Holnap megyünk a sebészhez. Nyilván már senkit nem tudtam riasztani, hogy jöjjön, úgyhogy 3 gyerekkel megyek először az MR központba a leletért, utána meg Barnabással a sebészhez. Egész kialakult rutinom van: kinek mit kell csomagolni, Kolost magamra kötni, mesekönyvek, csörgő, zizegős könyv… 🙂

Barnus hivatalosan is pajzsmirigybeteg lett. Már két hónapja látszott, hogy nem oké a helyzet, de a mostani vérkép teljes és viharos összeomlást mutat – édes Kicsim, nem bírta ezt a műtét-nem műtét stresszt.

Ugyanakkor felvették iskolába. Egy hét próbaidő lesz valamikor, meg kell néznünk, valóban jó-e nekünk, ha iskolába jár: könnyebb-e, megoldható-e, bírja-e. Kiderül.

Tegnap megvolt a NAGY NÉPTÁNC FELLÉPÉS, az egész család felvonult, nagyon sírtunk. Senki nem tudta… csak mi. Hogy ott áll, a kanászingén belül a pumpa, öklömnyi ciszta a mellkasában és friss pajzsmirigybeteg. Szívszorító volt.

Másfél kilométert tudok futni egyhuzamban, utána még gyalogolni szoktam. Ez nekem -aki 5 métert is csak úgy futottam, ha megfogtam a cickómat és kb a sarkam a fenekemet csapdosta- óriási eredmény. Hatalmas.

Ma viszont ki sem lépek a kapun. Készülünk a vizsgára, dolgozom ezerrel, főzni-mosni is kellene és szeretném, ha Barnus lélekben kiegyensúlyozottan jönne a holnapi konzultációra. Akármit hallunk, akármit mond a sebész… az biztosan úgy lesz jó, és ahhoz alkalmazkodunk.