Címke: mindennapok

Kedvencek mostanában és áprilisi tervek

Még nem értem a végére, de nagyon tetszik. Annyira magamra és a volt betegségemre tudom vonatkoztatni… egyszerű, érthető, emberi. Már megvettem a következő könyvet is:)
Cementlap egy régi asztal tetejére – huhh, nagyon tetszik. Az asztal meg is van hozzá, azon volt a fa Karácsonykor, most pedig – talán egy kicsit rövidebb lábbal? – tökéletes asztalka lehetne belőle a napozóágy mellé. Mondjuk nem ilyen csempét választanék, hanem valami olyat, ami megy a teraszon lerakott járólaphoz.
Tádáááám: sosem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok írni, de igen, egy hónapja nem eszem húst. És nem is kívánom. 
Húsvét után visszaállok a húsevésre – ha jól esik majd, de érdekes, hogy ez most nem annyira elhatározás, mint inkább nem-kívánom-a-húst.
Fura.
Ami viszont elhatározás, hogy Húsvétig belehúzok a tisztítókúrába és száműzöm a tk. rozskenyeret is, és marad a zöldség, egészséges turmixok (jaj, ne parázz, még mindig én vagyok, nem vittek el az ufók, majd visszaváltozom) a tojás, nagy ritkán hal meg a sajt. Miért? Nem tudom. Ezt kívánom.
Ha. Hahaha. Ha azt kérdeznéd, hogy fogytam-e akárcsak egy dekát is, a válasz nem. Sajna nem. Viszont nagyon jót tett a kemótól szétgyötört testemnek, szebb a bőröm, jól esett. 

Oké, ehhez a naphoz már nem elég egy kávé.

Annyira szar volt, hogy gyere, üljünk együtt a kanapén, nézzük együtt a Tróját és nyomjuk meg a pause gombot, amikor Brad Pitt hátsója full-full látszik.
Sajtos-pepperonis-gombás pizza? Vagy kekszes-csokis fagyi? Félúton cserélünk? Oks.
Na szóval: iszonyúan elfáradtam ma, úgy délután 3-ra már full k.o. voltam.
Szerettem volna egy munkát, megírtam rá az ajánlatot, a pénz kétharmadát akarták kifizetni, én meg nemet mondtam. 
Valaki megcsinálja olcsóbban. Olyan is lesz.
Jó hír, hogy lehet, hogy kreatív internetes megjelenést fogok oktatni. És nem, nagyon nem erről a blogról kerestek meg: ez amolyan gőzkiengedős hely, nem is köthető hozzám. Direkt.
..
Napok óta alig beszélünk Medvével: tudom, rettenetes, de egyszerűen amint hazajön, beesek az ágyba. Dolgozom még egy kicsit, aztán el is alszom, reggel meg ő fáradt, mert éjjel kelt Gergőhöz.
..
Annyira de annyira vágytam egy sajtos perecre, és amikor beleharaptam.. uhh… száraz volt, mint a tapló. Nem is ez volt a legrosszabb benne, hanem az, hogy megettem. Még így is.
És itt ezen elgondolkodtam.
Ha nem tetszik, miért eszem meg?
Mert vágytam rá?
Mert elképzeltem valamilyennek, és még azután is görcsösen ragaszkodom a fejemben lévő jó érzéshez, hogy kiderül, hogy nagyon nem olyan? 
Nyilván, itt már nem a sajtos perecről szólt a dolog. A legfontosabb tanítások egyike magamnak: ne edd meg a perecet.
Ne edd meg csak azért, mert vágytál rá. Vagy mert valaha jó volt. Nem kell tovább csinálnod csak azért, mert valaha jó volt.
..
… és akkor ezen pörögtem és pörögtem és pörögtem.
és összenarancshéjazott mindent a gyerek porszívózás után. És megint eltűnt egy pulcsi az óvodában. És szerettem volna valami jót játszani vele, de teljesen összegabalyodott a délutánunk. Az előszobában 5 db 60 litres ikeás doboz áll, tele ruhával. Kidobni sajnálom, eladni meg… nehezen szánom rá magam a pepecselésre.
Van egy csomó kismama ruha is.
És nem, nem szántam még rá magam, hogy eladjam őket. 
….
5 év. 5 év múlva még csak 38 leszek. 37 és fél. Még bármi lehet, nem?
Cseréljünk. Most enyém a fagyi. A pizza még meleg.

