… a gerincem mentén végigfut a hideg, megrázkódom és megyek tovább. Papírok összekészítve, gyerekek elrendezve, a kérdéseket kell még összeírnom, hogy fel tudjam tenni őket az orvosnak…
- saját költségen végeztessek BÁRMILYEN vizsgálatot?
- honnan tudjuk, hogy most nincs bennem rák?
- aggódjak amiatt, hogy egyre többet fáj a fejem és romlik a látásom?
- …
“… Anya ezt nézd meg, írtam a Télapónak, és nagyon szeretnék egy biciklit. És nagyon szeretlek, te vagy a legszebb virágom, és MINDIG EGYÜTT maradunk, Anyucuanyuci”
————
És rájövök, hogy bármilyen jó is ezt hallani, a mondat már nem így helyes. Így talán sosem volt helyes.
Nagyon szeretlek, Kisfiam, Te vagy a legszebb virágom, és remélem, sokáig itt lehetek még Veled.
Jön a harmadik, apu velem lesz, nekimegyek. Nekimegyek a harmadik körnek is. Szerdán.
3 hozzászólás
Nem tudom hogy ebbe a posztba beleillik-e ez a bejegyzés, de talán nem is lényeges.
2013-09-21 at 18:04Kétszer találkoztam Veled.
Olvasom a blogot, nem vagyok egy nagy blog olvasó v. blogolvasó, de meg kell mondjam hogy ez az egyik kedvencem.
De egyvalami kezd zavarni. Nem vagyok egy mindenen meghatódó típus, empatikus vagyok,na jó. 🙂
Elegem van hogy az összes bejegyzésed után szinte szipogok. Lassan már akkor is, ha csak recepteket olvasok. 🙂
Fantasztikusan írsz, imádom olvasni, és elképesztő az a türelem, ami átjön. Úgy érzem én soha nem tudnék ilyen türelemmel lenni.
Az a példa amit itt mutatsz, felér egy példaképpel. Utálom ezt. Példakép?
Egy ember, aki példát mutat. Egy ember, aki küzd, küzd a családjáért, magáért, és szembe (mert) szállni egy betegséggel. Élni akar. Mindennap egy küzdelem (lehet), megbirkózni csak a gondolatokkal, mosolyogni, amikor nehéz.
Na, ez az, amit tanítani kéne.
A köszönöm lemaradt.
2013-09-21 at 18:05Jut eszembe:
2013-09-21 at 21:55Változtattál valamit az étkezési szokásaidon, vagy nem kellett?
Illetve az orvosok javasoltak-e a kemó mellett mást is?