Egy dolog biztos: nem lesz, nem lehet több kisbabánk. Nos, a biztos azért túlzás, maradjunk a 99,9999999999999999999999999999%-ban.
Így minden, ami “lejön” Gergőkéről, az feleslegessé válik, már nem kell eltenni. Van egy csomó olyan kisruha, amiért megszakad a szívem, annyit volt a gyerekeken, imádtuk, szép emlékek fűznek hozzájuk – ezek mennek Anita barátnőmhöz, akinek február-márciusban ismét kisfia születik (hurrá, jippijéééé, meglátod, szuper lesz!), a többi meg megy a levesbe (Vaterára, Teszveszre).
Szépek. Finomak. Csinosak. Csak kurvára nem praktikusak.
Mindegy, píz lesz belőle, és anno én is belefutottam, úgyhogy hahó, kezdő anyák, íme a sor, ami nekem nem vált be:
- Kapucnis fürdőköpeny 0-3 hós gyerekre. Kurvára felesleges, mert úgyis fürdőlepedőbe burkolod a csimotát, az meg üvölt, mint a töketlen sakál, mert fázik, ha kiveszed a vízből. Egy szó mint száz: nem használod majd. Pláne úgy, hogy kötögetni kell.
- Lábfej nélküli kisnadrágok. Mindkét gyerekem u-tál-ta a zoknikat, így csak olyan mindenféle jöhetett számításba, ami lábfejes. Nadrág, rugdalózó, overál. (na ezt hogy kell leírni? over all? overál? overall? overáll? overáll?)
- Hátul gombolós cuccok (utálták a kölkeim).
- Fürdető háló (igen, van ilyen. gugli, aztán röhögj, hogy megvettem).
- Szagzáró vödör (soha nem használtam, évek óra csavarok és tiplik vannak benne. Nyár óra egy félig megevett alma is, B ügynök jóvoltából. Nem, nem akarod tudni.)
- Pólya (2x tuszkoltam bele Gergőt, pedig iszonyú büszke voltam, mikor megvettem, hogy milyen szép.)
Hát így.
Életem legfinomabb rozskenyerét készítettem tegnap. Valahogy eddig sosem sikerült igazán jól, majdnem le is tettem a rozsról (hú, micsoda problémáim vannak, ugye?:D), de tegnap még adtam neki egy esélyt (mert rohadt nagylelkű vagyok, és szívem mint a Kerrygold vaj), és láss csodát, istenien sikerült.
Csak a rozsliszt, élesztő, meleg víz és a só ment bele, semmi extra, de mégis remek lett: a csodás szeletelő gépemmel pedig 6mm-es szeletekre vágtuk, és ment rá kis kacsazsír…
Barnussal tutajt fogunk barkácsolni, ha hazajön az oviból. Kiadta a feladatomat: amíg hazaér, meg kell varrnom az ÁSZLÓT a tutajra.
Úgyhogy megyek, nem is írok többet, mert
“nem érek rá itt LEPZSELNI(!), mert vár a munka, hej-hóóóó”
(idézet a gyerekemtől, ma reggelről, amikor óvodába indult. én meg csak álltam, és pislogtam, mint a vett malac)
