Felemás

Ott helyben el is olvastam, és a döbbenetesen szép képeken túl csak annyit érzékeltem a könyvből, hogy nagyon nem az én szám íze szerint íródott.

Az „egyébként pár év múlva még lehet kisbabája anyunak, akit szoptathat” a „rák? pedig nem is voltunk tengerparton!” számomra döbbenetes.

Értem, hogy nagyon gyereknek érthető módon akarták tálalni a témát, de szerintem ez nem sikerült, én nem éreztem megkönnyebbülést és ha el kellene magyaráznom a gyerekemnek, hogy mi a rák, a mellrák, nem ez a könyv lenne a társam benne.

Ezzel együtt elismerem, hogy hiánypótló és hogy nagy segítség lehet ott, ahol a szülők szavak nélkül maradtak, de a csodálatosan szép rajzokon túl a szöveg és maga a történetmesélés nekem nem tetszett.

„A törött tányérból is lehet enni és abból is finom az étel” hasonlat pedig egyszerre csalt könnyeket a szemembe (hisz valamelyest igaz, szép, persze, hogyne), és csóváltam a fejem, hogy tényleg egy ilyen sztoriban a gyerek számára ez kell hogy legyen a lényeg, hogy de anya azért még szép és egész attól, hogy EGY MELLE VAN? 

Ezt külön mondani kell?

———

Mindennek ellenére kell, fontos könyv, jobb mint a semmi. 

Csak valamiért velem nem rezonált.
———

És gyönyörű. Meg kell hagyni, gyönyörű.