Réges rég nem rendeltem semmit, most azonban újra szétnéztem a (nem is annyira) filléres holmik birodalmában, és összeválogattam egy adagot, amit meg is rendeltem gyorsan:
1.,Beírod,hogy large bag organizer, és nagyon nagy eséllyel ezt dobja ki. Szeretem a táskarendszerezőket, ugyanis mindig malaclopó táskákkal jövök-megyek, természetesen belső elválasztás nélkül és hát csak dagasztom, dagasztom,dagasztom azt a rengeteg lomot, amit egy női táska rejthet. Családi berkeken belül legendás volt az a postai ügyintézésem, minek kapcsán elkezdtem kipakolni a táskám tartalmát,és dezodor, kötőtű,préselt kutyarágóka, határidőnapló, ebédes doboz, mindmáig harcoló szovjet alakulatok is előbukkantak a Mary Poppins tásenykából…
2., Új előlap az ipadre. Ugyanilyet vettem múltkor, csak akkor tengerészkékben, most odaverek a rendszernek,arany lesz.
3., Szintén elhasználódott az iphone-om hátlapja, jön a nyár, hippi leszek.
4., Rókás sál. Teljesen felesleges, valószínűleg párszor hordom majd csak, de annyira szeretem a vízfestékkel rajzolt mintákat, hogy azt hiszem 3 dollárért nem tudtam/nem is akartam ellenállni.
5., Nem hülyeség a recés vágó: krumpli, cukkini, répa, karalábé, cékla… ezek mind-mind tepsiben sütve is előfordulnak nálunk, és minél nagyobb a süthető felület,annál ízgazdagabb a végeredmény. Egy kis kókuszzsír, fokhagyma, fűszerek, hozzá némi mártogatós és kész is az ebéd.
6., Nagyon szeretem ezt a képet, és pont szembejött egy ilyen nyaklánc. Ennyi,kész passz, repült a kosárba.
A Pinteresten azért bele tud bolondulni az ember lánya, hogy milyen tűpontosan tervezett, csodás fiúszobákat álmodnak egyesek.
Minden passzol: passzol a szőnyeg, a fal, az ágynemű, passzol a függöny és a tárolók, minden fa minden fával, de úúúgy, hogy a nyálam csorog, hogy ilyet szeretnék,akarok, kell,most azonnal.
A valóság és a lehetőségeim finoman szólva is fényévekre vannak ettől. A régi lakásból a galéria nem passzol a fiúk ágyához, a parketta a leendő tapétához, és ha még mindent mindennel nagy nehezen összhangba hozunk egymással, akkor sem számoltunk azzal, hogy
valaki beállít egy villámmekvínes képpel
Gergő a Faber Castell Gelatos stickjeimmel MINDENT összefirkál
bokáig áll a dupló a szobában
találok egy megpenészedett almacsutkát a matrac alatt
letépik a falról a könyves polcot, mert azon hintáznak (büdös trógerek!)
Ezzel együtt összeraktam egy moodboardot, főképp Medvének, hogy lássa, nagyjából mire gondoltam,mikor Gergő és Barnabás közös, nagyfiús (muhaha) szobáját terveztem:
Semmiképp nem szerettem volna tematikus szobát, de valahogy mégis olyan lett.Nem tehetek róla: a rengeteg fa bútor és az a tény, hogy 11 db húszméteres fenyő van az udvarunkban erősen meghatározza a … mittudoménmit. Nem tudom befejezni ezt a mondatot, pedig pisilni is elmentem, hátha ott jön az ihlet.
1., Lámpa. Erről bővebb mondanivalóm nincs, valami klassz,fiús,rusztikus lámpát gondoltam a szobájukba és ren-ge-teg apróbb fényforrást. Az galériára.A cserépkályhához. A könyves falra. A galéria alá. A játékokhoz.
2., Az egyik falon biztosan téglamintás tapéta lesz, a többi fal még kérdés, majd kiderül.
3., Zöld, sárga, csontszín, érett barna színek tetszenének, vidám nyomatok a falon és rengeteg tároló.
4., Kuckós lesz az egész: egyrészt beépítjük a régi galériát, aztán a könyves falon lesz majd egy olvasó pad, és a cserépkályhát is kifejezetten úgy kértük,hogy két nagy padkája legyen, ahova kényelmesen oda lehet ülni, hátat a kályhának támasztva olvasni.
5., Nyilván rengeteg tároló kell, a mostani berendezésnek ez a legisleggyengébb pontja: gyakorlatilag alig vannak tárolók, így átláthatatlan és kusza az összes szett.
Nem is tudom, mikor volt az a pont (vagy hogy volt-e egyáltalán ilyen pont),amikor valami megváltozott,és ahogy az ilyenkor lenni szokott,
a valami által minden más lett.
Elfelejtettem egy kontrollt, ciccegtem egy plusz vérvételnél, elfelejtettem az addig fejből mondott tajszámomat, elkevertem az orvosi mappámat, és-figyelj, baszki!- MEGETTE A KUTYA A MAMMOGRÁFIÁS FELVÉTELEMET.
Az is nagyon sokat számított, hogy orvost váltottam. Biztos, hogy a doktornő alapos volt, körültekintő és kemény, de ez azzal járt, hogy láttam a rettegést a szemében, márpedig ha maga az orvos fél a ráktól, akkor a betegnek nem sok esélye van.
Aztán változtattam (muhaha, szigorítottam) a diétán is. Mertem dühöngeni, hosszú távra tervezni, döntéseket hozni. Mertem olyan döntésekbe beleállni, amik egyáltalán nem a „play it safe” kategóriába tartoznak.
Már nem rettenek meg attól, hogy szükség van rám, hanem örülök neki.
Sok embernek tartozom köszönettel, hogy eljutottam idáig. Kellettek hozzá a terapeutáim, a projektvezető orvosom (aki nem az onkológus nő, de mégis, az onkológus doktornő is kellett a javuláshoz,mert olyan szinte vágta le a biztosítékot, hogy felálltam és eljöttem), kellett a családom, két jó barátnőm (nem is nagyon van több, olyan igazán közeli) a gyerekeim, és a férjem.
Nagyon fontos volt az első pár hónap, el nem tudom képzelni, hogy vészeltem volna át ép ésszel, ha nincs segítségem – de volt. Nem gondolom, hogy ilyenkor bárkinek a pránanadival, a tájcsival, a reikivel kellene foglalkoznia, ebben a szakaszban nekem semmi erőm nem volt a belső fejlődéshez, és , talán ahhoz sem lett volna, hogy talpon maradjak, ha nem áll mellettem az akkori terapeuta.
Elmondhatom, hogy szerencsém volt: mindig olyan segítő került mellém, akire akkor, abban a szakaszban a legnagyobb szükségem volt, és ez a szerencse megmaradt most is: remek orvosok figyelnek az egészségemre és olyan könyvek, tanítók, tanítások vagy csak szimplán élethelyzetek terelgetnek, amik…uhhh!!! Mázlista vagyok, na.
Tegnap arról írtam, hogy mi az itthonoktatás – itthonról dolgozás egyik nagy kihívása, ma pedig arról fogok, hogy számomra mi a másik, amiben nagyon nagy kihívások vannak (értsd: kurva nehezen oldom meg), ez pedig a gyermekeim nélkül töltött idő.
Nem kell Stephen Hawkingnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ha anyában lemerül az elem, akkor ez a rendszer borul: nincs tanárnő, szitter, szakács, bejárónő, anya, feleség. Anyának töltekeznie kell, ez nem kérdés, én pedig mutatom, hogy mik azok az apróságok, amik egy kicsit emelnek az energia szintemen minden egyes alkalommal.
1., Fürdőgolyók, fürdősók, fürdőbombák, ilyesmi. Szeretem a Lush termékeit és a Bomb cuccait is, valami miatt az utóbbi közelebb áll az én ízlésvilágomhoz. Bár mindkettőben van kifogásolható összetevő és nevetségesen erős az illatuk-színük, mégis egy kádnyi mennyország minden egyes alkalom, amikor elnyúlhatok egy kád habos-gyümölcsös fürdőben.
2., Idén ez lesz a választott naptejem arcra: ez is nagyjából mindennek ellene megy, amit a hétköznapokban követek, de mégis szeretem,mert valóban nagyon jól véd a káros sugarak ellen. Napozni pedig nagyon-nagyon szeretek. Ha nem is a kifekszem-a-napra módon, de sokat vagyok a teraszon, krumplit hámozok, teregetek, és telis-tele vagyok kisebb-nagyobb anyajeggyel, úgyhogy kell a naptej, hogy biztonságban érezzem magam, a másik pedig, hogy naptejre SOSEM sajnálom a pénzt.
3., Jógaklikk. Ó, a Jógaklikk előfizetésem! Mindössze 3400 Ft, rengeteg magyar nyelvű, honi berkekben sztárnak számító oktatók, szóval nagyon klassz, tényleg.
4., Kávé. De nem is akármilyen:) Én csak Lynard Skynardnak hívom, de nyilván nem ez a neve, és az egyik legjobb kávé, amit valaha ittam. Kókuszkrémmel vagy mandulatej habbal is isteni, de van, hogy csak simán egy csipet fahéjjal hozza Medve, és ez a legjobb benne: ágyba kapom a kávét minden reggel, miközben pont besüt a Nap az ablakon – először a lábujjaimat, a kávézás végére pedig elér az arcomhoz, és ha sikerül így felkelnem, akkor az egész napom nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, és nehezebben kapok agyérgörcsöt a neveletlen kölykeimtől.
Na jó, most lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de ebben az „itthonról dolgozó + főállású anya” dologban az egyik legnehezebb dolog felöltözni.
Szégyen ide, ciki oda, van, hogy délután döbbenek rá, hogy még mindig egy basic tengerészkék topban és egy kockás nadrágban vagyok, ami színben roppant harmonikus, mintában rendkívül vagány, de mégiscsak egy pizsama.
A ruhatáram teljesen megváltozott: leszámítva a megbeszélésekkel teli napokat igazi anyaruháim vannak: farmernadrágok, topok, szoknyák, klasszak is lehetnének, mert vannak merészebb holmijaim, no meg nem félek a színektől sem, de sokszor mégis unom az egészet, és mire felöltöztetem a gyerekeket, minden fantázia nélkül felkapok egy farmert és egy pólót, és úgy megyek el itthonról.
Hiányzik nagyon a „putting me together” érzés, az az érzés, amikor úgy érzem, hogy a lehetőségeimhez, a tennivalóimhoz, a testalkatomhoz és a lehetőségeimhez képest kihoztam a legtöbbet magamból. Nem alkalomról beszélünk, amikor az ember puccba vágja magát, hanem pont a hétköznapokról, a mindennapokról, a mókuskerékről.
Szeretnék újra örömöt találni a mindennapi készülődésben.
Ennyi, nem több, nem kötelezettség, nem kényszer: szeretném, ha csinosnak és összeszedettnek látnám a tükörképem. A kapszula ruhatárba csúfosan belebuktam: nagyon szeretem ezt a karamell-navy-bézs/fehér vonalat, de imádom a narancsot,a pirosat, a zöldet, a szürkét, a sárgát, a mustárt, a csíkokat, a pettyeket, a mintákat… szóval érted.
Szeretném, ha Barnabásnak öröme lenne az úszásban, ha jól érezné magát a kis tanyasi közösségben és ugyanolyan varázslatosan használna az akupunktúra, mint eddig.Most látom csak igazán, hogy mennyit számít, ugyanis a múlt héten nem voltunk, és soha ilyen magasak nem voltak még a cukrai, mióta csak hazajöttünk a kórházból.
Virágzik majd a bodza, szeretnék almás bodzakrémet és diabetikus bodzaszörpöt készíteni, illetve alig várom az eperszezont, ingünk-gatyánk rámegy a JÓ MINŐSÉGŰ diabetikus holmikra, így talán egyszerűbb, ha magunknak készítjük el.
Immáron a…várjunk csak, számoljunk: onkológus-nőgyógyász, onkológus-tüdőgyógyász, vezető onkológus-belgyógyász, laborvezető főorvos és a vezető radiológus is egyértelműen bólintottak.
Ez egyben azt is jelenti,hogy csodás a vérképem, alacsonyak a tumormarkereim, szóval örülünk, nagyon örülünk.
Nyílt napon jártunk, nagyon tetszett, amit láttunk, úgyhogy hetente két délután egy kicsi, de annál lelkesebb közösségbe járunk majd a fiúkkal. Jó kis délelőtt volt, szuper időt töltöttünk a többi családdal, úgyhogy kedden kezdünk is, szerintem jó úton vagyunk.
Igazi esős vasárnap délután van: alvással, laza kávéval, filmnézéssel és tervezgetéssel, konyhaszekrény beosztással, pincepakolással, kókusztejes kávéval.
2., mert én el tudom dönteni, mi az, amit meg tudok tanítani a gyerekemnek és mi az, amihez szaktanár segítségét veszem igénybe, de egy másik szülő helyett ezt én nem tudhatom, nem dönthetem el, stb.
3., mert semmiért nem adnám a szabadságunkat, a mobilitásunkat, az együtt töltött időt
4., eszemben sincs.
A saját kölykeimet annál inkább: most interjúvoltam meg Barnabást, hogy milyen tanulós sarkot szeretne, ő pedig részletesen elmesélte, hogy hogy képzeli az egészet. Ezt kiegészítettük azzal, amit én gondolok a témáról, így született meg ez a kis hevenyészett moodboard, amit (tádám!) közösen válogattunk ki Barnabással.
képek:Pinterest
Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy mindig legyen a közelben pár finom falat. Ez a cukorbetegség miatt nálunk (málna)tea fagyit jelenthet korlátlanul, minden másban ott van a CH. Rákerestem a Pinteresten, és a tea alapú fagyiknak se vége se hossza, gyömbéres-citromos zöldtea, málnás-vaníliás roiboos, sőt,találtam még rózsívizes-fahéjasat is, szóval nem fogunk unatkozni még nullCH mellett sem.
Számomra lényeges, hogy mivel a konyhával egy egységet alkot majd ez a helyiség, színben és stílusban passzoljon, és mivel a konyha fehér lesz, jó ötletnek tűnik, ha a mindent elnyelő nagy szekrények szintén fehérek lesznek.
„Anya, te szoktál így a földön ülve kávézni, és a néninek is ki van szakadva a térdén a nadrág.” Az én szempontom pedig kétségkívül az, hogy mindenképp szeretnék egy kilim szőnyeget.
Az áhított tégla fal itt folytatódik majd, ezen lesznek a dísztányérok, apró ezüst holmik (kanalak, cukortartó, ilyesmi), ez még pont a fejem felett lesz, ugyanis, IGEN, yeah, egy egész kanapét berakunk ebbe a szobába. Ez több szempontból is jó: én ide tudok majd kucorodni,amíg a gyerekek az asztalnál matatnak, lelehet ülni egy kávéra, és külön jó, hogy ketten-hárman is elférünk rajta. Közel lesz a csodálatos csikótűzhelyemhez, szóval télen isteni meleg lesz (nem fűtési szezonban meg nem ott főzök úgysem). Kihúzható, vendégágynak is tökéletes, de a legfontosabb szempont mégiscsak az volt, hogy ad számomra néhány „Lehuppanós Pillanatot”, amikre nagyon nagy szükségem van.
A tulajdonképpeni munkafelület az ablak alá kerülne, egy ilyen épített, U alakú padot képzeltünk oda egy hatalmas asztallal, amin kényelmesen lehetne tízóraizni, uzsonnázni, festeni, rajzolni, projekteket létrehozni, írni, számolni, vagdosni, ragasztgatni, szóval mindenféle i-s-k-o-l-á-s dolgot csinálni. Bónusz, hogy nem kell minden étkezésnél elpakolni (mint egy étkezőasztalról kellene) és nem nyeli el a fiúszoba mindent szétdíboló szörnye (mintha a szobájukban lenne).A padot -mint a képen- kihúzhatós fiókokkal tervezném, oda beférnek a munkafüzetek (ha lesznek, de valami biztos lesz), a füzetek,apapírok, a jegyzetek, szóval minden, ami normálisan egy íróasztalban kapna helyet. Az ablak alatti rész felhajthatós lenne, ugyanezzel a funkcióval 🙂 Ha majd eljön az ideje, és a fiúk külön szobát szeretnének, akkor úgyis lesz íróasztaluk,bár én a szekretereket jobban szeretem: nekem is az van, Medvének is, szerintem praktikusabb.
Nagy kérése volt Barnabásnak, hogy mindig elérhetőek legyenek a pasztellkréták, ecsetek, festékek, akvarellceruzák, illetve hogy legyen egy nagy térkép ami beborítja az ülése melletti falat- ezt tapétával lehet a legegyszerűbben megoldani.
Klassz hely lesz, szerintem nagyon szeretjük majd.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy felnevelem a harmadik gyerekemet is.
Ha TE nem vagy ebben olyan biztos, akkor kérlek, tartsd meg ezt a kurva épületes véleményedet magadnak, mert ezen csámcsogni nem kicsit aljas, hanem nagyon, nem kicsit gonosz, hanem nagyon és nem kicsit kisstílű, hanem nagyon.
Ha kifogytál volna az ötletekből, akkor adok párat: csámcsogj a 42-es méretű fenekemen, az ősz hajszálaimon vagy azon, hogy milyen borzalmasan neveletlen gyerekeim vannak.
Ha meghalnék, és nem tudnám felnevelni a gyermekeimet, akkor sincs nagy gond: az én gyerekeimnek szerető és összetartó családja van, nekem pedig egy olyan férjem, aki mellett a fennmaradó éveimet le szeretném élni, ő pedig harmadik gyereket szeretne tőlem – nyilván azért, mert utál, undorodik tőlem és nem tud elviselni.
Igen, három éve rákos voltam, másnak meg más testi-LELKI(!!!!!!!!!) baja van, ami miatt meg én nem gondolnám, hogy alkalmas lenne anyának, oszt mégsem ecsetelem ezt senkinek…azért, mert van saját életem.
Nem érek rá mások életével foglalkozni, ugyanis az enyém messze nem tökéletes: a gyerekeim nem jólneveltek, a házam nem csillog-villog (muhhaha), elborít a munka és a körmöm sincs kifestve.
Ha ezek mind-mind meglennének, és olyan baromira ráérnék más életével foglalkozni, akkor is átgondolnám, hogy a szavaim
bölcsek
inspirálóak
tiszteletteljesek
jószándékúak-e
és ha ezekre mind-mind igen a válasz, akkor már csak egy dolgot kellene kurvagyorsan megvizsgálnom:
Ha bárki azt hinné, hogy turbékolunk, mint a gerlepár, az nagyon téved. Ember nincs ezen a Földön, akit úgy tudnék utálni, mint Medvét.
Szinte egyetlen gondolatunk sem közös.
Ha neki az egyik tetszik, nekem biztosan a másik, ha ő menne, én maradnék, ha ő maradna, én mennék. Ő édes én sós vagyok, ő magyaros én pedig thai, ő maga a steampunk én pedig a giccses, túlzó romantika.
Más az időbeosztásunk, más az életritmusunk, és egy olyan egyszerű dolgon is sírásig-ordibálásig (én) és komor csendig-lekezelő ciccegésig (ő) össze tudunk veszni, mint egy kocsiba bepakolás vagy épp falszín választás.
Szívből tudom gyűlölni, olyannyira, hogy többször felmerült már, hogy elválunk vagy csak simán egy rotációs kapával /botmixerrel /szívlapáttal megadjusztálom a fejét.
Cinikus, realista, fafejű, makacs, ellentmondást nem tűrő pöcsfej, aki egyáltalán nem ért és akit egyáltalán nem értek. Ha valamit BIZTOSAN elmondhatunk, az az, hogy Medve nem a lelki társam.
Annál sokkal több. Ő a házastársam.
Ő a gyakorlati ember akkor, amikor bebújok egy sarokba sírni. Ő a csatár, én vagyok a hátvéd. Ő a haragos, a bosszúálló, a megküzdő, én pedig a befosandusz. Ő a nyers erő, maga a bátorság, a kiállás és a küzdeni tudás, akarás.
A sötét oldalam és a jobbik felem egyszemélyben. Az egyetlen ember, akinek adok a véleményére, bár nagyon nehezemre esik kikérni. A legjobb apa akit valaha láttam. Rendíthetetlen harcostárs, aki nem árul el, nem hazudik, nem csap be, és biztonsággal fordíthatom felé a hátam.
Nem, egyáltalán nincs könnyű életünk, és nagyon sokszor nem vagyok, nem vagyunk boldogok: nehéz időszak van a hátunk mögött, súlyos éjszakákkal, rettegéssel teli hónapokkal, és olyannyira tombolt a vihar és záporoztak ránk a nyilak, hogy már szinte az arcára sem emlékszem, mert nem volt időnk egymás felé sem fordulni. Kifele néztünk, két ellentétes irányba, ha megfordult, csak a hátamat látta, ha én nyitottam volna felé, csak a hátát láttam volna. Hátat hátnak vetve egymást védtük.Védjük. És hogy teljes legyen a kör, védeni is fogjuk.
Olyan ez, mint amikor már mindenki elmenekül, de néhányan a bombázás és a romok között is maradnak: az az övék, az az életük, az a hazájuk. Nekem Medve ilyen: a házasságunk, a szeretete, a közelsége és a tudat, hogy egy család vagyunk, ez jelent nekem mindent.
A képen pedig Á+Á. Egy titkos helyen, ami csak a miénk, az ő girbegurbe betűivel és a kicsi szívvel, amit még mindig odarajzol nekem az üzenetei mellé.
Vasárnap este Medve fürdeti a gyerekeket, ilyenkor van egy szusszanásnyi (tényleg csak annyi!) időm, hogy egy kicsit szabadjára engedjem a gondolataimat. Vigyázat,random csitcset következik.
Katalin hercegnő nem pedikűröztetett India előtt. Szar ügy, valszeg úgy járt, mint én: Annamari elhagyja a pályát, az Univerzum legjobb pedikűröse pályát vált. Beleunt, megcsömörlött, elege lett, én pedig megértem. De attól még kutatnom kell új pedikűröst.
Gergő szerint Barnabásnak VÉNcukra van. Egész héten ezen nevettem, szerintem nagyon vicces.Sóhajtozva járkált, hogy meg kell mérni Bajabász véncukrát, én pedig annyiszor kérdeztem vissza, hogy MIIIT?,hogy a végén teljesen felpaprikázta magát:D
Úgy gondoltam, hogy nem kell majd nekünk tanulósarok/szoba, de most meggondoltam magam: nem szeretném, ha az étkező asztal folyamatosan atlasszal, füzetekkel, ragasztóval és zsírkrétával lenne beborítva, arról nem is beszélve, hogy az új étkezőt csak egy pengefal választja majd el a nappalitól, a káosz meg hajlamos terjedni… Inkább a konyhával szemben található, korábban hallnak gondolt helyiség lesz ez a tanulós kuckó: beépített padot szeretnénk ide, és egyben ez lenne a „csak egy falat”, „egy kis gyümölcs”, „tízóraizzunk valamit” helye is. Nem szeretném keverni a szezont a fazonnal, a mi családunkban nagyon fontos a közös étkezés, és szeretném, ha megmaradna a családi asztal „szentsége”. Rangot ad a főétkezéseknek, hogy körbeüljük az asztalt, megfonjuk egymás kezét,sokszor gyertyát is gyújtunk. Mielőtt elalélsz, hogy ez milyen kurva jó, biztosítalak, hogy legjobban az ágyban, egy zöld ikeás müzlistálból szeretek enni.
Rengeteg helyen diagnosztizáltam magamon rákot, ami egy dolgot jelent: fosok a pénteki találkától, de nagyon. Jaj, nagyon. Mi lesz, ha megvétózza a doki a harmadik gyereket? és… mi lesz, ha nem?? Ha nem, akkor…akkor újra elkezdek élni? Akkor visszazökkenek a sínre, mintha az elmúlt három év csupán egy kemény, de jó szándékú tanító lett volna?
Mi lesz, ha tényleg kell a babaszoba?
Jesszusom, ez egy jó fröccsért kiált.
Basszus, nem így indultam. Fogalmam sem volt róla, hogy egyszer én otthonoktatásra adom majd a fejem. Hogy császár után természetes úton is szülök majd. Nem gondoltam volna, hogy valaha rákos leszek, hogy teljesen megváltozik a táplálkozásom és hogy komondoraink lesznek.
Nem gondoltam volna, hogy kényelmes cipőkben fogok járni és azt sem, hogy egy leharcolt anyakocsi lesz alattam. Az egész waldorfos, majd unschoolingos kör valahogy nem volt benne a pakliban.
Transzformersz kaja volt ma: zöldséglevest főztem, abból zöldségkrém lett (pirítóssal ettük), majd a maradékból némi rizskrémmel tésztaszósz egy jó kis pennére.
Vettem egy zacskó bio makadámdiót, nem tudom, mi legyen vele: sütibe sajnálom, úgyhogy valószínűleg kakaós diókrém lesz belőle.