Valami elindult és valami véget ért.

Na jó, ez olyan nagyívű bevezető volt, de az indulás számomra tényleg mérföldkő: bejegyeztettem az új domain nevet!! Tárááááátáráttátátátátááááá, indul az alkotói része a dolognak, gyakorlatilag magamon kívül vagyok a boldogságtól, tervezgetek és… jaj, nagyon jó!

És akkor a sokkal prózaibb, egyszerűbb véget érős rész: elfogytak ezek a cuccok is. Ugyanúgy, ahogy a fagyasztót, a takarítószereket és a ruhákat, fogyasztom a kozmetikai szereket is.
Hely kell mindennek, ami új, és mindenből csak azok a régiek maradhatnak, amik bizonyítottak, szeretem őket és bármikor újra megvenném.

Clarins Huile Tonic: az utolsó utáni cseppig elhasználtam. Először azért, mert mikor Geruszt vártam, nagyon hamar nagyon nagy lett a hasam. Utána pedig a kemó alatt végig, nagyon szépen regenerálta a mellemet.
Bioderma Sensibio micellás lemosó: ha lenne belőle hektoliteres kiszerelés, azt is megvenném. Mikor még dolgoztam, akkor is ezt használtam a sminkelésnél és IMÁDTAM!
L’Occitane mandulás tusoló olaj: ajiba kaptam, nagyon szerettem!

Jaj, olyan nehéz megállni, hogy csak akkor vegyek új dolgokat, amikor a régieket már elhasználtam, de azért mindig repes egy kicsit a szívem, amikor látom, hogy milyen szép, átlátható és rendezett a fürdőszoba.

Mindenféle

Csak nagyon halkan merem mondani, de talán valamivel jobb.

Tényleg.

Kriszta barátnőm hozott mézet tegnap, úgyhogy mézes teát ittam (sokat!), és állítom, van benne valami, amitől jó lesz.
Talán a csodás szín: az arany, mézga, borostyán melengető, pazar árnyalatai – nem tudom.

——-

Gondolkodtam ezen a megtorpanás-elkeseredés-elfáradás dolgon, és azt hiszem, akármennyire rossz is (volt? vagy még itt van?), helyénvaló. És biztos lesz még ilyen.

——-

Foltokban hámlik a bőröm, és akármilyen krémmel kenem, csík csíp, és sokkal rosszabb. Igen, a kókuszolajtól is rosszabb. Mindentől.

——-

Holnap CT a Kékgolyóban, és talán rá tudom venni Medvét, hogy menjünk el szusizni. Csak hogy valami is öröm is legyen itt az év végén.

——-

Isteni grízes kuglófot sütöttem: ment bele puhára párolt alma, friss almakockák,dió, mazsola, csokidarabok, fahéj és gríz fogta össze. Álomszép lett és fantasztikusan finom.

——-

Csodaszép dolgokat vateráztam – jobbára a fiúknak: kötött pulcsit, sínadrágot, Romika mamuszt, Benetton felsőket. Nagyon-nagyon jó áron, úgyhogy most nagy a boldogság.

——-

Üvöltő szelek pipa, de nem lett kedvenc. Ezzel együtt szegényebb lettem volna, ha kihagyom.

———
Megint jön Anyu, és ilyenkor annyira jó nekem. Pihenhetek, beszélgetünk, finomat főzünk, és valahogy olyan… nyugodt minden.
Ma sajtos krumplifőzeléket gondoltam sok zellerrel, és máris imádom: bele is kerül majd sajt, és a tetejére is reszelek, hogy jól ráolvadjon.
———
Fogytam (figyelj!) másfél kilót.

Pipa, pipa, pipa

Pipa #1:

Megvan anyukámék ajándéka (és egyben a miénk): mázas cserépedényt kaptunk/kaptak, olyan rég vágytam rá, s gondolatban már komplett menüket főztem le benne:

– töltött káposzta
– sólet
– mustáros lencse füstöltpulykacombbal
– egybesült csirke citromos krumplival
– zöldséggel göngyölt hús
– kenyerek, kalácsok

és ez még csak a bevezető.

