ahova kötelező elmenni.

Év óta készültem Káptalantótiba a Liliomkert piacra, most vasárnap pedig belebújtam egy könnyű len ruhába, felvettem a kedvenc piros papucsomat és meggyőztem Medvét, hogy semmi másra nem vágyik, mint velem piacozni.

Nagyon szeretem benne, hogy nem nagyon kellett győzködni, így végre-végre…

Hát, ez egy kötelező kör. Sokféle termék, szép gyümölcs-zöldség, elképesztően gazdag tárháza a manufaktúráknak, úgyhogy egy pillanat kellett, hogy elvarázsoljon, onnantól már csak lóbáltuk at egyre nehezedő fonott kosarat. Élő fuvolazene? Jazz? Gyógynövénykert és gluténmentes opció a bisztrókban? Igen.

Vettünk kenyeret,magvasat, ropogósat. Vettünk barackot, lédúsat, zamatosat. Vettünk füstölt vajhalat és füstölt libamellet. Bio paprikát és paradicsomot. Szedret 1000 forintos kilóáron. Egy lenge kis zöld ruhát, egy selyemsálat a diabetológus doktornéninek. Fonott virágkoszorút, tökmagkrémet, mustárt.

Pokrócon ebédeltünk , Medve bicskázta a finom falatokat (Gergőnek ez volt a csúcs) és  igazából még egy rozéfröccs jöhetett volna, de az autóút miatt már nem ittunk egyiken sem.

Hazafelé megálltunk Kékkúton a forrásnál, barangoltunk még egyet Köveskálon és… hát, nagyon jó volt.

Egyébként ez az egész nyári kétlakiság szuper dolog. Ahol wifi van, ott már dolgozni lehet, ahol van Aldi, ott már éhen nem halunk (GM kenyér, mentes sonka, mentes fagyi, friss zöldség), és amikor nagyon sok lenne itthon vagy otthon, akkor lehet cuccolni és mintha újra szabadságra mennék: egészen új ingerek, új környezet, itthon a barátok (helló Adri!), a könyvesboltok, a művészeti fesztiválok és A KÁD(!!!),otthon pedig a megszokott helyek, a strandok és a naptej illata… hm.

Igazából mindegy. Ha a lelkemben rend van, akkor jó mindenhol. És most rend van.