Címke: waldorf

Vasárnap

Még fel sem keltünk, már ment a feszkó: beléptem úgy a zuhany alá, hogy nem volt egy morzsányi sem a kedvenc szappanomból. Igazából Medve használja, mert elég markáns, férfias, füstös illata van, de engem nem érdekel, mert csodát tesz a hajammal. Ez a kedvenc samponom és nagy valószínűséggel ez így is marad jó darabig még. Mindig van tartalék, így elő kellett vennem egy újat. Azt az újat, amit tegnap gondosan lefotóztam, mert egy barátnőm kérte, hogy ugyan küldjem már át a fotóját, ha ennyit áradoztam róla a telefonban…

Aztán megjött Apa, és hozta Évi süteményeit. El nem tudom mondani, mennyire jól esnek ezek a szállítmányok. Mind a mi szabályaink szerint készül, finom, és egyre szebb! Kakaós és vaníliás muffin és almás pite.

Aztán be kellett mennem az óvodába, ugyanis nálunk az a szokás, hogy minden waldorfos anyuka elkészíti a gyereke gyapjú ülőpárnáját. Ezt a gyerekek kiviszik az udvarra, elviszik a kirándulásra és úgy általában mindenhova, ahol elkél a sejhajuk alá egy kis szigetelés. Elég sok (25dkg) gyapjúból készült, mindenki olyan mintát álmodhatott bele, amilyet szeretett volna.

Pisiszünetnél észrevettem ezt a könyvet, mindenképp szeretném elolvasni, ahogy belelapoztam, nagyon klassz dolgok vannak benne.

És a gyapjúpárnám, az első szünetnél, hátulról.

Már az összes réteggel, mintával felfelé (ezt majd még sokat kell gyúrni, hogy jó legyen).

Itthon. A fiúk létrát cipelnek. Medve elültetett három csipkebokrot, a gyerekek nagyon hintáztak (dacára annak, hogy Gerusz nagyon nincs jól:(() én pedig megszakértettem a bokorültetést és drukkoltam Barnabásnak a majom mászókán.

Este diós-almás tészta volt és megbontottunk egy palack Béla és Bandi Balatont és most pihegünk, miközben a kölykeink ölik egymást.

Hát, így.

Kategóriák
alma meg a fája

Egy hónap a Waldorf oktatásban és három (na jó, négy) iszonyú fontos hír

Hú, nagyon hamar eltelt a szeptember, mi pedig nagyjából belerázódtunk a ritmusba. 
Érdekes, mert a legislegjobban attól tartottam, hogy mi lesz, ha Barnabást el kell hoznom fél egykor, ráadásul közben kiderült az is, hogy Gergő még nem tud bölcsibe járni, vagy legalábbis abba biztosan nem, amibe eddig járt.
Nekem kiújult a gerincsérvem, úgyhogy most nagyon keveset tudok eljárni dolgozni, így itthonról próbálom megoldani a feladatokat, és valahogy tömbösíteni azokat a dolgokat, amikért be kell mennem a városba.
A városba. Ó, baszki. Ha már majd a bajszomat is megpödröm ehhez a mondathoz, csak simán üssetek agyon.
Úgyhogy most Barnabás jobbára 12:40-kor hazajön az óvodából. Vannak napok, amikor nem tudom másképp megoldani, és ott alszik, de amikor itthonról dolgozom, akkor bizony egyszerűbb 12:40-re odamennem, akkor ugyanis még nem vagyok annyira kipurcanva, meg persze Gergőnek is jobb így.
Úgyhogy nagyjából úgy néz ki egy napunk, hogy Barnusnak elkészítem a tízóraiját, ebédjét, elmegy óvodába, én dolgozom, Gergő élvezi, hogy övé az összes játék, majd amikor már nagyon szenvedne és unatkozna egyedül, akkor elmegyünk Barnusért. Gergő jót alszik a kocsiban, itthon pedig folytatódhat a játék, immár közösen, én pedig újra leülök a gép elé és tolom tovább az ipart ott, ahol abbahagytam.
Közben persze mos a mosógép, fő az ebéd, a vacsora, sül a sütemény, a kenyér, a pizza, jön a postás, csörög a telefon és nyomtat a nyomtató.
Sűrűbb így?
Igen. 
Vagyis nem.
Igazából nem.
Azt hittem, hogy meg fogok bolondulni, hogy ilyen hamar itthon a gyerek, és semmire nem lesz időm. Nos, az élet a legnagyobb tanító (bajuszpödrés ÉS közhelyek) és kiderült, hogy valahogy nekünk jobb így most, sokkal jobban tudom szervezni a dolgaimat és Gergő sem szenved, hogy egész nap velem van itthon, viszont attól sem, hogy egész nap NINCS velem, azaz a bölcsiben van.
Egyelőre most így leszünk, aztán megnézzük a csoda családi napközit Gergőnek, és akkor remélem, hogy ez a rend, amit most leírtam egy picit módosul, és két teljes napom lesz dolgozni. Itthon. Egyedül.
És akkor a hírek:
1., Barnusnak mozog (vagyis mintha mozogna) az egyik alsó foga.
2., Barnus szerelmes. Szívből, kacagósan, olyan „Anya, én őt meg szeretném védeni minden kobrától” és „Nagyon szép, szőke, de a szemgolyóját nem tudom, milyen színű” módon. Róla álmodósan. Nevét leírni megtanulósan. 
3., Jövő hét elején jön az agyag, megrendeltem, és még most hétvégén, de legkésőbb kedden itt lesz a gép is.
4., Ma, hirtelen, a semmiből szembejött egy kommunikációs munka, amit nagyon szívesen csinálnék. Nagyon-nagyon-nagyon. Hétvégén megírom a pályázatomat, onnantól már csak csuriba kell tenni az ujjainkat.

Mérlegelés – Szent Mihály hava

A Waldorf évkör alapvetően a keresztény évkört követi. Az 4 legfontosabb ünnepkör egyike Szent Mihály ünnepe (itt, itt és itt  olvashatsz bővebben), és furcsa, de valahogy most nagyon együtt mozgunk ezzel az egésszel.

Mérlegelnünk kell.

Elcsendesedni, belélegezni jó mélyet, átgondolni, hogy hogyan szeretnénk újra felosztani egymás között a feladatokat, mert a tegnapi hacacáré egyértelműen mutatta, hogy ez így nem jó.

Úgyhogy veszünk egy szép nagy füzetet, este kinyitunk egy palack jóféle fehérbort és elkezdünk beszélgetni: elmondja ő is, hogy mi az, amiben segítséget kér tőlem, és én is, hogy mi az, amiben ő támogathat engem.
Visszamondtuk Gergő bölcsődéjét és egyáltalán nem bánom. Nem szerettük igazán, nem volt jó érzés oda vinni, és Gergő is állandóan beteg volt.
Nagyon lassan, nagyon óvatosan nyitunk majd egy sokak által ajánlott családi napközi felé, hogy valamennyit mégis gyerekek közt legyen, de egyelőre nem ez a legfontosabb: most az új szabályok, új korlátok, új rendszer az, aminek ki kell forrnia.

Egyáltalán nem baj, hogy újra kell rendeződnünk.

Hallottad? Igen, ja, ezt én mondtam. Én, aki már attól kiborulok, ha nem abban a sávban megyünk, amit megszoktam. Ha nem ott van a fakanál a konyhában, ahova tettem. A google levelezőm háttérképét nem mozdítottam évek óta. Talán soha. De, egyszer talán volt a kavicsos, de aztán visszaállítottam az íróasztalosra. Nem szeretek veszélyesen élni 😀

Szóval elcsendesedünk. Szüretelünk. Rendszerezünk. Levonjuk a tanulságokat. Veszünk egy mély levegőt, és megküzdünk a bennünk élő sötét sárkánnyal.

Egy hét Waldorfiában

Elindult az év, kezdünk beleszokni a mindennapokba.
Minden nap fél 9-re megyünk, de van, hogy előbb is beérünk, attól függ, mi dolgom/megbeszélésem/munkám van épp aznap.
Reggel kelek, összekészítem Barnabás ételét, ami a következőkből áll össze:

  1. minden nap valami zöldséges vagy gyümölcsös leves (ezen a héten volt zöldborsóleves, bableves, krumplileves, olasz paradicsomleves), ez kerül mindig a háromemeletes ételhordó aljára.
  2. Második fogás (rizstészta almaszósszal-dióval, a bableves mellé tócsni, gombapörkölt rizzsel, ilyesmi), ez megy a második edénybe.
  3. A torony tetejére az uzsonna kerül: ez többnyire süti egy kis házi lekvárral (olyan gyümölcsből, amit ehetünk) vagy valami sós keksz (tegnap isteni póréhagymás kekszet sütöttem. El ne felejtsem!)
——————
Póréhagymás keksz:
Egy egész pórét nagyon apróra feldaraboltam, egy kis olajban, bőven sózva megpirítottam. Közben felolvasztottam egy egész vajat, majd megvártam, míg minden kihűl. Közben megőrültem a rizslisztet, most ehhez basmati rizst használtam, szerintem a sós dolgokhoz nem jó a jázmin rizs. Két tojást tettem a vajas-olajos-sós hagymához és annyi lisztet, hogy morzsa legyen (30 deka?) Innen már csak formázhatóvá kellett lágyítani a tésztát egy kis vízzel (1,5dl?).
Pici pogácsákat formáztam és forrósütőbe toltam. Négy tepsinyi lett belőle.
Egy darab sincs már.

——————
Az inox ételhordót ebéd előtt felteszik az udvaron lévő sparheltre, amin a többiek ebédjét főzik,így Barnus is meleg ebédet kap.
Kókuszmatracokon alszanak a gyerekek, nagyon odafigyelve arra, hogy ne legyen harsogó mintás az ágynemű. A szülőket megkérték, hogy visszafogott mintájú/egyszínű, pasztell árnyalatú dolgokat válasszanak, amikor csak lehet.
Az egész óvoda nagyon békés. Mind a hangulatban, a beszédben, a hangerőben és a vizuális kialakításban is a legjellemzőbb szó a békés. 
A gyerekek kedvesek, nem jellemző a versengés és ami nekem döbbenetes volt: csillivilli benti és udvari játékok helyett együtt játszanak, egymással. 
Ilyenkor egész délelőtt az udvaron vannak, esőben is, hóban is, csak viharban és zuhogó esőben nem, akkor nyilván beviszik őket.
A benti játékok fából minden esetben természetes anyagból vannak és az egész óvodában méhviaszos bútorápoló illat van, ami egyszerűen csodás.
Barnabás remekül van, nagyon boldog, nagyon felszabadult és már van egy-két-három-négy kisgyerek, akivel megtalálta a hangot és emlegeti is őket itthon.
A szülők kedvesek. Vannak nyilván olyanok, akik nagyon aktívak, óriási ütemben szervezik a közösséget, de nyilván ettől megy a dolog előre. Élénk, aktív, önszervező az egész, a hangulat nagyon közvetlen és mosolygós. 
Amit min-den-ki kérdez, az az, hogy mi van a takarítással: nos, ránk először szeptember legislegvégén kerül sor, egy szombat vagy vasárnap délelőtt leszünk majd ott egy másik anyukával. Azért ebbe nem kell belepusztulni.
A hét sztárja minden bizonnyal az ételhordó: ilyesmi, de csak 3 emeletes, én a Tescoban vettem és azt hiszem 2000 Ft volt.

Lemondások, szabályok, szokások

Bizony, a Waldorf lemondásokkal jár.
Muhaha.

