Kategória: mindennapok

Egyre jobban szeretjük a szabad otthontanulást, ezt a szabadságot. Én pedig még mindig imádom a könyveket, a borokat és a kézműves csokoládét. Egyszóval a munkámat – ezúttal az Ünnepi Könyvhéten.

Barnabás az egyszem halunkat rajzolja, azt számolja, hogy hány úszója van összesen, és hogyan nyitha a száját, hogy mozog a kopoltyúja…

A színes ceruzákat az aliról rendeltem, azt hiszem talán 12 dollár volt, és ez bizony akvarell ceruza, tehát miután megrajzolta Barnus, amit szeretett volna, vizes ecsettel áthúzza és voilá, máris festmény. Egy rókaanyát és egy rókaapát meg egy rókagyereket rajzolt. Egyet. A másik állítólag iszonyú rossz volt és nem fért rá a képre:D Rókás közmondásokat, találós kérdéseket és rejtvényeket oldottunk meg, innen most a nagy róka-láz 😉

Az alvó Barnabás tulajdonképpen egy 19-es cukró Barnabás – számunkra ez az egyik legjobb az otthonoktatásban: épp délelőtt 11-kor lett rosszul, aludhatott is egy sort, ma pedig újra akupunktúra. Sajnos eléggé fáj neki, de elképesztően hatásos, szóval nincs mese, menni kell, csinálni kell.

Lőttem még egy képet a kertészetben – ha más nem is látszik rajta, az biztosan, hogy mostanában sokat hordok narancs, piros, korall színeket. Egyszerűen erősebbnek, energikusabbnak érzem magam tőle és jól is áll, na 😀

A gyurma szívecskét ehhez a felsőmhöz készítette Barnus, de sajnos nem kiégethető gyurmából, de megigérte, hogy FIMO gyurmából is elkészíti majd, akkor tudom majd hordani. Háttöööö… a helyi reálba, maximum. Vagy az aldiba. Este. Mikor sötét van.És ha velem van a gyerek.

Szemét vagyok 😀

-De mégis, mit szeretnél a szülinapodra, Nyuszkó?

-Fogalmam sincs. Tényleg.

-Mert nem tudsz választani a 35 különböző csillivilli, rózsaszín szarság közül?

És akkor nagyon belegondoltam, hogy mit szeretnék a 35. szülinapomra.

1. Szeretnék menta és kakukkfű illatot a konyhába, szeretném, ha végre besütne oda a Nap.
2. Szeretném, ha veszélymentesen lebarnulhatnék, ha csokibarna lenne a lábfejem, hófehérek a lábkörmeim és mindezt a teraszon nézegethetném farmernadrágban.
3. Szeretném boldognak és kipihentnek látni a férjemet. Most őrülten túlhajszolt és nagyon szomorú a szeme,nekem pedig megszakad a szívem, hogy ezt látom.
4. Szeretném, ha feltalálnék az 1-es típusú cukorbetegség ellenszerét.
5. Szeretném, ha egy kicsit lelassulna ez az őrült, bolond világ, és több időnk lenne egymásra.

Ennyi. Hirtelen semmi más nem jut eszembe, tényleg. Úgy fest öregszem, tényleg semmi más nem kell, csak szeretet, a szerelmem és a gyerekeim.

ez nagyon gáz basszus. Tényleg öreg vagyok 😀

Na csak összeszedtem ezeket, de írd és mondd, két napot kotlottam rajta, úgyhogy olyan istenigazán egyik sem a szívem vágyása.

Talán a Fossil Delaney óra az,ami megdobogtatja a szívem, de érettebb barna szíjjal az is jobban tetszene. Meg is nézem van-e olyan.

1., Az MR vizsgálat leginkább egy óriási, elbaszott trance partyhoz hasonlít. Gyakorlatilag zörgetik, rezgetik az agyad, ELKÉPESZTŐ hangosan.

2., Nem találtak daganatot. Ennek annyira örülünk, hogy nagyon, de valahol azért várható volt.

3., Ami nem volt várható, az az, hogy nem találtak gyulladást sem:sem arcüregben, sem fülben. (Akkor mitől akadtak ki a gyulladást mutató vérértékek? – ezt még orvosolni kell)

4., És akkor a szédülés. Kiegyenesedett a nyaki lordózis (görbület.) Csak annyit mondtak, hogy ez majd kiderül, hogy torna, műtét, manuálterápia – szerencsére erre a bajra a legjobb szakember áll rendelkezésemre, a tesóm ajánlotta, az ő tanára volt.

Így.

„Ágnes, nos, a neurológiai vizsgált negatív, azaz durva neurológiai eltérés nincs a központi idegrendszerben, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy nem lehet ott semmi, írunk egy EEG és egy koponya MR beutalót.”

” Ági, a tumormarkerek rendben, kivéve egyet, ami MEGDUPLÁZÓDOTT, de az mutathat gyulladást is, és biztos, hogy az, mert valami súlyos gyulladást és bakteriális fertőzést mutat a vérkép. Ha mázli, akkor valami torok-garat-fül rondabaktérium:) lesz, ahol tünetmentesen megbújt a szemét, és ez okozza a durva szédülést. Antibiotikum. Szerencse, hogy nem fertőz. Ha egy hét múlva is fennáll, akkor koponya MR.”

Nagyon úgy fest, hogy ez a rondabaci elveszi a nyaram első felét…

RB azonban (bármi is legyen az, fölösleges tenyésztgetni, úgyis széles spektrumú antibiotikumot kapok) egy sokkal értékesebb dolgot is elvett tőlem: majdnem teljesen biztos, hogy ő áll a vetélésem mögött is 🙁

Hát, így. Szedhettem ételből, hozhattam a kórházból, mikor benn voltunk Barnussal, mindegy is. Eszem az antibiotikumot, remélem, hogy múlik a szédülés, befőztem nagy csomó epret, hétvégén újabb 10 kiló jön, abból darabos eperlekvár készül majd. Új, csodálatos kenyérsütőnk lesz, ha minden igaz még ma, a másik ugyanis használhatatlan gm kenyér készítésére sajnos, és annyit szenvedtem a sütős-lelapulós verzióval, hogy itt a vége: Medve megszánt.

s ez nem más, mint a szédülés. Szerintem egy rettenetesen unalmas nyaki meszesedésről/ sérvről lesz szó, de aprajafalva fődoktornénije szeretné, ha ezt egy kollégája mondaná ki, úgyhogy csütörtökön irány a Kégkolyó és a neurológus.

A biztituti kedvéért én ma elmentem masszíroztatni, Erika csodálatos volt, mint mindig, de gyakorlatilag minden egyes mozdulatánál vagy ciccegett, vagy a fejét ingatta, vagy sóhajtozott, úgyhogy gyanítom NAGYON elhanyagolt állapotban vittem oda a kis habtestem habnyakát és habvállát. Hab. Csak hogy keretbe foglaljam. Most megbolondulok a fájdalomtól, de ez már a jóleső fajta, és mintha valamennyit múlt volna a pörgés, de még nem az igazi, úgyhogy csütörtökön a végére járunk…

Jövő héten Könyvhét, alig várom, Gárdos Péter, Sándor Erzsi – ők ketten érdekelnek a legjobban, de ilyenkor mindig elveszünk Barnabással a nagy kínálatban: tavaly a Nem harap a spenót volt a nagy levadászott, meg néhány gyerekkönyv, idén még nem tudom, hogy mi lesz. Ez a Könyvhét tartja most bennem a lelket, minden máshoz túl sok a piás munkás (leszaladok,megnézem naccsád, hogy nyitva-e a gyógyszertár), az eső elől menekülő légy (nyaf-nyaf.nyafinyafinyaf), és a hisztis gyerek mostanában.

Hogy valami jó is legyen, tegnap kimaxoltam ezt az itthoni wellness dolgot. Volt benne Argital agyagpakolás (miután megittam a levét), jin jóga (ez a lassabb verzió, na eeeeeeeeeeez fekszik nekem), egy kis pirított zöldség rizstésztával és persze egy jó nagy délutáni alvás ebben a szartaliga időben.

Azt nem tudhatom, hogy Piffenyt mi késztette ennek a bejegyzésnek a megírására, de minden soránál bólogattam.

Nyolc éve blogolok – ez a kilencedik év, és az, hogy ki olvassa, az számomra sosem volt szempont. Először sminkes blog volt, aztán egyre több helyet foglaltak el benne a mindennapok eseményei, és egy idő után amolyan fekete lyuk lett, amibe beleordíthatom, ha valami fáj, beleröhöghetem, ha valami groteszk, és kiáraszthatom azt az örömöt, amit már nem bír el a mellkasom, annyira feszíti.

Itt olyan dolgokat is leírhatok, amit nem mesélnék el, ha találkoznánk, nem tartanám fontosnak, vagy nagyon korainak és nagyon személyesnek vélném (lásd a terhesség), illetve nem gondolnám, hogy rád tartozik.

Az én blogom ugyanis EGÉSZ BIZTOSAN nem arra való, hogy hírt közöljek magamról, másokat szórakoztassak vagy hogy így mondjam el, amit másképp nem mernék (muhahaha).

Ez az én játszóterem.

Egy játszótér, jó néhány tapasztalattal.

Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy attól, hogy valaki olvassa, amit írok, és az életem bizonyos szeleteit látja, az nem jelenti azt, hogy ismer, pláne nem, hogy a barátom. Az annyit jelent, hogy tud olvasni, valahogy egyszer idetévedt, tetszett neki, amit és ahogy írok, és maradt. Ettől én még – az esetek nagy részében- nem tudok róla  semmit.

A második legfontosabb tapasztalatom az az volt, hogy olyan ismerősök, akiket személyesen is ismerek, anyáskodva/atyáskodva kívánták osztani az áldást, amikor nehéz helyzetbe kerültem, pedig KIFEJEZETTEN NEKIK sosem hoztam szóba az érintett témát, nem kértem véleményt, nem került be a beszélgetésbe, de ő olvasta a gondolataimat és mivel értesül a  gyengeségeimről, és abban a tévhitben van, hogy ezáltal véleményt formálhat, mert életvezetési tanácsokkal láthat el vagy rendre regulázhat. Nem miattam. A saját önbizalma, fontossága, tájékozottsága megélésére. Ezt egyébként nárcisztikus személyiségzavarnak hívják, ha jól tudom.

(Lefordítom, hogy Brüsszel is megértse: ha egy faluban hallod, hogy xy elvesztette a gyerekét/rákos/beteg a gyereke/válságban van/elhízott/karambolozott, akkor nem robogsz oda,, nem csöngetsz be, nem állsz a koporsó felett, hogy lám-lám, én átküldtem azt a cikket/tanácsot/ étrendet, ÉS TE NEM TARTOTTAD BE,ÉN MEGMONDTAM, hanem kussol. Kussol, és csak akkor nyitja ki a száját, ha kérdezik.

Sokszor elgondolkodtam, hogy csak az időjárásról vagy a felszínes dolgokról írok majd, de rájöttem, hogy így a saját online terápiámat (hihi) rontanám el teljesen. Tök felesleges, egyszerűen nem taníthatok meg felnőtt embereket arra, hogy nem mindenható istenek, nem folyhatnak OTROMBÁN, kioktatóan, kéretlenül más életébe. Nem, itt most nem internetes, arctalan kommentre gondolok (pont most volt egy csoportban erre példa, a vetélésem kapcsán kezdte el osztani valaki az észt, hogy mit-hogyan kellett volna csinálni, de nincs akkora jelentősége, ki is léptem). A valós távoli/közelebbi/egészen közeli ismerősökre, a hús-vér emberekre gondolok, akik nem csak úgy fellövik az okosrakétát, hanem egyenesen nekem szánják: mit egyen a gyerek, hogy csinálja a szomszéd, „egy RÁKOS minek szül gyereket”, lehet, hogy selejtesek már a petéid, stb., és persze számonkérnek, hogy mire miért így reagáltam, kinek mit mondtam, no meg hogy merészelem ezt vagy azt tenni vagy nem tenni,  és még folytathatnám a sort.

Tény, hogy a blogolás sebezhetővé tenne, ha hagynám. De nem hagyom. Már nagyon tudatosan és nagyon keményen húzom meg a határokat, és ahogy öregszem, egyre markánsabban igénylem a tiszteletet. Nem kell velem egyetérteni, nem kell támogatni, nem kell a segítségemre sietni vagy épp fogni a kezem egy nehezebb (jaj, nagyon nehéz most) időszakban, de az mindenképp, minden embernek, így nekem is JÁR, hogy tiszteletben tartsák a határait, és ne törjenek be rajta, ne gázolják le, ne lépjék át.

Social decency.

Ez az emberi kapcsolatok etikája –  nagyon vékony jég. Mi való, mit illik, kivel szemben mit engedhetek meg magamnak, mikor és hogyan kell visszavonulni és meddig mehetek el. Addig, amíg a felnőttek nagy része ennek teljes hiányában éli a mindennapjait, addig kéretik nem aggódni a szegény kis szocializálatlan gyerekeim miatt – valószínűleg pont miattam, pont ők elsajátítják majd a társas érintkezés ilyen-olyan szabályait.