Rájöttem -mindössze 38 év kellett hoz- hogy nincs olyan, hogy örökké. Na jó, talán a családdal, ott igen, de hozzá kell szokni, hogy emberek becsatlakoznak, együtt megyünk egy darabon, aztán másfelé vezet az út.

Nem jó, de nem is rossz. Nem baj, de nem is öröm. Egyszerűen ez így van, el kell fogadni.

Ebben a 365 napban több ember ment, legalább annyi jött, de tény, hogy nagy változás volt…

Jön Hanga is, a komondor kislány: szombaton elmentünk őt kiválasztani, de nem választottunk, ő választott, mert az első pillanattól nem tágított mellőlünk, így 5 perc után teljesen felesleges volt minden ellenállás, Hanga kiválasztotta a családját és punktum. A másik versenyző nem jött oda, boldogan és békésen lefeküdt a sarokba aludni, tudván, hogy neki nem volt dolga velünk. Medve legszebb mondata az volt, hogy nem, nem szeretnénk összeismerkedni a másik kislánnyal, ne keltsük fel, ha már így elaludt, mi szív alapján döntünk.

Így is lett. Hanga pénteken érkezik, addig még ezer dolog van, készülni kell: kutyatáp, advantix, mindenféle játék kell a kisasszonynak.

Viszonylag simán indul az év, Gergő új barátságot kötött és Barnus is megtalálta a helyét az osztályban, idén már minden ismerősként köszöntötte és hatalmas tervei vannak: pingpongozni akar (és nagyon hisz a pingpong szó szóközepi G hangjában PhinG-phoung-nak mondja, majd’beszarok rajta), a szolfézs és a pásztorfurulya marad, és persze az úszás is.

Nekem nagyon sűrű a szeptemberem, valószínűleg egy extra olasz út is bele kell férjen, aztán persze a bölcsis beszoktatás sem lesz piskóta, és a legnagyobb hír: Barnus elsőáldozó lesz, úgyhogy nagyon készül és vele együtt persze mi is. Két kitelepülésünk is lesz, ráadásul pont hárommal több szülői vár ránk, mint amennyihez nekem kedvem és idegrendszerem lenne, szóval helló, ősz, nem leszel unalmas.