Itt is megtalálsz:
mindennapok

Alakulnak a dolgok.

Képzeljétek, a Női Kör úgy alakult, hogy bejelentkezett Emma, hogy jönne, aztán kiderült, hogy Emma és Zsuzsi barátnők és együtt jönnének, aztán kiderült, hogy Emma és Zsuzsi barátnői is jönnének 😀 (így már összesen 8 fő), csak nem jó nekik az április 7., úgyhogy ők egy másik időpontot kaptak, így aki választ várt, annak mondom, hogy szabad még 3-4 hely, lehet jelentkezni.

Nyugi, ÚÚÚÚGY én sem ismerek szinte senkit, szóval bátran lehet csatlakozni, nekem is újdonság lesz.


Felmerült egy otthonoktatós beszélgetés is, itt leginkább a tanulás támogatása lenne a fókusz, nem tudom, átgondolom még…


Hamiskás a március – tegnap úgy megfáztam a Gesztenyés kertben, hogy öröm nézni. Megdőlt az egyszerre felemelt gyerekek rekordja, Böjte Csaba testvér egyszerűen fantasztikus, én pedig végre eljutottam a Pici Piacra – sajnos nem voltam elájulva.

A pajzsmirigyem sajnos nagyon nem akarja a dolgok sorát és rendjét, nem lett az igazi a kontroll sem, de majd most intenzív akupunktúrával is kap egy kis löketet és remélem újra beindul.


Újból felmerült a robotgép kérdés (rengeteget sütök), tegnap megjártuk a Media Markt-ot és az edigitalt is, én pedig elképedtem: ennyire flegma, ostoba, nemtörődöm, nyegle hozzáállással rég nem találkoztam. A betűzze, hogy Kitchen Aid-tól a Klarstein? nem is hallottam, de mi a sz@rokat nem tartjuk. Ezek számomra nóném márkák és Bosch-t vennék, de a mi szerződő partnerünk csak egy év garit vállal, a kis háztartási gépeket LESZARJA, számára ez nem szegmens… és így tovább. Döbbenet.


Igazi randira megyünk Medvével a héten (kettesben!!!), hétvégén pedig sétáltunk egy nagyot, rendezkedtünk itthon, terveztük a nyarat- úgyhogy felőlem jöhet a jó idő!

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply