Vesemedence gyulladás, de már kifele jövök belőle: pont annyi látszik, hogy valami kissé széttolta a szerkezetet, de semmiféle képletnek nyoma sincs – valószínűleg a zsírt nézte be a kolléga. Biztos? Biztos. Ez 2,5 cm-es valamit csak megtalálnék a veséjében így 20 év tapasztalattal… na mutassa inkább a gyereket. Várjon, előtte még végignézem azért.

Minden negatív, egy masszív antibiotikumért kell bekopogtatni a háziorvoshoz. És igen, ez a tragédiája a mindennapoknak, képzelheti, hogy a kis kolléga legalább annyira meg volt ijedve- ha nem jobban- mint ön. Mutassa a pecsétszámot? Igen, frissen végzett, de az uh-os kollegina is friss szakorvos. Teljesen friss. És a jobbik fajta, mert legalább sürgősen visszarendelte magát, nem pedig azt mondta, hogy semmise. Csak hát ez a bizonytalanság…

És igen: 3-4 friss fecskére jut egy tapasztalt róka. Aki nem ér rá ilyan szarokra, mint az én vesém, mert fuldokolva-hörögve, besárgulva, ájultra piálva hoznak be futószalagon embereket, nekem meg végülis se vérzésem, se mozgásképtelenségem, tudatomnál is vagyok… És alaposan, nagyon-nagyon alaposan kivizsgálnak. Majd ártani nem használ alapon egy egyadagos antibiotikum menjen, meg majd kontroll- egy tapasztaltabb kollégával,záros határidőn belül.

Muszáj megtanulniuk, nem mehetnek haza, orvoshiány van és hát valahol el kell kezdeniük. Mert ha ők sem, akkor újabb osztályok zárnak be és nem marad orvos, nem marad szakorvos. Szóval átvizsgáltak, életet veszélyeztető, műtéti beavatkozást igénylődolgot nem találtak: sem infarktusom, sem sérvem, sem bélelzáródásom, nőgyógyászati vérzésem, stb., stb., stb., de valahogy az a kis húgyúti fertőzés nem érdemelt egy masszívabb beavatkozást, a fájdalmat meg ugye nem lehet mérni. Mivel ültem és csendben beszéltem, gondolom úgy ítélték meg, hogy nem fáj annyira. Fürdővízzel a gyereket.

Igaza volt Verának, hiába nem daganat, el kell gondolkodnom, hogy ez mitől jött,és az azz igazság, hogy ezen még azelőtt sikerült elméláznom, hogy ez az egész eset megtörtént. Az éretlen megfogalmazásom az lenne, hogy azonnal abba kell hagynom a sportolást és a medencézést, mert nem nekem való ez a nagy fitnesszmanciság. Muhaha. Ha viszont komolyan kérdeznél, akkor komolyan is ugyanezt vagy legalábbis megközelítőleg ugyanezt mondanám: rettenetesen sok energiát öltünk bele (figyelj a megfogalmazásra!), hogy én jól legyek. Sok energiát öltünk bele, hogy ne merüljek ki. Sok erőfeszítést tettünk, hogy kikapcsolódhassak.

Azt hiszem tiszta.

Szétfolyt az erőm. Mentem este későn vízben tornázni, hogy bírjam a másnapot, hogy ne purcanjak ki a mindennapos darálóban, hogy kicsit feltöltődjek… és jöttem haza negyed 10-kor, keltem reggel fáradtabban, de legalább sportoltam és kiszakadtam itthonról.

Beleöl. Kiszakad. Kimerül.

Beleöl, kiszakad és kimerül.

Egyszerűen meg kell érteni, hogy dobszóra nem lehet szórakozni, erőből nem lehet jól lenni, és ha kétségbeesetten próbálom elkerülni azt, ami közrejátszott a daganatom kialakulásában, akkor nagyon könnyen a ló túlsó oldalán találom majd magam, ahol is csendben elfolyok a fürdő- akarom mondani- medencevízzel együtt.