Pipa #2:

Összekészítettem holnapra a papírjaimat. Tök jó, hogy a bőrklinika a hobbybolt mellett van, így be tudok ugrani rózsaszín strasszokért, mert ez a karácsony nekem így teljes:

Pipa #3:

Össze-vissza-szanaszét vateráztam magam ma délután. Szuper vízhatlan, hóhatlan, kutyanyálhatlan „hatlanhatlan”:) orkánnadrágot a gyereknek, magamnak bundát (műszőr, csini, fillérbe’), porcelán asztali lámpát, toronyórát lánccal.

Lebeszéltem a sugárkezelést.

Mikor ott ültem a Kékgolyóban a folyosón, eléggé meg voltam szeppenve be voltam szarva, de semmi okom nincs rá: végtelenül kedves, szelíd, jóságos orvos írja majd ki a sugárkezelést. 
Összesen 33 kezelést kapok majd, ez több, mint amire számítottam, de mindegy -ő tudja, én nem vitatkozom, nem okoskodom, nem nyávogok.
Már csak azért sem, mert így 33 esélyem van, hogy elmenjek amellett a szuper kis turkáló mellett (elmenjek mellette, mi??:D) , ahol tegnap naggggyon csecse kis kabátot vettem: fekete, rózsaszín a belseje (létkérdés) és kicsit nőcisebb a szabása, dacára annak, hogy félig fényes orkán anyagból van.
———————–
Na. 
Az este nem volt ilyen vidám, Gergőkének kruppos rohama volt, hiába varázsoltunk az elmúlt napokban, nem tudtul elkerülni a kúpot. Mostanra kicsit megnyugodott, aludt is egy nagyot, úgyhogy fellélegezhetünk mi is kicsit…
Barnesz megy óvodába, EGYÁLTALÁN nem várja, mert a lányok azt mondták neki, hogy ő egy VACSI, mi pedig egy egész hajnalt(!) töltöttünk azzal, hogy elmagyaráztuk neki, hogy értjük, hogy rossz a helyzet, de lehetne sokkal rosszabb is, és hogy nem is biztos, hogy annyira bántó dolog az a vacsi.

Ma ágynemű hazaadás van, úgyhogy délután megy majd a mosógép, ágytakarót is mosunk, legalább annyival is beljebb vagyunk így Karácsony előtt…
————————
Orsival régóta terveztük ezt az írást, kész lett, és semmi más célja nem volt, mint megmutatni, hogy mennyire rossz ez az egész és mennyire nem rossz ez az egész. Ha csak 5 csajszi megy el ultrahangra miatta, már bőven megérte. Na jó, ez kamu: a cél az volt, hogy ÍRÁSBAN is rögzítve legyen, hogy jelenleg vezetek, nálam az aduász:P

