Ha azt hinnéd, hogy a kamrámban csupa-csupa Demeter minősítésű alapanyagból származó, kíméletesen tartósított élelmiszer van, akkor… hát akkor tudd, hogy nem így van. Van, ami nem megy.
Lekvárt például tudom tartósítószer nélkül eltenni. Van olyan paradicsomszósz is, ami szuperül sikerül, de az uborka, a paradicsomlé és a csalamádé az nem megy: egyszerűen minden évben megpenészedik, amit segédanyag nélkül teszek el.
Ez van, kérem szépen, van, ami nem megy. Erre mondta azt az én barátosném, hogy azonnal vegyek egy befőzőautomatát és akkor az összes gondom-bajom egycsapásra megoldódik, de idén ez már kimarad, pedig ezt néztem ki:
Mindegy, azért naponta 3 kiló paradicsommal még így is elszöszölök. Lesz belőle bbq szósz, ketchup, édes-savanyú mártogatós bambuszrüggyel és persze a gyerekeim nagy kedvence, ami nem más,mint a paradicsomlekvár.
Barnus táborban van, minden reggel viszem és délután megyek érte, úgyhogy most könnyebb, most kicsit több időm van, és ez nagyon kell most borzasztó bazmeg. Bor-zasz-tó.
Mást sem csinálok, mint kapkodok a bal vesémhez, figyelem, szinte hallom, pánikolok, aztán józan ésszel nyugtatom magam, várom a kedd fél hármat, de aztán meg elcsitul a pánik és galagonyaketchupot tervezek és pörög-forog velem a világ. Már csípősebbek a reggelek, már csúszunk bele a nyárutóba, már előkerült a kakaó és a pokróc is, már , már melegebbre állítom a zuhanyt. Vittem pénteken takarót, mikor szabadtéri színházba mentünk, és már nem jó a kedvenc pokrócom nélkül ücsörögni a teraszon.
Csak lenne már holnap.
Sok ilyen volt már, mégsem lehet megszokni. Sosem lehet megszokni. Hiába: van ami megy és van, ami nagyon nem.
