mint a Szaffiban, mert felrobban. Bocs, nem könnyű olvasmány, értelme sem sok, de ez most egészségügyi szükséglet.

Na tehát akkor:

• fokhagymás meleg kelkáposzta saláta  csípős csicseriborsóval – ezt egyedül Medve nem eszi meg, utálja a csípőset. A fiaim az én véremet örökölték, meg anyuét, aki mindig elmondja, hogy nagyon fog fájni az epéje, de megeszi. Fokhagyma, kis kömény, darált csili, pirított csicseriborsó, talán némi fusilli… várom a holnapot.
• Annyira az indulás küszöbén vagyunk és valahogy most nem akar egyszerűen alakulni az üzlethelyiség. Újabb és újabb engedélyek, hivatalos papírok, és észrevétlen szivárog el a kezdeti jó érzés, ami egy hülyeség,mert ez üzlet, nem kell, hogy mindenki mosolyogjon. De jó lenne. Aztán én meg rák vagyok és az én feladatom amúgy is az, hogy szenvedjek a semmi miatt is, no meg pánikoljak, leginkább akkor, ha nincs rá ok. Mintha ez lenne a szerződésemben. Szeretem, ha simán mennek a dolgok. Szeretem, ha mindenki örül, ha mindenkinek jó, ha nem kell senkit legyőzni, ha senki érdekei nem sérülnek.
• Olyan dühös lettem reggel a nagyira, hogy azt hittem megbolondulok: még szombaton kitalálta, hogy nem megy fodrászhoz, mert nagyon hideg van. Direkt nem mondtam le az időpontját, úgy örültem, hogy végre eljutok. Esze ágában sem volt menni, egészen addig, míg világossá nem vált számára, hogy én viszont elmennék, na akkor azonnal elkezdett készülődni, majd még hozzátette, hogy menjek vele, mert HÁTHA én is beférek… Unatkozik, tudom, és nem lehet vele mit csinálni, egyszerűen nem kezdesz el ilyenen veszekedni egy közel 90 éves emberrel. De annyira nincs energiám ezekhez a játszmákhoz 🙁
• Gergőre állati büszke voltam: reggel elolvastuk a Pettson és Findusz sorozatból a szülinapi tortás részt, és este olyan ügyesen elmesélte az apjának. Igaz, ha nagyon kategorizálni szeretném, akkor láncmesének mondanám, így egyszerűen követhető az ok-okozat, de akkor is: egy lépést sem hagyott ki a történetből és nem is kellett sokat segíteni.
• K. Barnabás úrfi megejtette első hivatalos asztalfoglalását egy étteremben: szerdán ugyanis randira visszük a kislányt (és az anyukáját). Körültekintően megnézte a honlapot, kiválasztotta az asztalt (én nem oda ültem volna, de nem az én randim). Holnap még leegyezteti a saját menüjét (azért egy cukorbeteg, inzulinos gyereknek kiszámolt szénhidráttal, tej-, glutén-, glutamát-, szójamentesen kaját adni igényel némi körültekintést), de mivel elhatározta, hogy szeretne felvágni az olvasási tudományával, majd kér étlapot és úgy tesz, mintha olvasná. Próbáljuk támogatni a gyereket, így az egyes kritériumokat hallva egyszer Medve, egyszer én fordultunk ki a szobából és nyerítettünk a tenyerünkbe. Fontos szempontok voltak, hogy a hely elnevezése passzoljon egy gyönyörű hercegnőhöz (bazmeg, ez már önmagában…!), aztán az ételekről és a kínálatról legyen kép a honlapon, mert ilyen összevissza odahányt, rendezetlen kaját Barnus nem eszik meg (ez szabotálta decemberben a foodtruckos programunkat: mutogattam neki a kaját és közölte, hogy ő állva nem eszik, és ez az étel RENDEZETLENÜL néz ki). Szempont, hogy a kislány mellé tudjon ülni és hogy legyenek mindenféle diétára felkészülve, nehogy valaki éhen maradjon. Az utolsó kérése az volt,hogy ne nevessen majd senki, amikor beadja az inzulint, mert az nagyon rosszul esne neki, ha a szakács kinevetné. Azt hiszem ettől nem kell tartani.
• Jaj, visszatérek az üzlethelyiségre – holnap újabb kör, újabb lépés, de olyan ez, mint valami szar akadálypálya: mész, mész, beleölsz napokat, heteket és bármelyik lépésnél elakadhat a folyamat vagy épp kiderülhet, hogy nincs tovább. Az én gyenge idegeim ezt ugyanúgy nem bírják, mint Mrs. Bennett idegei azt a Bingley-ügyet.
• Pénteken nagy vérkép. Haha, megjött az előző, a kötelező októberi vérkép, Medve rikkantva hívott fel a váróból, hogy se szifiliszed, se hepatitiszed nincs, Nyuszkó!,erre én, aki itthon voltam kezdtem el diszkréten suttogva elküldeni őt a picsába, hogy senki nem tudja, hogy kismama vagyok, és hogy ezek kö-te-le-ző vizsgálatok, és milyen ciki, és nemár, de ő csak hajtogatta, hogy ma romantikus éjszakát tervez, készüljek, mosakodjak be, mert mosmá’ mer, mer’ nincs szifiliszem és hepatitiszem, hahaha… Egy gyermeteg, semmirevaló, éretlen ember a férjem, és sajnos semmi esély rá, hogy valaha felnőtté váljon. A szexuális ajánlata pedig hidegen hagy.
• Fokhagymás bruschettát vacsoráztam. Sok fokhagymával. Sok nyers fokhagymával. Ördögűző mennyiségű sok nyers fokhagymával. Ha csak egy ágyba fekszik velem, már akkor megtudja majd, mi a magyarok istene. Szifilisz. Az.
• Na szóval pénteken nagy vérkép, tumormarkerekkel, attól mindig a zabszem keresztbe áll, pedig megszokhattam volna már, CEA, TPA, CA15-3, CA125. Már önmagában az téboly, hogy tudom, melyik micsoda. Mindegy, maradjon így még 40 évig…
• Jaj, az a nyomorult üzlethelyiség. Tudom, tudom,ha az kell, hogy a miénk legyen, a miénk lesz, csak olyan jó lenne már elindulni, biztosat tudni. Nekem nulla feladatom lesz az új biznisszel, sem időm, sem energiám nem lenne rá, ez Medve One Man Show-ja, de úgy örülnék, ha már megnyugtatóan elrendeződne ez is.
• Most visszafele van vészhelyzet Barnussal, drasztikusan de okosan csökkenteni kell az inzulinját (frontoktól függ), és visszafele, azaz csökkentésnél mindig sokkal jobban észnél kell lenni és azonnal dönteni: a hypoglikémia ezerszer veszélyesebb, mint egy-egy kiugróan magas cukor. A hypoglikémia bizonyos szint alatt életveszélyes állapot, kómával jár. És ha magasabb inzulinon marad a gyerek, majd hirtelen javulás áll be az állapotában (jé, tegnap még másfél kellett az ebédhez, ma pedig egytől is behypózol esete), akkor könnyű belegondolni, hogy a másfél inzulin és a szokásos ch mennyiség könnyen életveszélyes állapotot idéznek elő. Folyamatosan mérni, ha hypózik, folyamatosan de ésszel etetni, korrigálni, feljegyezni, másnap kevesebbet adni, csökkenteni a CH-t, és ennek sosincs vége. Soha. Se éjjel, se nappal.
• Nőgyógyász jövő hétfőn, megnyugtatóan szifilisz-, és hepatitisztelenül, remélhetőleg negatív tumormarkerekkel, normál vérképpel és egy frankó pisilelettel. Érted, ez a vágyam. Nem egy újabb Pandora Charm, bordó csizma vagy… már nem is tudom, milyen szirszarokra vágytam akkor, amikor még volt életem (értsd: nem tudtam, hogy hány cserép van Bandi bácsi háztetején). Nem. Nekem a normál vér, normál pisi, befordult gyerek a vágyam. Sic transit gloria mundi.
• Ezt leírom mégegyszer, mert egyhamar nem kerülök olyan élethelyzetbe a Kékgolyó – Aldi – Játszótér tengelyen, hogy fürdőzzek az egyetemes műveltségem még megmaradt morzsáiban, tehát:

Sic transit gloria mundi.

Ahogy ezt leírom, röhögve eszembe jut a latin könyv egyik első mondata, amiről nyihogva vallottuk, hogy nincs az az életkörülmény, ahova passzolna. Lupa urbem non vivit – asszem így volt.

Tanuld meg, latin szigorlatra készülő lelkes egyetemista, mert még kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy ez a mondat foglalja össze az EGÉSZ életed. Lupa urbem non vivit, baszki.

Az anyafarkas nem lakik a városban.