Többen is idepirítottak,

hogy nem írtam szombat óta,és még mielőtt irgumburgum lenne a köbön, megírom, hogy mik vannak mostanság.
Na lássuk:
1., Voltam Drazséval kutyakozmetikusnál. Nem vagyok elájulva attól, ahogy lenyírta a csaj, de most összességében rendezett, tiszta, szép nyuszifül. Gubanckával holnap megyek- nagy kaland lesz.
2., Szervezem a kölyökzsúrt, olyan 20 gyereknek ment ki a meghívó (abból mindig betegek páran, úgyhogy olyan 13-15 kisördögre számítok).
3., Rengeteg munkám van: most adok le épp egy fordítást, gőzerővel szervezem a karácsonyi akciókat és elkezdtem egy újat is, igaz szerelem, gyerekes téma. Ahogy egyre mélyebben beleásom magam, úgy jövök rá, hogy mennyi mindent tartogat még…
4., Egy nagyon-nagyon-nagyon nagy projektet készítek elő, még egy-két hónap és indul. Sokan dolgozunk rajta, remélem minden úgy alakul, ahogy szeretnénk – egy internetes magazinról van szó.
5., Most a gyerekem a soros az óvodai gyümölcsnapon, így amíg Drazsékát nyírta a kutyakozmetikus, elmentem a zöldségeshez. Vettem almát (zöldet, jonatánt, pirosat, starkingot), mandarint, kivit, körtét, narancsot, ananászt, banánt és paradicsomot. Miért ne? Ha valami sonkás zsemle a reggeli, ahhoz még jó is lehet…
6., Gergőkének megint kinéz egy kruppos roham, nem is nagyon megyek itthonról, figyelem. Remélem nem lesz semmi.
7., A tegnapi esténk brutális volt. Gergőke egész délután köhécselt.
– beszarik a párásító (ami ugye kulcsfontosságú a kruppnál)
– a másik sem működik, de sebaj, hazajött Ádám, majd ő megszereli
– beáztatja tömény ecetbe, én elmegyek hányni (a kemó és az ecetszag nembarátok)
– kész van, szuper, de folyik
– nem baj, hozok alá lábost
– szuper, a régit kell már csak kiemelni az ágyból
– beleömlik a kiságyba 3 liter víz
– apósom felitatja, a gyerek takarójával
– komplett ágyhúzás, matracszárítás
– Gergőke bekakil
– belelép a sarkával, miközben tisztába teszem, szétkeni a ruháján és a pelenkázón
– csak a ruháján veszem észre, így a tiszta ruhát beteszem a kulába, majd felöltöztetem agyereket
– a gyerek büdös, észreveszem a foltot
– Anya, éhes vagyok – szól Barnabás
– Gergőt átöltöztetem
– Barnabás kap enni, minden oké, csak fürdeni nem akar
– Gergőke megint kakil (mindig 2x egymás után, egy óra csúszással…:D), tisztába teszem. Lepisili a ruháját.
– Engem is.
– Éhes.
– Leeszi magát.
– Répafoltosan beteszem a gyereket az ágyba
– Barnus bevizezte a haját, így negyed 10-kor hajat szárítunk
– Anya éhes vagyok
– Eszik, majd fogat mos. Lemossa a pizsamát.
– Átöltöztetem.
– Bedugom az ágyba.
– Hol a sárkány/mackó/fasztudjami
– Jóéjt, jóéjt
– Bezuhanok az ágyba – szó szerint.
– Kiderül, hogy hova dugta Barnus a Micimackós villát.
– Bekenem betadine-nal a villa helyét.
– Gergőke felsír
– Mondjam még????
8., Karfiolpürét csináltam: félig főtt karfiol, tejföl, szerecsendió, só, bors, vaj – késes robotgépbe, hús mellé. Őrült jó!
9., Most a héten megyek lebeszélni a dokival a sugárkezelést, így kiderül a januári-februári program is. Sebaj, legalább tudom.
10., Ez várt ma, mire hazaértem. Ivett, basszus, kééééész vagyok!!

Nem volt benne levél.

Semmi olyan, hogy „Gyógyulj meg”, vagy „Sokat gondolok rád”, szóval semmi ilyesmi.

Ez volt a csomagban:

Egy bögre, két matrica (az egyiket már felragasztottam a mappámra), egy parfüm (ó, Te!!) és egy cuki kiskutya (ami totálisan érthetetlen, ugyanis akitől a pakkot kaptam, Mirandább a Szex és NY Mirandájánál. Ha már itt tartunk: I expected more from you…)
Mondanom sem kell, instant sírás (tudom, Évám, Te is többet vártál tőlem). 
A rák nem veheti el az emlékeimet. Nem, nem és nem. Mindig eszembe jutnak azok az esték, amikor a biztonság kedvéért két üveg pezsgőt tettem be a fagyasztóba munka előtt, mert tudtam, hogy bulizni/lánybúcsúra/válást ünnepelni mennek a lányok. Emlékszem a bérház gangján a hóemberre, amit együtt építettünk. Emlékszem minden késő estébe nyúló beszélgetésre, csendre, ölelésre.
A rák nem veheti el az önbizalmamat. Na jó, egy kicsit. Úgy értem, ki az a hülye, aki szívesen mutogatja a felpüffedt, kopasz fejét a nagyvilágnak? Senki. Én sem. De nem bújok el, nem zárkózom be, és nem tagadom meg önmagam – most ez vagyok én. És bízom magamban, hogy majd minden faszagányos leszés kimászok ebből az egészből. 
Nem veheti el a reményt. Tényleg nem. A reményt egyébként amúgy sem lehet elvenni senkitől – az vagy van, vagy nincs. Olyan, mintha  mindig keresnéd a pislákoló fényt az alagút végén. Van, aki szerint mindig ott van. Szerintem is. Az alagútnak ugyanis mindig két vége van. Barlangba meg nem megyünk be. (Primitív hozzáállás? Lehet. De ha alagútnak képzelem, akkor NEM OPCIÓ, hogy zsákutca. Mindig van vége. Mindig van másik oldal. MINDIG.)
Nem veheti el a szerelmet. Medve csupán annyit kért valamelyik nap, hogy feküdjek mellé. Elegánsan helyet adott maga mellett (pondróhernyómódjára félreavászkodott) én pedig melléfeküdtem kiskifliben. Átölelt. Sóhajtott. De jó így. Szeretlek. Tudom. Én is. 
Körülöttünk pedig megszűnt a világ.
Nem veheti el a barátságot. Nem is tudom, honnan közelítsem meg a dolgot. Vagytok.Vagyunk. Jöttök. Megyek. Jó szó. Puszi. Hiányzol. Te is. Szólj. Szólok.
Van olyan, amikor szavak sem kellenek. 
Egy ilyen csomagba sem. 
És -talán- a válaszban sem.
Évám, 
.

39,9

Ennyi volt a legmagasabb ma éjszaka. Bevetésre került a kúp is, kemény 38,5-re le is tudta tornázni a gyerek lázát.
Szuper.
Most a kicsi a Maminál, Ádám dolgozik, én itthon Barnabással, és próbálom megoldani, hogy az a gyerekem, aki egy helyben 5 másodpercig képtelen megmaradni, valahogy mégis nyugton legyen…
Fáj a fejem, nyűgös vagyok én is, és egy kemény szelektáláson/pakoláson vagyok túl: átválogattam a sminkbőröndöm tartalmát, és nagyon szigorúan kettéválasztottam, hogy mi az
  1. amit megtartok saját magamnak, mert szeretem, mert a színem, mert imádtam vele dolgozni
  2. amit elajándékozok, mert olyan szín, ami egy fotózáshoz jól jöhet, de én az életben nem használom majd
  3. amit pedig úgy adok tovább, hogy „nekem nem jött be, nem volt tartós, de hátha Neked igen. ha kell.”
Fura volt. Nagyon fura. A bőröndöt felteszem a gardróbszekrény tetejére.
Tegnap megint elájultam (a kemó mellékhatása) és most a „rendes” fejfájás mellett van egy „beütöttem és azért fáj” fejfájásom: Ádám párna helyett hirtelen egy ananászt tett a fejem alá, amiről nulla másodperc alatt bukott tovább a fejem a konyhakőre. Tudom. Kussoljak. Lehetett volna sün vagy körfűrész is a keze ügyében, adjak hálát, hogy csak egy ananász volt.
… és a mai szerelem: Chopard Casmir. Édes, de nem ragacsos, fűszeres, de nem fejfájós. Meleg, aranyló, puha és nagyon nem modern. Menthetetlenül romantikus és menthetetlenül álmodozó illat. Már ha van ilyen:)

Még szerencse,

hogy sikerült rendet tenni a költözködés után.

Felszámoltuk a dobozokat, elrendeztünk mindent, belaktuk… úgyhogy mivel annyira rendben van minden, EZ a tökéletes pillanat arra, hogy átrendezzük a házat és felújíttassuk a fűtést.

Ami eddig dolgozó volt, az most hálószoba lett, ami eddig háló, az most dolgozó – kimérte a vízér-kimérős nőci, hogy csoda, hogy eddig nem betegedtem meg, olyan csomóban feküdtem (de. megbetegedtem).
Úgyhogy új ágyunk lesz, mert ez a mostani nem fér el, úgyhogy a földön alszunk (na jó, az ágyrácson és matracon), az ágyat pedig feltettük vaterára. Ez az ágy az egyébként: imádtam, mert csodaszép réz betétes díszítés van rajta, de mennie kell- nem fér be az új hálóba. 

A dolgozó elég jó lett így berendezve (a könyveknek nem árt a földsugárzás, hihi), úgyhogy most azt csinosítom-szépítgetem. Egy régi varrógép asztal az íróasztalom, fölé pedig családi fotókat szeretnék feltenni valami klassz elrendezésben, valahogy így:
A munkások fúrnak-faragnak, kalapálnak és reszelnek, emiatt Gergő nem alszik és ordít, Barnabás pedig extázisban van és visít, szóval csupa olyan dolog történik, ami vágyat ébreszt bennem arra, hogy timbuktui állampolgár legyek és futva tegyem meg odáig az utat.
Ami miatt kitartok, az az, hogy fogalmam sincs, hogy Timbuktuban van-e wifi, mert ha nincs net, nincs pinterest, ha nincs pinterest, akkor meg nincsenek ezek a képek: