Hónap: 2013. augusztus

Kategóriák
Egyéb

A poszt, amit nagyon nehéz megírni

Triple negatív emlőrák. Ritka, rendkívül agresszív és nagyon nehezen kezelhető. Csodaszámba megy, ha gyógyítható. 
Három-,  és ötéves túlélésről beszélnek, ha nincs áttét.
Nos, ilyenem van.
Meg két fiam. Az egyik három és fél éves, a másik 7 hetes.
———————-
Mindig így kellett volna lennie. Mindig meg kellett volna néznem AZONNAL az óriási hidat/rombolót/versenypályát. Mindig kellett volna időt szakítani a hosszabb mesére és az éjszakai kérdésekre. 
Nem tudom, hogy mi lesz. Ezzel tegnap este szembesültem, ezt a fiókot eddig nem volt merszem kinyitni: egyszerűbb volt a gondolat, hogy egy sima mellrák az ellenfél.
Holnap CT-re megyek, és nagyon, nagyon, nagyon reménykedünk, hogy nincs áttét. 
————————
Felmerült többször a kérdés, hogy miért lettem rákos, hogy mik lehetnek a lelki okai ennek a betegségnek. Azt hiszem pontosan tudom. A következő három hónapban pedig tehetek ellene.
————————
Néha annyi energia van bennem, hogy majd’ szétvet, és nekifutás nélkül hegyeket tudnék átugrani. Vannak persze rosszabb napok, sőőőt, kifejezetten rossz, pocsék napok, amikor némán sikítok odabenn, és látom, szinte látom, ahogy pereg le a homok az órán.
Ölelem a kis testüket, és kétségbe vagyok esve: nem lehet ennyi, nem lehet vége, nem, nem, nem!- és olyan igazi, gyereki, bömbölős oázással tudnék sírni, hogy lesz-e még Karácsony, hogy látom-e még Gergőt óvodába és iskolába menni. 
És közben zajlik az élet: melegítem a babfőzeléket, simogatom a fájós pocakot, megnézem a fürdővizet és elmesélem a „Minden egér szereti a sajtot” mesét. 
Olyan, mintha megállt volna az idő. Olyan, mintha rohanna az idő. 
Olyan, mintha nem ebben a világban élnénk.
Kategóriák
Egyéb

Kérdések (és válaszok)

Nem félsz?
Nem. Mármint igen, de nem a kemótól. Nem attól, hogy fájni fog. Nem attól, hogy kihullik a hajam (az inkább nehéz lesz). Az esetleges kudarctól félek, és nagyon remélem, hogy hatni fog a kemó.
Dolgozol majd?
Igen. Sokkal kevesebbet, de ami/aki nagyon fontos, azt megtartom. Egyébként tö-ké-le-te-sen megértem, ha valaki mostantól nem akar hozzám járni. Az emberek relaxálni, regenerálódni mennek sminkeshez, szépülni, nem pedig azért, hogy a rákkal szembesüljenek.
Ki vigyáz majd a gyerekekre?
Apósom:) Úgy intézte, hogy akkor ne dolgozzon, ő vigyáz majd rájuk.
Meddig tart?
Hat kezelés lesz, november legvégén (27-én) lesz az utolsó. Ha pedig az egyes kezelések hosszát nézzük, akkor olyan 2 óra hossza, de még így is elmegy vele egy délelőtt: vérvétel, kiértékelések…
És a kemó után?
Utána sugárkezelés jön. Egy-másfél hónap.
Mikor lesz újra hajad?

Fogalmam nincs:) Remélem, hogy jövő nyáron már ilyen hajam lesz.

Kategóriák
Egyéb

Kész

Kész a szájtetoválás, holnap készül a szemöldököm és a szempillavonal.

————————-

Újabb kendőket vettem és egyre többször hordom is: szeretném, ha Barnabás hozzászokna.

————————-

Holnap estére őszibarack levest csinálok, jól behűtöm, és remélem akad majd hozzá egy üveg prosecco is.

————————-

Elho – hello:)

A TÖKÉLETES kemós táska:) (Ó, igen. Tudom. Ne is mondd.)
Olyat kerestem, aminek teljesen merev az alja, nyeklés-nyuklás nélkül megtartja a termoszt/vizes palackot, stabil az oldala, nem borulnak benne egymásra a dolgok, akár fél kézzel is odébb tudom tenni, nem kell semminek sem nekitámasztani, mosható az alja, nem túl nagy, nem túl kicsi.
Na?
Lehetetlennek tűnt. Frankón lehetetlennek.
És aztán megláttam őt:
Konkrétan műanyag, de a fülénél összefogható, masszív, és minden kritériumnak megfelel. 
Belefér a kép a fiúkról. A víz, a paleo kekszes dobozka, a kézfertőtlenítő, a popsitörlő (az ugye min-den-re jó). Egy könyv, a telefonom, a töltője. Egy kendő vagy sál, ha fázna  a karom (vicces, de többen mondták). Kézkrém, ajakbalzsam. 
(És egy hidratáló arcmaszk. Komolyan, én leszek az arcmaszkban kemózós lány. Oké, nem zöld és uborkás, hanem hialuronsavas átlátszó zselé.)

—————————

A „napi vidám” végére értünk. Most elhúzok bőgni. Kemóra vettem táskát, a jó kurva életbe, KEMÓRA…:(

Nem és nem és nem világítok a sötétben

az izotópos-sugaras balhé után, de nincs is csontáttétem. 
Azért ezzel ki lehet egyezni, nem?
Egyébként ma, ott, abban a gyönyörű csillivilli rendelőben eltört a mécses. Úgy igazán. Cikáztak a gondolataim, és valahol a „megtaláltam a táskámban az 1 db Ellie akármi műszálas paróka kiváltására szóló receptet” és az „Istenem, add, hogy csak egy rákom legyen. Add, hogy csak a mellrák legyen, áttét nélkül” között tört ki belőlem a sírás.
Könyörgök, hogy csak EGY rákom legyen? WTF?????!!
Sikoltozni tudtam volna, mogorváskodni (khöööömmmm), törni-zúzni, de nem tettem. Vagyis de, úgy félig.
Remegett a lábam, tikkelt a szemem, és most, ezen a délutánon olyan picinek, aprónak és törékenynek éreztem magam, amennyire csak lehet. Dacára a 44-es ruhaméretnek:)
Néha mérges vagyok magamra. Nem másra, magamra. Mérges, hogy ennek az egész szarságnak kiteszem a legdrágább kincseimet, a fiaimat.
Minden pihenéssel töltött óra, minden orvosi vizsgálat, minden gyengeség tőlük veszi el az időt. Igen, köszi, tudom, hogy nem szabad így gondolkodni, de mégis ez motoszkál a fejemben…
…………..
Drága Fiaim,
ne haragudjatok. Gergő, hallom, hogy sírsz, és megszakad a szívem. Mégsem tudlak sokáig a karomban tartani: még fáj a nyirokcsomó helye, fáj a heg, fáj a cickóm és… érted? Olyan icipici vagy még, annyira nagy szükséged lenne rám, hogy a közeledben legyek, én meg pszichológustól onkológusig, sebésztől parókaboltig mászkálok, Te pedig a Mamival vagy. Mosolygok, mert fáj belegondolni. 
Barnus, Te vagy a legcsodásabb, legviccesebb 3 és fél éves, akit valaha ismertem – azzal együtt, hogy Te vagy az egyetlen 3 és fél éves, akit valaha ismertem:) Fogalmam sincs, honnan van ennyi megértés és türelem Benned. Tudom, hogy hiányzom Neked. Te is nagyon hiányzol nekem. Nagyon szeretlek és most még nem érted, nem értitek, hogy miért nem vagyok itt veletek.
Remélem, ez majd csak egy rossz álom lesz. Remélem tudjátok, hogy Ti vagytok nekem a minden. Hogy nagyon küzdök, hogy itt maradhassak veletek, hogy együtt lehessünk.
Csónakázzunk, meg kirakózzunk, fát díszítsünk. Leckét javítsak és lehorzsolt térdeket gyógyítsak. Ott legyek, amikor elmúlik az első szerelem és ott legyek, amikor a gomblyukba virágot kell tűzni, mert megtaláltátok a nagy őt.
Kérlek, bízzatok bennem, hogy ez csak egy fejezet, hogy túl leszünk rajta, én pedig igyekszem a lehető legjobb anyukátok lenni. Amennyire csak tudok. Ameddig csak tudok. 
Remélem sokáig. Akármeddig is, azt tudnotok kell, hogy az életem veletek lett teljes. Hogy sosem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni. Tökéletesek vagytok minden hibátokkal. Csodálatos, érzékeny, értelmes, értékes kis emberek, és minden jót megérdemeltek az élettől.
Nagyon szeretlek benneteket.
Mindig.
Örökké.
Kategóriák
Egyéb

Na szóval

Kemoterápia kell, aztán majd sugárkezelés. Tulajdonképpen nem rosszabb annál, mint amit vártunk. Na jó, egy kicsivel. Vagy nem tudom.

Mindegy, a kemó és a kedves, mosolygós-jófej onkológus megoldja. Megoldja.

Egyébként sűrűsödik a program: csontizotóp akármi holnap, tetoválás és parókavásárlás csütörtökön (meg némi munka), pénteken „szabadnap”, úgyhogy feltöltöm a kamrát, hogy ne a kemó után kelljen. Szombaton befejezzük a tetkót és Medvével elmegyünk szusizni, vasárnap-hétfőn pedig csak a gyerekekkel leszek.

Kedden CT, szerda reggel meg megyek az első adag aperolért.

Két hétre rá már nem lesz hajam.

És basszameg, pont akkora múlik el a nagy meleg:D

Kategóriák
5 perc a semmiből

5 perc a semmiből – a nem szórakoztató

Papírok, papírok, kicsit kiengedtem a kezemből a gyeplőt: nem kell értenem, értik helyettem. Megrázom magam, belenézek, bár ne tettem volna: grade 3.
Onkológia.
Sokan vannak, nagyon sokan, öblös hangú prolibácsi, baját folyton ecsetelő Samosonite táskás néni, sopánkodó valamilyen Jánosné, aki a férje leletéért jött.
Meleg van, szakad rólam a víz, sorszámot tépek, várok.
Nem akarok beszélgetni, szól a Blame it on the boogie, ettől nevetnem kell, annyira nem illik ebbe a helyzetbe. Jackson five és a mikrofonfrizkó? Haha.
Viszket a lábam, a bőröm, fekete a szék. Egyiknek sincs jelentősége. Kimegyek a kis udvarra, a bukóablakon át meglátom A PIROSat, tényleg olyan színe van, mint az Aperolnak. 
Most kéne, hogy nagy, világmegváltó gondolataim szülessenek, de nem születnek: folyamatosan a meleggel vagyok elfoglalva, illetve a millió leletem (tök felesleges) cipelésével. Leszakad a karom, a húsomba vág a táska füle. 
Blame it on the boogie. 
Nincs értelme, de mosolygok.

Így

Csodás, csodás, nem amolyan meggyőzöm-magam-de-igazából-gáz, hanem tény-leg csodás kendőket vettem tegnap. Fejpántokat, sapkákat, kendőket és kendőrögzítő gumit. 
Nem mondom, hogy életem legkönnyebb vásárlása volt, de túl vagyok rajta, azóta itthon próbálgattam, kötögettem, játszom az új játékszereimmel, és azt kell, hogy mondjam: nem lesz olyan rossz. Nem erre vágytam, de nem lesz olyan rossz.
Tegnap kendőben ebédeltem, direkt a gyerek előtt, kíváncsi voltam, feltűnik-e neki. Nem tűnt fel. Anya újabb divatozós hóbortjának tudja be (milyen? Cinos), nem pedig valaminek, ami bármilyen betegséghez köthető.
Úgyhogy szuper, ezen a fejezeten túl is vagyunk:) Még pár nagy fülbevaló, egy-két csinos bross a kendőimhez, és jöhet az a kurva kemó. 

Előzetes minimumok és felkiáltójelek

Előzetes minimumok vannak, de a végső nagy vívás majd kedden lesz. Akkor minden kiderül.

Készülök a kemóra, elhatároztam, hogy megcsináltatom a szemöldökömet (nagy küzdésben voltam, de meg kell tennem, nincs mese) és aztán egy mai HATALMAS meglepetés következtében a szempilla vonalat is!!! Ajiba hozza a ráktündér a nagynénéméktől:D

Őrült drága, mert a kemó miatt spéci anyag kell, a szemöldök 60.000.-,  a szempilla 45.000.- lesz, de nem egy haldokló néz majd vissza a tükörből, hanem én… nos, haj nélkül. Talán kicsit sápadtan. De semmiképp nem olyan „nagybeteg-rákos” fejjel, és ez iszonyú sokat számít!

(ennyi felkiáltójelet életemben nem használtam!!!)!!!

————————————————————————————-
Elkezdtem képeket nézegetni, kendős-sapkás megoldásokat keresek, és a sooook-sooook rémisztő között azért van egy-egy ilyen is: