Itt is megtalálsz:
mindennapok

Hihetetlen, hogy mennyire elsodort bennünket a nyár

Csak kapkodom a fejem: megvan az év végi vizsga, Barnus iskolai próbahétre megy hétfőtől, az egész júniusunk betáblázva és az augusztus is necces…

Na kezdjük ott, hogy Barnabás levizsgázott. A vizsga jól ment, a gyerek remekül szerepelt és mindent kihozott magából, nagyon büszke vagyok rá.

Szeptembertől -reményeim szerint – legalább félállású iskolás lesz, kell nekem az idő a tanulásra, illetve Gergőre most nagy figyelmet kell fordítani TSMT téren. Hétfőtől próbahétre megy. A tanító álom, a gyerekek kedvesek, az iskola szuper és nagyon elfogadó, szóval minden, amit reméltem és vártam az egyben van, remélem a csillagok is összeállnak, mert jelenleg nincs szabad hely, kvóta szerint megvannak, de többen is jelezték, hogy év végén váltanának. Egy hely kellene nekünk. Egyetlen pici helyecske.

Tegnap a Könyvhéten jártunk, én skandináv krimiket, Barnus kalandregényt választott magának és óriási szerencsénk volt, mert az idő friss volt, a választék bőséges, találkoztam mindenkivel, akivel szerettem volna és senkivel, akivel nem 😀

Ez a tanév befejeződött: jövőre két művészeti iskolában is érdekelt lesz Barnabás. Folytatja a zenét és komolyabb szinten űzi majd a néptáncot is, nyáron táborba is megy.

Apropó táborok. Bátor tábor, néptáncos tábor mindenképp lesznek nyáron, zenetábor csak azért nem, mert akkor biztosan a Balatonon vagyunk.

A Balaton még káosz. Legalább egy jó hetes munka, mire összeáll ott minden, de nem bánom, időnk mint a tenger és még a szeptemberi hétvégéket is ott töltjük majd 🙂 . Sakkozok a napokkal, nekem 5 éves (!!!) kontrollok következnek, jön a 10 éves házassági évfordulónk is (Medve Ceski Krumlovba visz :O ), megyünk Evernessre és Kapolcsra is egy-egy napra, nekem kinez továbbképzésem lesz, ezek közé meg mindenhova beficcentjük Balatonfüredet, és az ottani programokat még nem is néztem. Idén szeretném, ha nem maradna ki Tapolca és a barlang, de a Zománc bisztrócska és a Sparhelt  is bakancslistás idén. Lesz pár kör, ami kimarad ezen a nyáron, például Salföldre és a Bodorkába nem vágyom egyáltalán, nem megyünk a veszprémi állatkertbe sem, és a kalandparkokat is kiismerték már a fiúk, nagy katarzist nem okoz (viszont az alkalmanként 10.000Ft-ot meg prímán át tudom csoportosítani máshova. Khömm.)

Most, hogy a fél házat áttranszportáltuk a Balcsira, itthon felszabadult annyi hely, hogy a terasz alatti területet ki lehet pakolni. Betonozni szeretnék és évek óta gondolkodom egy kinti konyhán, hát, meglátjuk.

Tihanyi piacozások, káptalantóti Liliomkert, sok befőzés (kaptam automatát!), kertben molyolás és persze strand, kertmozi, sok zöldfűszer, kevés variálás, naptej és fröccs.

Hát, így tervezzük.

 

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply