Sírok, amikor letettem a fiúkat aludni. Sírok, amikor egyedül matatok valamit a konyhában. Sírok vezetés közben, hajmosás(!) alatt és éjszaka a teraszon.
Egy nagy hátulütője van a sírásnak: iszonyatosan el lehet fáradni benne. Nagyon. A végkimerülésig. Ezt a luxust viszont nem engedhetem meg most magamnak, így kifejlesztettem néhány technikát.
- A kocsiban a régi kedves zenéimet hallgatom, agyrohasztó hangerőn, és üvöltve énekelek vele. Úgy is kijön a feszkó.
- Hiába tanácsolják, hogy aludjak éjszaka, pihenjek, hagyjam Anyut felkelni a Gergőhöz, nem hagyom. Minél nyűgösebb Gergő, annál ájultabban esek be az ágyba. Alvásproblémák, elalvás előtti tipródás kizárva.
- Mikor ránézek Gergőre az etetések alatt, és belesajdul a szívem, hogy mennyire szép és mennyire kicsi, és mennyire védtelen, akkor gyorsan elkezdem dúdolgatni ezt, és elmúlik a gombóc a torkomból.
…………………………………………………….
Apropó, gyerekek. Barnus. Mivel megint kórházba megyek, és utána pedig minden megváltozik, le kellett ülnöm beszélgetni vele. Elmondtam neki, hogy kórházba kell mennem, mert van egy rossz rész a cicimben, és azt ki kell onnan venni. Nagyon fontos, hogy nem VÁGNI, hanem venni – a vágni csak feleslegesen megijesztené… és igaza van. Én is szívesebben köpném ki, ha már itt tartunk.
Szóval anya kórházba megy, kiveszik a rossz részt és utána még jön pár vizsgálat, úgyhogy pár napig benn alszom majd, de bejöhet meglátogatni, és utána hazajövök és együtt leszünk.
Megkérdezte, hogy fogja-e a kezemet, mert biztos kapok majd szurit, de sebaj, ő sem szokott félni, én pedig mondtam, hogy igen, az nagyon jó lenne, ha jól megfogná a kezem, mielőtt elindulunk a kórházba. Ebben megegyeztünk, majd megetettük Gubancot.
Megyek ma pedikűröshöz, csodálatos lesz a lábam, előre örülök neki:)
