Kategória: alma meg a fája

Kategóriák
alma meg a fája

A tegnapi nagy munka

mellett még pont volt időm kitakarítani a padlásfeljárót. Függöny van előtte, így nem látszódott eddig, hogy mi is van ott. Miután kitakarítottam, csak azon lepődtem meg, hogy volt, ami nem volt a repertoárban.
A forrasztópisztolytól a kínai porcelánig, a kültéri lámpától a festékes vödörig, kötött mellény és csavarhúzó, tortaforma és 50 kiló gipsz…
De most szabad a pálya!
Kitaláltam, hogy felhozom a pincéből az egymásba tehető virágtornyot és a naaagy cserép aloémból sok kicsi aloét csinálok: bokrosodjanak csak, legyen belőle sok, hiszen imádom. Hidratálásra, égésre, csípésre, egyszóval mindenre jó.
Biztos, hogy nem leszek népszerű Medvénél (utálni fog érte), de ma ráveszem, hogy fúrja fel a hálószobába a függönykarnist. Nem csak vele szúrok ki: ha már van karnis, akkor legyen függöny is, függönyt pedig nem teszünk pucolatlan ablakra, úgyhogy a mai extra az ez lesz: megsikálom a hálószoba ablakát.
Van remény az új gyerekszoba számára! Az unokatesómról kiderült, hogy remekül és gyorsan fest, és kajával (no meg némi nyafogással) kellőképp hajlítható az az óriási szíve ahhoz, hogy eljöjjön, és beszálljon a festős buliba. Tényleg ki kell választanom a falszínt.
… mindez persze csak akkor, ha nem kerülök megint „halálos veszedelembe/fogságba/karasztófába(!), mert ha igen, akkor meg kell várnom a hős mentőcsapatot (B+Drazsé), akik kimenekítenek. Kimenekítenek. MIUTÁN összeszerelték az „elhárítót” vagy a „menekítőt”, amit van, hogy nem győzök megvárni – múltkor egy teljes 20 percet dekkoltam a lépcsőfeljáróban, tele hólyaggal, és a kérdésemre, miszerint „mikor menekülök már meg, mert dolgom lenne” azt a választ kaptam, hogy tartsak ki, ne féljek, legyek türelemmel, és ha túl közel jönnének a farkasok, akkor az odakészített Micimackós ernyővel bökjem meg őket.
Kategóriák
alma meg a fája

Holnapi randi!

… azaz szejtános szendvics, lődörgés a hobbyboltban és egy kis kirakatmustra – ékszerek, kendők, sálak érdekelnek most leginkább:)
Húsvét után most „lazítok” egy kicsit: bejelentkezem egy pedikűrre, iszom egy habos cappuccinot a kedvenc helyemen és elveszek egy kicsit a semmittevésben.
Ilyenkor nincs internet. Telefon, bevásárló lista, tornacipő vagy épp sminkecset.
Nincsenek tervek, ötletek, pipálásra váró listák .
Holnap másfél órára megáll a világ, én pedig csak sodródom és lepakolom a terheket, nem gondolkodom, nem nézem az órát.
Majd utána. Utána megint csomagolom a szendvicset, rajzolom a macskákat, párba rendezem a kicsi zoknikat és befejezem a cikkeket.

Kategóriák
alma meg a fája

Sírok

Úszik. Vidám, mosolyog, integet, be van sózva. Napok óta várja.

Kijön pisilni.
Ő nem megy vissza. Biztos, hogy nem. Nem akar. Nem szereti a vizet. Ő nem. Öltöztessük fel.
Felöltöztetjük.
Elvisszük a Mamit a megállóba, Mami elmegy.
Menjünk vissza úszni, MOST.
Üvöltés hazáig.
Ő nem száll ki a kocsiból, adjam rá az úszósapkát. MOST.
Fél órát fetreng a lépcsőházban BÖMBÖLVE, hogy úszni akar. MOST.
(De most már nem lehet, most nincs óra, és egyébként is azt mondtad, hogy nem szeretnél.)
De igen, ő szeretne úszni. Ő szereti a vizet.
Ő inkább úszósapkában alszik.
Meg szemüvegben.
(De le kell venni, ne szórakozz)
(Egy jó 34,5 perce üvölt, de ki tartja pontosan számon…:))
De értsem meg, hogy ő úszó.
…….
A hajamat tépem. Frankón a sírás határán voltam, mikor felhívtam apukámat, hogy nem, nem bírom ezt a hisztit. 
……..

Slusszpoén: de anya, mindenPÉKEN úszni akarok.

Úgyhogy most már sírva röhögök.

Kategóriák
alma meg a fája

Nyafogás és napocska

Nagyon jó és nagyon rossz most nekünk. Így együtt a kettő. Jöttem egy kicsit nyafogni. aztán elmesélem, mi az, ami azért szuper…

Kakilás: basszus, ha valaki azt mondja nekem, hogy ekörül forog majd a világ, nem hiszem el neki, de tény – nem kakil a gyerek. Ordít, szenved, küzd, küzdünk: semmi szervi baja, csak egyszerűen nem kakil. Van ilyen – mondják, ez életkori sajátosság, egyébként kiegyensúlyozott, derűs kisfiú, de ez a téma… Komolyan mondom, kiborít. Próbáltunk mindent: rost, kúp, homeos bogyó, aszalt szilva leve, kis kanál paraffin olaj ételbe – semmi. Ha megmakacsolja magát, akkor bizony ő nem trónol, inkább üvölt, hogy fáj a hasa. 
Napokig szenvedünk, alkudozunk, veszekszünk… a probléma egyszerű: nem AKAR kakilni. Áh, nem kívánom senkinek. Persze mindenkinek van egy szuper belső megérzése a MI helyzetünkkel kapcsolatban, egy tipp, amit fel-tét-len meg akar osztani ebben a témában, és általában a tanácsadóról kiderül, hogy sose volt még ilyen szituban (semelyik oldalról sem, szóval se kakkervisszatartós gyerek, se haját tépő szülő nem volt még). Aki volt, az csendben együtt érez, és felajánl egy vodkát.
Medve újra rengeteget dolgozik – ez rendben is van, ez a dolgok menete, ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy szereti majd az új helyet – de így rám marad minden dolog itthon, ő ugyanis este 10-nél előbb nem jön haza. Nagybevásárlás, főzés, pakolás, szerelő, posta, gyógyszertár, gyerekhurcibálás… egyre nehezebb, se sebaj, majdcsak lesz valahogy.

Nagyon sok munkám van: ez akár szuper is lehetne, és bírom is – tele vagyok energiával, de valahogy mindig olyan összevisszára jön ki a beosztás. Nem egyenletesen jön a terhelés, hanem van egy „megszakadok” és egy „kiheverem, hogy megszakadtam” időszak, ami nem feltétlen szuper, úgyhogy most ez a legnagyobb kihívás: ütemezni és tervezni a feladatokat.

Ismét brutál asztmás időszak volt, de legalább a barihimlő elkerült minket – eddig (kopp-kopp). Még nem merem 100%-ra mondani, de ha ezen a héten sincs semmi pötty a gyereken, akkor megúsztuk.

……………………………………………………………………..
Eljutottam fodrászhoz. Végre valahára (!), úgy kellett már, mint egy falat kenyér. Apropó falat kenyér: bűnöztem. Tegnap éjjel igazi fehér kenyeret ettem húsos szalonnával, paprikás karajszeletekkel és cipőfűző sajttal (nem tudom soha, mi a rendes neve) – elképesztően finom volt.
Meg is lett az eredménye, akkor a térdem, mint egy kalács – ami vizet egy szervezet vissza tud tartani, azt az enyém most meg is teszi. Ez akár mehetne a nyafogáshoz is, de nem, mert megvan rá a megoldás (Schüssler só, asszem a 10-es, de majd megnézem), ráadásul az éjjeli spontán piknikemhez csatlakozott Medve is (akkor ért haza) és olyan jót beszélgettünk! Mesélt az új munkáról, a terveiről, beszélgettünk gyerekekről, álmokról, összetartozásról, és egyszer sem hangzott el az, hogy „nem tudod, hol a helikoptel talpa?”, „szupel lomboló gép”, „falkaskutya- Dlazsé, most megtámadlak”, szóval oda tudtunk figyelni egymásra.
Alig várom, hogy felkeljen most az én kis „Lomboló-Malackám”, és utána megyünk vásárolni: bablevest főzök (volt itthon jó kis füstölt szalonna, de benne felejtettem a zacskóban a répát és megpunnyadt), tócsnit, és paleo csokitortát, úgyhogy nagy beszerző körútra megyünk, ráadásul be kell mennünk a gyógyszertárba is, úgyhogy lesz dolgunk bőven.
Fejben kezdem összerakni a húsvéti menüt: jövő hétfőn jön össze a klán itt nálunk, addigra ki kell osztanom a feladatokat (ez a feladatkiosztósdi 2012 Karácsonyának legnagyobb találmánya:)), szóval nem egyedül főzök majd a tizensok emberre, de még így is lesz szívás kihívás bőven: takarítás, ajándékok, és persze mikor, ha nem ezen a héten: orvosi vizsgálatok, rengeteg munka (egy konferencia, egy rendezvény, egy sajttáj és rengeteg határidő, plusz 9 vendég 2 nap alatt a Stúdióban), és persze úszni is megyünk pénteken.
A pakolással-takarítással egyébként pazarul haladok: gyönyörű lett a kamra, mindent kipucoltam, csoportosítottam, elrendeztem, a felesleges dolgokat kidobtam, szóval pöpec, tényleg.
A sütőt kell még kiégetnem ezen a héten (hehe, van benne ilyen spéci öntisztító program, 400! fokon kiégeti magát), aztán jön a nagy feladat, a gardrób, előre fázom tőle, de nincs mese, át kell pakolni. Gyanítom egy csomó ruha elkerül innen a Vöröskereszthez, aztán persze kipucolom és elteszem a nagyon téli cipőket, előszedem a tavasziakat, elteszem az ezen-a-nyáron-teljesen-esélytelen darabokat (igen, én nem vagyok az a 3 hét után beleugrok a régi cuccaimba típus), és teljesen kiszanálom azokat, amik az elmúlt egy évben egyszer sem voltak rajtam. Így akkor talán újra be lehet majd lépni a plafonig körbeszekrényezett 12 négyzetméteres gardróbba. Igen. Jól érted. Most nem lehet. Nincs HELY.

Kategóriák
alma meg a fája

Mostanában

… a legaranyosabb: Barnus bejelenti az állatkáinak, ha pisilnie kell mennie, és megkéri őket, hogy várják meg, amíg befejezi, lehúzza a vécét, megmossa a kezét.

… feladat: új munka, új munka, új munka, és a régiek, szóval nagyon nem unatkozom.

… elmaradás: kábé 3 csilliárdnyi megválaszolatlan e-mailem van, el is kezdem írni őket, és kitartás mindenkinek, aki még vár.

… vágyakozás: napfényre, szusira, mojitora és korallszínű pirosítóra vágyom. Zsigeri szinten érzem, hogy hiányzik a tavasz, a napfény, a zöld fű, a lomb…

… étel: az előző bejegyzésből kiderült: levesre vágyom. Újító, a hazai szemnek formabontó, sajttal gazdagon szórt levesre.

… könyv: H.M. Castor – VIII. Henrik. Újra elmerülök egy történelmi regényben.

… teendő: bejelentkezni fodrászhoz (és bejelenteni a gyereket is, most már masszív mikrofonfeje van)

… kipipált feladat: alakul az étkező rész és gyönyörűen rendbe tettem mind a 4(!) ágyneműs-törölközős-terítős szekrényt is. Nem volt kis meló.

Kategóriák
alma meg a fája

Vicces és egyáltalán nem vicces dolgok

egyaránt történnek kis családunkban.
Medve mostanában sziporkázik: tegnap, miután megette reggelire a házi kenyeret, a házi májpástétomot (reggel frissen készítettem) és evett egy kis házilag eltett ubit,  úgy gondolta, hogy mindenképp szupervájzolnia kell, hogy hogyan főzöm az ebédet. Az ebéd lecsós csirkemell krumplipürével sütve, utána pedig gyömülcsös-vaníliakrémes tejberizst gondoltam. Mikor megkérdeztem tőle, hogy a barack mellé rakhatok-e narancsot
1., hosszasan elgondolkodott
2., nagyot sóhajtott, úgy szívből, igazán
3., fájdalmas arcot vágott
4., majd elhaló hangon közölte, hogy igen, kibírom. (Kibírom, vazze. K-I-B-Í-R-O-M.)
Nem tehettem mást: hangosan elkezdtem sajnálni, hogy milyen sanyarú sorsa van és hogy mennyire keményen bánik vele az élet.
…..
Éjszaka egy szemhunyást sem aludtunk, Barnusnak kőkemény asztmás rohama volt: sípolt, hörgött, köhögött, egészen kétségbeejtő volt a helyzet. Mielőtt lefeküdt volna most délután, elégettem rajta egy testgyertyát (igen, rohamosan haladok a sámánasszony lét felé, idő kérdése és csontokból készült nyakéket fogok viselni…). A gyertyázás közben simogattam a kis fejét, ő megnyugodott,én azt mondta, hogy nagyon jó érzés volt, nagyon jól esett neki. Be fogok tárazni ilyen gyertyából.
……
Ezt speciel az auchanban vettem, mert asztma ide – asztma oda (egyébként az éjjel mindig ezerszer rosszabb), el kellett menni bevásárolni. 
Apropó, asztma. Fura elmagyarázni az asztmás állapotot egy kívülállónak, de talán a legfontosabb dolog: ez nem klasszikus betegség. Nem olyan, hogy fekszel és elmúlik. Nem olyan, mint egy láz, hogy átesel rajta,  megszenvedsz vele, de utána egészséges leszel. Bárhol, bármikor újra támadhat, így a legdurvább rohamok után sem marad más: élni kell az életet és egyensúlyozni pihenés és aktív életvitel között.

Általában 3-4 hét nyugalmi időszak után jön egy „fellángolás”, ami 3-5-7 napig tart (szerencsére magát a fellángolást bizonyos tünetek előrejelzik), ezalatt sok-sok kisebb-nagyobb rohamot szenved el a gyerek (na ez a szar, hogy a rohamot nem. De akkorra már tudja anya-apa, hogy fellángolásban vagyunk, így bármikor jöhet a roham). Ilyen fellángolásban vagyunk most csütörtök óta, tegnap éjjel pedig egy nagyon súlyos rohama volt Barnusnak. Két választás van: vagy úrrá tudunk lenni rajta és viszonylag stabil (de még úgy is iszonyú szar) állapotba tudjuk hozni a gyereket, vagy irány a kórház.

Tegnap megúsztuk, bár tény, hogy egy egész kórházi arzenálunk van itthon és mindennek pontos helye  és szerepe van. Inhalátor, görcsoldó, rohamoldó ha nagy baj van. Homeopátia, schüssler-sók és homeopátiával kompatibilis illóolajok, ha nyugalmi állapot van.

Ami fura, hogy minden roham után egyensúlyozni kell: visszaengedni a mindennapokba a gyereket, de felmérni, hogy mikor engedhetem el magam mellől. Felkeltünk, inhalált, elmentünk vásárolni, kimehet délután a kertbe, de közösségbe nem engedem. Nem azért, mert fertőz, vagy mert beteg, hanem azért, mert felelősséggel akkor engedhetem ki a kezeim közül, ha vége a fellángolásnak (ennek is megvannak a szabályai). Szóval ilyenkor állandó felügyelet alatt van, akár egy hétig is…

Mikor kérdeztem a védőnőt, hogy oké, én itthonról dolgozom és amit pedig nem itthonról, az jobbára rugalmas (tolhatom, rendezhetem), de a többi anya hogy oldja meg? azt a választ kaptam, hogy egy ideig táppénzzel, egy idő után meg sehogy, egy keresőssé válik a család, anya ugyanis általában elveszti a munkahelyét…
…..
No de akkor vissza, auchan, vásárlás. Készülődtünk, felöltöztettem a gyereket, eltettem a rohamoldót (ju rimembör, fellángolásban vagyunk), majd tessék-lássék megfésülködtem, felvettem egy fekete pamut terhesnacót, egy csíkos felsőt és belebújtam az edzőcipőmbe.

Medvi megjelent farmerban, bőrcipőben, ingben-mellényben, és mikor odaálltam mellé, elborított a „basszus, ekkora közhelyet: a dolgozó, fess apuka és a magát éppen csak összekaparni képes anyuka klasszikus iskolapéldája”. Ennek hangot is adtam, de nincs mit tenni, már semmi más nem jön rám, elegáns fekete nadrágban, magassarkú csizmában meg tipegjen végig az auchanban egy ilyen éjszaka után az, akinek hat anyja van. Egy utcában.

Medvi roppant megértő volt, és mondta, hogy „Nyuszkó, nem színházba megyünk, csak zöldséget meg tojást venni”, mire közöltem vele, hogy nem nagyon megyünk színházba mostanában, és jelenleg EZ (azaz az auchan zöldségespultja) az egyetlen hely, ahol közösen mutatkozunk. Bólintott, majd annyit mondott: „Akkor tegyél fel egy napszemüveget. Az öltöztet.”

…..
Kínait főzök ma, isteni marhahusit vettünk, már ázik a szójaszószban, és pirított tésztával sütöm össze meg reeengeteg zöldséggel – mostanában rákaptunk a sült jégcsapretekre. Isteni.
Kategóriák
alma meg a fája

Gergő története – 1.

Félelem. Talán a félelem volt a legmeghatározóbb érzés az előző terhességem során. A 28. hétig minden rendben ment, aztán kiderült, hogy az orvosom épp nem ér rá akkor, amikorra ki vagyok írva, így egy „köszönöm, viszlát, sok sikert” kíséretében elengedte a kezem. Kétségbeesetten kerestünk helyette valakit, de a kuszaság csak nőtt, és érdekes módon minden orvos „aggasztónak” és „veszélyesnek” látta a helyzetünket. Hogy miért? Nos, az egyik azért, mert a magzat elmaradt a fejlődésben, a másik azért, mert túl nagy, nem fog kiférni. A harmadik szerint így a vége felé már sanszos, hogy elhal a méhlepény (minden 12.000-ből egyszer előfordul, bizony ám!), egy dologban azonban tökéletesen egyet értettek: egy jó kis programozott császár még a szabadság/síelés/sűrű időszak előtt megmentheti a cérnaszálon függő életünket.  A gyerek ráadásul nem fordult be, és már BIZTOS, hogy nem is fog. Van ugyan lehetőség, hogy megfordítsák, de természetesen ez is ÉLETVESZÉLYES, csak puszta véletlen, hogy eddig nem halt bele senki. Sírtunk, féltünk, elfogadtuk. Barnabás egy szép februári napon 37 hét 5 napra több mint 3 kilóval megszületett.
Évek teltek el, mire kibogoztam a szálakat, mire szembe tudtam nézni a saját ostobaságommal és hiszékenységemmel.  Mindenki biztosra vette, hogy ha lesz második kisbabánk, ő is császáros lesz.
Én is.
………………………………………
Sosem voltam elkötelezett ősanya. Nem éreztem az anyaság során „spirituális kiteljesedést” és az „ösztönös közös női tudatalattim” is csak némán hümmögött a sarokban. Szeretek anya lenni, szeretem a kisfiamat, de valahogy úgy voltam vele, hogy az anyaság feladat, ami a gyerekről szól, én pedig teszem a dolgom, kenem a kenyeret, adom a puszit és kész. Nem számítanak a szülésem körülményei, a lényeg, hogy itt vagyunk, megvagyunk, megyünk előre.
A második két csíkos tesztnél derült ki, hogy mennyire nincs igazam.
Elöntött a félelem, hogy megint rossz döntést hozok, hogy megint a műtőben kötünk ki, ráadásul idő előtt. Vannak anyák, akik szülnek és vannak, akik csak ott vannak, és majd lesz valami velük –én pedig erősen a kettes csoportba tartozom.
Nem, a császár utáni természetes szülés (CSUSZ) gondolata sem volt egyértelmű számomra. Nem volt kitáblázva, hogy „Ági, ez a helyes út”, és nem éreztem mindent elsöprő vágyat a lelkemben. Olyan volt maga a gondolat, mint egy puha takaró. Mint egy varázslatos mese – erős nőkről és csodaszép babákról, szülésről és születésről. Vattaszerű, puha, mosolyra csábító monda, ami szép lassan körbevesz, majd megismered a szereplőit, megtanulod a fejezeteit, végül pedig már úgy adod tovább, mintha a Te lelkedből fakadt volna.
Felnőttem a saját mesémhez.
Szeretnék szülni. Így, egyszerűen, a maga minden nehézségével együtt. Szeretném megadni a testemnek és a lelkemnek a lehetőséget, hogy világra hozzanak egy kisbabát. Érezni akarom, hogy nem félek. Hogy olyan vagyok, mint Pocahontas a hegyen, aki bátran tekint a jövőbe, miközben haját lengeti a szél (csak lényegesen nagyobb kiadásban, és sajtos szendviccsel a kezében).
Mikor ezt kimondtam magamban, olyan volt, mintha kisütött volna a nap. Simogattam az akkor 14 hetes pocakot: megcsináljuk, Drágám, ugye? Megcsináljuk Te meg én, ugye? És folytak a könnyeim. Beléptem a mesémbe.
Kategóriák
alma meg a fája

Egyik kis tortája

… ezt éppen Nagyapóék hozták, isteni finom volt, kívül marcipános, belül csokikrémes:

……………………………………….
Hoztam mégegy képet, ezen épp hímez. Nem, nem hiszek a lányos és a fiús dolgokban. Úgy értem, nyilván nem öltöztetem rózsaszínbe és nem festek hercegnőket meg pillangókat a szobája falára. Nem lakkozom ki a körmét és nem engedem, hogy kipróbálja a rúzsomat – az csak a lányoknak való. 
Barnus azonban megállíthatatlanul süt, főz, kever-kavar. Fest, alkot, ragasztgat – és hímez. Pont hímeztem, amikor kíváncsian felnézett rám, figyelte egy darabig, hogy mit csinálok, majd megkérdezte, hogy szabad-e neki is. Kerestem egy lyukacsos lapot, leültünk egymás mellé, és megmutattam neki, hogy hogyan kell (piros minta), amit ő természetesen szabadon átértelmezett (összes többi szín).
Nem bánom. Nem bánom, ha neki örömet okoz, nem bánom, ha boldog tőle, és azt sem, hogy nem szabályosan csinálja. Ugyanis amikor Barnus hímez, akkor a tűnek markológép/fúró/kukásautó hangja van…
Kategóriák
alma meg a fája

Bejött a vezércsel

Egyszerűen csak átvittem az (eddigi) vendégszobába Barnust, és megmutattam, hogy hú, de mekkora ez a szoba és hogy hova tesszük majd Gergő ágyát. 
Milyen jó lesz itt Gergőnek, mert elférnek majd a játékai meg a ruhái, és még tanácsot is kértem, hogy milyen színű legyen a fal.
– De anya, Gergő kicsi lesz. Ha kicsi lesz, lehet, hogy elég neki a kicsi szoba is, nem?
– Hát… lehet
– Odaadnám neki az ágyamat is, csak a játékaimat meg a polcot hoznám át… és akkor lehet, hogy esetleg enyém legyen ez a szoba?
– És akkor mi lesz a mostani szobáddal?
– Azt megkapja Gergő. Jó kis szoba, jól lehet benne szundikálni.
Úgy legyen, úgy legyen… most tehát „nagyfiús” szobához keresünk inspirációt…

Kategóriák
alma meg a fája

B3!