segítettem, hogy összegyűljön a pénz. A temetésemre.

Nem is volt a borítékon semmi, csak egy fekete x, ami ha akarom kereszt, ha akarom akkor is kereszt, szóval bárhonnan nézem kereszt és fekete és halál.

Mert  nem akartam felkészületlenül hagyni a fiúkat.
————-

Nos, úgy fest, nem mostanában dobom fel a pacskert.
Úgyhogy kibontottam a borítékot, megnéztem mennyi van benne, majd közöltem Ádámmal, hogy ez a pénz feketébe kell, hogy öltözzön, úgyhogy foglaljon magának jegyet az AC/DC tavaszi turnéjára valahova Ausztriába vagy Németországba jegyet. Utazással mindennel együtt a vendégem.

A létező legklasszabb helyre megy a pénz.

Ti tudjátok a legjobban, hogy ez a mára teljesen megőszült, kedves, nagy Medve mennyire nagyon megérdemli.

Ti tudjátok a legjobban, hogy miközben a mellemet csonkolták, ő itthon a mellkasához szorítva etette cumisüvegből Gergőt, mert kell a bőrkontakt a kicsinek. Hogy hányást takarított, mesét mesélt, ebédet főzött, lelket ápolt. Hogy nagy döntéseket hozott, nagyon félt, nagyon erős volt.

Ti tudjátok a legjobban, mondanom sem kell.

Kategóriák
Egyéb

Mindenkinek megvan az ajándék,

akivel megbeszéltük, hogy megajándékozzuk egymást. A többiek idén nem kapnak semmit, és jól is van ez így, attól még nagy az imádás és a szerelem, sőt, egy közös buli többet ér mint egy bárakármilófasz.
Jut eszembe közös buli: a szombat katasztrófa volt.
Na jó, voltak jó elemei. 
Vígan feszítettem a 42-es koktélruhámban, ami egy picit bő volt az este elején, az este végére azonban pont jó lett, annyi zöldségfasírtot, majonézes céklát, dió tortát, sós kuglófot, pástétomot ettem. És igen, ez a része élmény volt. Élmény volt, hogy 10, velünk tökéletesen megegyező diétát követő emberrel voltunk, akiknek nem kellett magyarázni, hogy mit miért hogyan, hanem csak élvezettel enni a finom falatokat – gondtalanul.
Meg vedelni a pezsgőt. Nyakló nélkül.
… és ekkor megjött egy régebbi ismerős. Aki lebaszta a kaját, amit hozott az asztal közepére, tejfölös padlizsánkrém, kaszinó tojás, kenyér, sajttál, minden csináltatott, éttermi, ellenőrizhetetlen. Nem, ez nem a világvége, mert biztos nagyon finom volt, de ez a banda nem így eszik, és ő ezt tudta, és a háziasszony meg is kérte, hogy ezt ne, de azért ő de. 
Nem volt jó a zene sem, azt én vittem, de senkinek nem tetszett. Mindenki rinyált, hogy jaj, már előre félnek, hogy mi lesz a következő szám, pedig a számomra legkedvesebb zenéket írtam ki és hát nem volt jó érzés.
Nyomta a lábamat a cipő, mert amióta fogyok, lötyögnek a magassarkúim, de speciel ez a darab régen volt rajtam, úgyhogy indulás előtt, mikor szembesültem a helyzettel, belenyomorgattam egy (figyelj!) gyapjú. hővisszaverős. bakancs. talpbetétet., úgyhogy már nem lötyögött  a lábamon, de legalább kurva meleg volt.
A társaság egy része bepasizni ment oda, majd keserűen finnyogott, mert nem az volt a felhozatal, amire várt, a másik fele beszélgetni, de ahhoz túl hangos volt a zene, én pedig már majdnem bőgtem a lejátszónál, full az élcek céltáblájaként (nem volt más téma, így MINDENKI a zenét fikázta), úgyhogy Medve hívott egy sofőrszolgálatot, megölelgettem a háziasszonyt és a házigazdát, akiket imádok, és eljöttünk.
És jó volt így. Kicsi tánc, kicsi csini, kicsi buli, sok pezsgő, aztán lesminkeltem, bekentem az arcomat, sírtam egy jót, és Medve átölelt, hogy látod, nekünk ketten a legjobb. A legislegjobb. És tényleg.
Anyukám itt van, úgyhogy másnap el tudtunk menni az ajándékokért, majd kimentünk a wampra – Ádámmal. A wampra. Ádámmal. Igen. Muhaha.
Vettünk végre Caracolbaby nadrágot Barnesznak, ő imádni fogja, mert mackós a zsebe, én imádni fogom, mert magas passzé van a derekán, így sosem lesz kinn a fél háta a gyereknek, ahogy az óvodában a szőnyegen épít. Ilyesmi, csak mackós minta van a zsebén, és a zseb szegélye (mindegy, értitek) az nem ilyen kockás, hanem egyszínű.

Még láttam egy csodálatosan szép nyakláncot és medált, de az most nem fért bele a büdzsébe, 45.000 Ft lett volna, de ma éjjel azzal álmodtam. Na mindegy, nem ma lesz.
Megjöttek a gyerekek ajándékai is, Gergőnek a Bilibo és a Bilibo mini szett, Barnesznek a Villámmekkvín világítós autó, no meg megvannak a könyvek is, úgyhogy tényleg nincs több dolgom. 
Medve óriás meglepit kapott tegnap, de azt már a szülinapjára, és szerintem külön bejegyzést érdemel, meg az is, hogy tegnap hirtelen ötlettől vezérelve eljutottunk a Culinarisba.
Hm.
Kategóriák
Egyéb

Utolsó körök

Már majdnem mindenkinek megvan az ajándék, úgyhogy idén semmi nem maradt az utolsó utáni pillanatra.

Most muffint sütök, délután megpróbálok a mi szabályaink szerint mézes krémest, meggyújtom a narancs-fahéjas illóolajjal feltöltött párologtatót, végtelenített instrumentális kriszmasz zenét kapcsolok és elveszek egy kicsit.

Tavasz van, de nem bánom, mert nem lehet minden tökéletes. Nem attól Karácsony a Karácsony, hogy fehér, hanem attól, hogy még láthatom, és remélem nagyon sokáig láthatom a Fiúkat.

Szeretet. Az a jól ismert puha, meleg, csendes, kedves szeretet.

„Anya, szeretet az van bennünk, amit látsz, a lökdösődés meg egymás csapkodása az nem nem-szeretet, hanem egy speciális fiú dolog: a HARCOLÁS.”

Civakodás.

Olyan „miért nem hoztál kápia paprikát, mikor kértelek, hogy hozzál kápia paprikát, mert abba akartam tölteni a hamis túrókrémet, és most blablabla.”

Vagy „miért nem veszel fel zoknit, 38 éves nagy mamlasz létedre, itt fogsz nekem köhögni, aztán akkor nézhetünk”, illetve a „már megint túlhajtod magad, pedig nem kellene, nem tanultál a tavalyiból, feküdj le, hozok teát, mert nem iszol eleget/rendesen/meleget csak ha én hozok Neked, mert egy akaratos hülyenyúl vagy”.

… szeretet. Ami van, hogy puha, meleg, csendes, kedves, de van, hogy ilyen, mint nálunk. Harcolós, zoknis, teás hülyenyúl.