….
Nem lehet például akármilyen ruhába öltöztetni a gyereket. Nincs pókember, nincs halálfej, nincs középső ujj felmutatós póló, és úgy egyáltalán: a lehető legegyszerűbb a cél. Egyszerű forma, egyszerű színválasztás. Ha lehet,minta nélkül.
Nincs villámmekvínes óvodás zsák, egy sima vászon zsák megteszi.

Az óvodások az óvodában nem esznek tejterméket, tojást és húst. Hurrá, mert mi még glutént sem, szóval végre senkinek nem kell magyarázkodnom.

Igen, kerülik a műanyag játékokat.Az óvodában minden fából és más, természetes anyagból van. Tök jó játékok. Ugyanúgy szerepjátékok, mint a sima óvodában (tűzhely, bolt, fodrászat, stb) és persze építőjátékok (kockák, hengerek, autók, vonatok).

Kézműveskedésnél ugyanúgy termények, termések, természetes gyurma, gyapjú, textil, lenfonal.

Kötélhinta, lombház, mászóka, rönkök. Óvodai tankert, saját paradicsommal. Kemence az udvaron, ott is főznek sokszor.

Gyógyteát isznak. Gyümölcsöt, zöldséget nassolnak.
Részt kell vennünk az óvoda életében – nekem ez eddig sem volt gond. Szerencsére itt minden szülő ilyen – aki nem veszi ki a részét, az valahogy lemorzsolódik (vagy nem jön ide). Csapot szerelnek, termet festenek, takarítanak – minket még nem osztottak be, hogy először tanuljunk bele a rendbe és csak utána sikáljunk:), de tapasztalt családdal osztanak majd be. Napi másfél óra, ha jól értettem úgy havonta egyszer.

Tévét valóban nem nagyon ajánlott nézni. Nem mondták, hogy tilos, de azt igen, hogy a lehetőségekhez mérten a legkevesebbet.

Van délutános elhelyezésre is lehetőség, igénybe is vettük.

Erős nagyon a közösség, és nagy szeretettel vártak bennünket és a többi új családot.

Barnus boldog. Mi is boldogok vagyunk.

Örülünk, Vincent.

