Jobban örültünk volna, ha felvonja a szemöldökét a docens asszony, és azt mondja, hogy semmise.

Nem mondta.

Nem egy, hanem kettő festékes anyajegy van a gyerek körme alatt. Kérdéses, hogy kettő külön van-e (ami önmagában már nagyon szokatlan és furcsa lenne) vagy ami még rosszabb: a másik már az előző miatt van.

Komplikálja a helyzetet, hogy az egyikben van egy fekete, szemmel nem látható folt, aminek a következő, három hónap (hahahahahahahahahahaha) múlva esedékes kontrollig el kell tűnnie, vagy ugrik a gyerek ujjperce. A csíkok nem nőhetnek, szélesedhetnek, változhatnak, mert akkor is ugrik a gyerek ujjperce. A jobb kezén. A hüvelykujján.

Hazafelé bementünk a Culinarisba, ahol megkérdeztem a teák előtt a gyerekemet, hogy érti-e ami történik, és elsírta magát, hogy nem, és fél, hogy meg fog halni (cukorbetegéknél ez nem számít extrém kijelentésnek).

Mondtam, hogy azt semmiképp, de a körmöcskéje alatt van két anyajegy, amire nagyon kell vigyázni, nem szabad bántani, piszkálni és nem rághatja a körmét. Elmondtam (azt már a hikorifa füstnél), hogy nagyon szeretem és hogy minden rendben van: apának is és anyának is meg kell mutatni mindig az anyajegyeiket és hogy ez is teljesen megszokott dolog. Ha bármi lesz, akkor semmi baj, mert leszedik a körmöcskét (mondjuk az ujjpercet nem említettem, de ez részletkérdés, és mivel Gergő kisujján az utolsó ujjperc úgy van visszakapcsolva, miután szétzúzta tavaly egy sziklával, számára ez nem feltétlen ijesztő és ismeretlen dolog.) Igen, kurva rossz a gyerekem.

A bio kukoricalisztes tortilla lapoknál már nem sírt, hanem elismételte a saját szavaival, amit elmeséltem neki, aztán összepacsiztunk és választottunk egy-egy pekándiós gm müzlit.

Megtettem, ami rajtam állt: elvittem orvoshoz. Most jöhet az ima.

Ugyanitt: szarakodik a kocsink. Csak a mai meg a holnapi napot bírja ki, aztán csütörtök reggel megy a szerelőhöz <3