Itt is megtalálsz:
Egyéb

Na. Ha azt hinnéd, eltűntem, jelentem,

hogy igen, el.
Az úgy történt, hogy múlt hét szerda este találtam valami rettenetesen furcsát a másik mellemen. A mellrák nálam külső bőrtünettel járt. Nem volt se undi, de kifejezetten csúnya, se nagyon feltűnő: teljesen be lehet tudni annak, hogy oké, mostantól ilyen a mellem, vagy hogy a tejtermelés miatt ilyen, vagy akármi… de nem, később kiderült, hogy ez melldaganat tünet lehet. Pici, apró, gombostűfejnyi kis… hááááát… nem pattanás. Nem hólyag. Olyan bőr-rücsök, ha van ilyen, de semmiképp ne feltűnő, levedző, gusztustalan, feltűnő, oda-nem-illő dologra gondolj. Lapos szemölcs? Nem emelkedik ki annyira. 
Na, miután visszatértél a pólód alól, folytatom.
Szóval szerda este, telve minden újjászületési vággyal fürödni indultam. 
És miközben lehámoztam magamról a melltartót, megláttam egy nagyon aprócska felületen 3 ilyet, a másik mellemen. Nos, a jobb oldalon is így kezdődött: pár ilyen, de azt a tejcsatorna kivezetőnyílásainak tudtam be. Aztán egyre több és több lett. A többit tudjuk –  műtét-kemó-sugár.
Ugyanez a másik oldalon.
Egyszerre jött rám a hányinger, a fosás, a remegés, a sírás. A néma üvöltés. Sikítás. Zokogás. Fáradtság. Őrület.
Ha van a bal mellemben valami, akkor nem hatott a kemó. Akkor beváltja a tripla negatív a hírét: nem fog rajta a kemó. Akkor elkezdenek bombázni kábé ami-van-a-polcon-bekötjük alapon. 
Ha nem hat, max egy év. Rettenetes kínok közepette.
Barnabás 5 éves lesz. Gergő olyan másfél.
Újra bekukk, ott van az, bmeg, ott van, nem a szemem káprázik.
Zokogva felhívom az egyetlen embert, aki értheti: a csajszit, akiről már beszéltem. Mire kicsöng, már nem sírok, csak pánik van: elmondom. Nem nyugtatgat, intéz orvost, vértesztet (hogy a fenébe, nem tudom) másnapra.
Másnap Kékgolyó. Jön velem.
Délutánra eredmény.
—————————–
Sosem volt még ilyen alacsony a tumormarkerem. Sosem voltak még ennyire jók az eredményeim.
Viszont alapvető táplálkozási irányváltás kell: gluténmentes, tejmentes és cukormentes diéta, hogy sejtszinten regenerálódhasson a nemtudommi. Membrán? Nem is figyeltem. 
Sosem volt még ilyen alacsony a tumormarker.
Sosem féltem még ennyire. Nem, az első körben sem.
Sosem voltam még ennyire tanácstalan a kaját illetően.
Ez az “mindenérzékenység” érinti a gyerekeket is, ezt azóta már a doktor nénink is megerősítette, ki is írta a vizsgálatokat. Glutén, tej, cukor. 
Újabb vérteszt 3 hónap múlva. 

Megosztás:
Previous Post Next Post

16 hozzászólás

  • Reply Kószáló

    első felére: édes Istenem!
    Másodikra: akkor már a legegyszerűbb semmit nem enni, nem? 😀 A biztonság kedvéért… Na jó, viccen kívül: édesapámnak volt egy near halálos betegsége, amiben elmondták, hogy ha nagyon vigyázunk, semmi, de semmi zsírosat nem eszik (konkrétan be volt írva, hogy ribizlit lehet lehet hámozva és magozva basszameg), akkor van esélye felépülni. És az én családom, inkluding máj hambel szelf, aki addig egy centit nem volt hajlandó az étkezési szokásain változtatni az atyaúristen kedvéért sem, olyan szemrebbenés nélkül tettük félre a vajat, a margarint, a sertéshúst, a joghurtot, a túrót, a tejfölt, a tejszínt, a… MINDENT, ettük a száraz kenyeret üresen és majdhogynem hámoztuk a ribizlit, mint a kisangyalok. Mert ilyenkor az ember valahogy átérzi, hogy az étel MENNYIRE nem fontos.

    2014-04-21 at 06:13
  • Reply GoldenApple

    Tudod, a gyerekek majdhogynem 100%, hogy érintettek. Barnabás produkálja az összes tünetet:hiperaktív, mint a kurvaélet, asztmás, és hát a zsizsegősségén nem segít a napi szintű szteroid sem. Elindult a szemromlás is.
    Basszus, nem láttuk a fától az erdőt.

    Hát, mostantól próbálkozunk. Kérem, hogy azonnal hagyjátok el a blogot, ha batikolni kezdem a pólóimat és fonni a lábszőrömet.
    Köszönöm.

    2014-04-21 at 06:18
  • Reply GoldenApple

    Ha gyöngyöt is fonok bele, akkor meg lőjetek le. Kérdés nélkül.

    2014-04-21 at 06:19
  • Reply Ági

    Várj, várj, elvesztettem a fonalat itt a nagy izgulás közben. Végül ki javasolta a "minden mentes" diétát? És miért pont most, amikor az eredményeid szuperek?
    Mindenesetre drukk hozzá neked is, a gyerekeknek is!

    2014-04-21 at 07:33
  • Reply GoldenApple

    Főorvosnő, vér alapján, Kékgolyó. Nem természetgyógyász, nem akar eladni semmit, nem egy önjelölt dietetikus.
    Labor. Mikroszkóp. Mittudoménmi.

    Vér.

    Nagyon komoly kutatások alapján – ebbe nem mennék bele. Sejtszintű megoldás lehet.

    2014-04-21 at 08:15
  • Reply GoldenApple

    Miért pont most? Mert most szántam el magam a vizsgálatra.

    2014-04-21 at 08:20
  • Reply VKI és VMP

    Mi is most csöppentünk bele egy tej- és tojásallergia mellé egy (valószínűleg) gluténba. Fincsi. De megoldható, szerencsére egyre több a mindenmentes alapanyag, recept, bármilyen cucc.
    Ja, és van "tejkészítő" készülék, ami mindenféle növényi alapanyagból (rizs, mandula, kókusz) tejet készít.
    Hajrá!

    2014-04-21 at 08:26
  • Reply GoldenApple

    Jaj, egész megjött a kedvem! (N.E.M.:D)

    2014-04-21 at 08:28
  • Reply Éva Lauber

    Végülis a szalonnában se tej, se glutén se cukor és Barnabásnak az a kedvence 🙂

    2014-04-21 at 17:15
  • Reply Kószáló

    figyelj, ha a gyereked pszichés tüneteire gondolsz, gondolj arra, hogy milyen tünetei lennének, ha nem élted volna túl. Sokszor mondják a gyerekekről a környezet (megkönnyebbülten): hála Istennek mintha észre se vette volna. Hát nem, a gyerek szempontjából százezerszer jobb, ha tünetei vannak, agresszív lesz, tikkel, mittudomén, minden jobb, mint az apátia meg a "mintha semmi se történt volna": Mármint nem neked elviselni jobb, de egészségesebb. Gondolj erre. Mondom ezt, mint pszichó-izé.

    2014-04-21 at 18:11
  • Reply GoldenApple

    Nem pszichés tünetekre gondolok.

    Asztmára. Másfél éves kora óta naponta gyógyszert kap.

    2014-04-21 at 20:01
  • Reply Keiju

    Egy kis segítség a kajához: http://www.mindenmentes.hu/
    Szuper gasztroblog, én rengeteg mindent csináltam már innen. Van élet mindenmentesen is. 🙂

    2014-04-22 at 09:25
  • Reply Ildikó

    Nem lehet, hogy most hogy visszaálltál a húsra, megy egyebekre, a szervezeted ilyen kiütéssel reagál? Nem kellene egy gaszro vizsgálat?

    Kószálónak igaza van, a gyerekek nagyon sok mindent képesek elviselni, rugalmasak. (egyébként annak ellenére, hogy anyukám egészséges volt, aszmás voltam gyerekkoromban. Királyság volt, hogy heti egyszer látogathattak meg anyuék a Szabadsághegyen. Unokabátyám még pelenkás volt, ugyanígy heti egyszer látogathatták. Ez van, elmúlt, kinőttük.
    És ahhoz képes, hogy volt olyan, hogy Szabadsághegyről hazajöttünk és este már az esztergomi kórházban dekkoltam (és basszus nem engedtek haza), ez miatt nincs defektem. :-))

    Ildikó

    (azért én megmutatnám egy bőrgyógyásznak is, ha minden más rendben, ki tudja mit produkál ezek után a tested?)

    Szorítok nagyon, hogy minden rendben legyen. (persze önvizsgálat után)

    2014-04-22 at 12:47
  • Reply makkmarci

    Akkor a mellbimbóról indult? Amiket a főorvosnő mondott, meg a jó eredmények azt jelentik, hogy ez nem "az"? És ezért maradt minden úgy, ahogy eredetileg, hogy 3 havonta vizsgálat? Én is elmennék bőrgyógyászhoz is, ha maradt benned bizonytalanság. Mert ugye ez a tünet csak a "lehet" kategória. Nagyon kíváncsi lennék a kezdetekre. Mikor lett gyanús? Már terhes voltál Gergővel? Mi volt az, ami miatt orvoshoz fordultál? Nagyon szorítok neked továbbra is!!!!

    2014-04-22 at 20:15
  • Reply barbi76

    Mik lehetnek/voltak a tünetek? Én is valamire gyanakszom, nálam erős fogyás játszik, és az a valami nem stimmel érzés, ennyire nem lehetek/vagyok válogatós..kevés kaja esik jól mostanában.

    A tejkészítő nem lehet rossz, baromi drágák a felsorolt tejek.

    2014-04-22 at 21:50
  • Reply barbi76

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    2014-04-22 at 21:51
  • Hozzászólás a(z) GoldenApple bejegyzéshez Cancel Reply