Kategóriák
alma meg a fája

Waldorf

A döntés (nagyon) nem született meg egyik napról a másikra, sőt…! Tökéletesen ellene voltam több szempontból is.
Be kell állnia a sorba, kell az a kerettanterv, mi is felnőttünk valahogy, hogy megy így egyetemre, legyen két diplomája, egyébként is a régi-jól-bevált a biztos.
Egy dolgot hagytam ki a számításból (de azt teljesen): a gyereket.
Barnabás egészen pici kora óta… olyan ábrándos. Képekben gondolkodik, ritmusra kel fel, dalol, mondókázik, és én ennek nagyon örültem, boldog voltam, hogy olyan kis kreatív(ka) és ez milyen jó lesz, mert szépen fest(eget). De ennyi.
A legtöbb szülő valóban ennyit lát/hall/érzékel a Waldorf pedagógiából: művészkedik, festeget, lóg. Nincs házi feladat, ezeknek még könyveik sincsenek, sőt, előbb olvasni tanulnak meg, de azt is később, mint a többiek, aztán írni, de lehet még azt sem, jaj. Túrják az iskola kertjét, nemezelnek, euritmiáznak, az egész egy nagy hippi-bohóckodás, semmi több.
Szilárd elképzelésem volt, hogy a környékbeli iskolákból hova menjen Barnabás, de igazán sosem éreztem komfortosnak az elképzelésemet, pedig benne volt a mindennapjainkban a téma, ugyanis Barnus csoportjának a kétharmada nagycsoportos volt, ők suliba mentek, és a 9 középsős egészen közelről hallgatta végig a ki-melyik-suliba-megy kérdést.
A kocsiban ültünk, mentünk Anyukáméktól haza, amikor egy piros lámpánál váratlanul kibökte:
– Anya, én milyen iskolába megyek majd?
– Hát, amilyet majd jónak találunk, gondolom. – feleltem bizonytalanul. – Miért, milyet szeretnél?
– Szeretnék megtanulni írni és olvasni. Számolni. Szerelni, mint Apa, hogy mindent meg tudjak szerelni a ház körül. Festeni, dalolni, mondókázni. Sokat meg szeretnék tanulni a meggyfámról, a világról.
– Oké, de ez azért kevés lesz. Mert mi lesz a…
… és tényleg. Mi lesz a…?
És nem tudtam folytatni.
– Barnus, Te mi szeretnél lenni, ha felnőtt leszel?
– Nem tudom. Lehet, hogy világhírű szakács és mindenkit így fogok etetni, ahogy mi eszünk. Vagy az is lehet, hogy lovas tanyát szeretnék majd és akkor oda járhatnának a gyerekek lovagolni. Vagy lehet, hogy lesz egy kicsi boltom, tele csodaszép holmival, amiket én csinálok majd és az emberek pedig messzi földről eljönnek hozzám. Vagy cirkuszigazgató.
Hm. Sehol nem volt benne, hogy key account manager vagy sales executive.
Valóban, azt el kellett engedni, hogy a kerettantervből kevesebbet és más struktúrában tanul meg. Azt viszont üdvözölni kell, hogy rengeteg olyan készségre és képességre tesz szert, amit egy hagyományos iskolában majdhogynem biztosan nem fejlesztenek (tudatosan):
  • megtanult egy adott témát/projektet felépíteni
  • csapatban és egyedül is dolgozni
  • ok-okozatot tantárgyak között is felfedezni
  • érvelni, sok ember előtt beszélni, gondolatait szóban, képben, írásban kifejezni
  • testtudatot kap, elismerik az érzelmi intelligencia/együttműködési készség/lelki stabilitás fontosságát, mert nézeteik szerint ez az alapja egy sikeres karriernek, embernek, családi életnek.
A legnagyobb ellenállás az a folyton kattogó mondat volt, amit egy olyan valaki mondott, akinek a szavára nagyon adok és a véleménye mérvadó számomra: nem jó ez a nagy szabadság. 
Nem jó ez a nagy szabadság.
A téma pihent, aztán pár hét múlva újra megtalált: teljesen véletlenül estem be egy Waldorf előadásra, és a kezdeti ficergés után azt vettem észre, hogy bólogatok. Igen, ez Barnabás. EZ Barnabás.
Beszélgetés waldorfos szülőkkel. 
Előadás.
Beszélgetések waldorfos pedagógusokkal.
Tanulmányozás, olvasás, még több ismeret.
Igen, ez Barnabás. Nem én, az én elvárásaim, az én neki szánt jövőképem, az én álmaim, az én vágyaim, hanem Barnabás. Ez ő. Ez neki való.
Vannak bennem kérdések, kérdőjelek, de teljesen biztos vagyok benne, hogy azzal, amit itthon világnézetként kap egy kerek egésszé formálódik a történet. Nem „valamilyen” lesz a kettő egysége, amilyenné majd Barnabás formálódik, hanem ha most összeadom és szerves egységgé gyúrom a két gombócot, akkor Barnabás jelenik meg. 
Egy kisfiú, aki gyakorlatilag nem reagál a szigorra. Egy kisfiú, aki mindig lassabban, de elmélyülten csinálja a pont-egészen-mást, mint amit a többiek. Egy jólelkű, ám a versenyhelyzettől menekülő, gazdag képzeletvilágú kisfiú, akinek a fő feladata az életben nem a MEGSZERZÉS, hanem a MEGTARTÁS.
Megtartás, megbecsülés, ápolás, értékmentés, továbbadás. 
A döntés megszületett: csak Waldorf iskolát jelölünk meg, annyira hiszünk abban, hogy ez lesz Barnabásnak a megfelelő közeg.