ez-az

jó hír: úgy fest, hogy május 2. hetében megszületik a kiskutyánk.

rossz hír: reped a hasamon a bőr, pedig profi cuccal kenem

jó hír: a nagyfiús szoba kifestve, a kis gazdája nagyon boldog

rossz hír: az ágy. az a nyomorult ágy: 180×90-es, lehetetlen bele matracot kapni, csináltatni kell

jó hír: kaptam időpontot a szuper pedikűröshöz

rossz hír: vinnem kell a gyereket is magammal, ugrott a relax

jó hír: isteni zabfasírtot sütöttem szilikonos muffinsütőben

rossz hír: a paradicsomlevesbe főztem sajtos grízgombócot. olyan kemény lett, hogy nem lehetett elharapni:)

………………………………
hát, mostanában valahogy így vagyunk.
Kategóriák
Egyéb

Basszus, ez egy ilyen hét.

Megálltam a zebránál, hogy át tudjon menni 3 gyalogos, szépen, nyugodtan, és már a zebra felénél jártak, mikor belém jött valaki hátulról. 
Hatalmas csattanás, minket az ütközés betolt a zebrára.
Kiszálltam a kocsiból, a gyalogosok meglátták, hogy hatalmas hassal és egy üvöltő gyerekkel vagyok, úgyhogy hívták azonnal a mentőket. 
Barnusnak azt mondtam, hogy játszunk, így megnyugodott, aztán pedig a  mentőben a kórház fel  már roppant lelkes volt – szerencsére Gergőnek sem lett baja, nem nyomta meg az öv, nem sérült a lepény sem.
Vége lehet a hétnek?
Kategóriák
alma meg a fája

Frász kitört.

Tegnap a frászt hozta rám Gergő. Felkeltem reggel (gyanúsan nyugodt alvás után), megittam a kávémat és elmaradt a reggeli beköszönés. Megettem a reggelimet, tettem-vettem, de egyre kótyagosabban, fejfájósabban, szédülősen… Gergő még mindig életjel nélkül. Se egy rúgás, se egy rezgés, se egy kis ebihal-szerű remegés.
Délben már elkezdtem nyugtalankodni. Kettőkor már rendesen izgultam, fél 5-re már pánikoltam. Semmi nem működött. Ittam kólát, mászkáltam négykézláb, a kólára leküldtem egy kis csokit – semmi. Jobbra-balra feküdtem, guggoltam, bekopogtam – semmi.
Hívtam a szülésznőt, mondom neki, hogy semmi életjel reggel óta, de legalább szédülök-hányok, ő pedig azt tanácsolta, hogy akkor nyomás be a kórházba, ennek a fele se tréfa…
Barnabás (itthoni melegítő, csokis száj, tűzoltóautó) lelkesen szállt be a kocsiba, én (pánik,terhességi kiskönyv és lemerülőben lévő telefon) már nem annyira. 
Nagy nehezen találtak szívhangot, addigra már majdnem sírtam, majd az ultrahangon ki is derült, mi a bibi: a gyerek le-he-tet-len pózba tekerte magát (ismét visszafordult, most popsival lefele van, fenn a feje, mellette a lábfeje), és annyira belejött a tekerésbe, hogy úgy döntött, bevonja a köldökzsinórt is a játékba: feltekeri a nyaka köré. 
Most drukkolunk, hogy tekerje le, forduljon be, és rendezze el magát szépen: éjjel 3-kor éreztem az első igazi rúgást, úgyhogy valószínűleg rájött a kis mafla, hogy ez nem annyira hasznos/célravezető/kényelmes, amit csinál, és változtatott.
Holnap megyünk kontrollra.

Most egyfolytában óriási rúgásokat kapok: állítom, hogy röhög benn a gyerek…:)

Kategóriák
Egyéb

legszebb Nap

Morzsák

  1. Papucsban dolgoztam. A teraszon. Tejeskávéval.
  2. Megyünk úszni – a múlt hetet kihagyta a gyerek, remélem most minden oké lesz.
  3. Egy egész napra való listát írtam Medvének és a gyereknek holnapra, amivel elfoglalhatják magukat, amíg én mérgezett egér módjára rohangálok egyik munkáról a másikra: muskátlit ültethetnek, felfúrhatják az ikeás hintát a gyereknek és eltehetik a sziklakertbe a levendulákat.
  4. Gergő 1700g körül van, nagyjából egy hónappal nagyobb méretű a tényleges koránál.
  5. Tegnap a C&A-ban szerdai randiztam magammal, mikor bementem, kérdezte az eladó, hogy miben segíthet. Mondtam, hogy valamit szeretnék, valamit, ami rám jön. Lenézett a hasamra és két szót mondott: ékszer, kendő. Kendő lett, meg egy leggings (szoknyák alá is).
  6. Erre a hétre is összeállítok egy menüt: annyira megkönnyítette az életemet a menütervezés, hogy az valami hihetetlen!
  7. Szuper cuccokat vettünk a fiúknak (hehe. de jó ezt így látni!): Barnusnak nadrágokat, pólókat a nyárra, Gergőnek rövid ujjú bodykat (kellett. Barnus februári volt, mindenből meleg-hosszú van.).
  8. Fürdőbonbonokat készítünk ma: kókuszzsír, kakaóvaj, körömvirág. Összeolvasztom, szilikon formába öntöm és hagyom megdermedni. Dinoszauruszosak lesznek!

Nem annyira

vagyok jó a menütervezésben, de most szerintem nagyon szuper lett, amit kitaláltam!
Egy nagy csokor medvehagyma volt itthon, még Anyu hozta, azt lepürésítettem (olajjal és vajjal), majd megkentem vele a medvehagymás csigát. Egy jó adagot le is fagyasztottam, remek lesz nyáron egy-egy szelet grillezett húshoz. Egy csomó maradt, így visszatettem a mixerbe, adtam hozzá pirított mandulát és sajtot – megy be a fagyasztóba, pénteken csirkemellre teszem és megsütöm.
A ragu maradékát – mint már írtam- felhasználtam töltött krumplihoz, így az is pipa. A csigához zellerkrém levest álmodtam, amit a mixerben maradt pesto maradékával pürésítek össze.
Tehát a heti menü:
Vasárnap vacsora: bolognai spagetti
Hétfő ebéd: ugyanaz
Kedd ebéd: töltött krumpliból kivájt krumpligombóckákat megpirítottam és meglocsoltam medvehagymás szósszal.
vacsora: nekem egy kis zellerkrém leves (a többi megy a fagyasztóba), Medvének töltött krumpli paradicsomsalátával.
Szerda: maradék töltött krumpli (mindenkinek, paradicsomsalival), reggelire-vacsorára medvehagymás csiga.
Csütörtök: a zellerkrém levest megmelegítem, pirítok hozzá baconcsíkot. Szegény, sanyarú sorsú férjem is kibír egyszer egy lájtos ebédet (ööö… baconnel).
Péntek: pestos csirkemell, zöldsaláta, almatorta
Szombat: ugyanaz
Bevásárlólista (nos, nagyjából)
répa, zeller, krumpli, fehérrépa, egy kiló darált hús, egy kiló csirkemell, vaj, sajt, bacon, paradicsompüré, fűszerek, alma, saláta, pár szem paradicsom, tejföl – ez nagyjából (de tényleg csak nagyjából) olyan 5000-6000 Ft.
Nyilván liszt, olaj, paradicsompüré, ilyesmi van itthon, így ezeket nem számolom, de még ha számolom, akkor is vállon veregetem magam, hogy ilyen szuper menüt találtam ki!

(azt pedig végképp szuper, hogy

1., tök hamar megvolt minden
2., egy nagy adag bolognai szósz lefagyasztva várja, hogy egyszer majd, egy igazán rohanós napon csak kikapjam onnan, és egy 10 perc alatt kifőtt tésztára kerülhessen
3., a krumpli kikaparása /paradicsom szeletelése közben simán lehet Trónok Harcát nézni – hajrá s3e3!)

Kategóriák
5 perc a semmiből

5 perc a semmiből – sár az egész házban

5 percnyi írás a semmiből, a semmibe, remélem valamiről
óra indul:
egy pár negyvenhetes és egy pár huszonhetes gumicsizma, mindkettő bokáig sárosan és össze-vissza dobálva. ezek ők, ketten. mégsem haragszom – férfias, macsó hősök a gazdái, akik kertet járnak hétmérföldes léptekkel és fát ültetnek (igaz, a leglehetetlenebb időpontban, de) nekem. birsalmát. mert szeretem. 
szeretem, mert fanyar, szeretem, mert jó emlékek kötnek hozzá, szeretem, mert olyanra emlékeztet, ami elmúlt. 
elmúlt, eltűnt a nagyszülői ház – már teljesen idegen. már nincs rózsa a kiskertben, már nincs napfény illat, nincsenek barátságos bútorok és giccses nippek. nem pöröl a nagymamám, nincs harsány nevetés, nincs élet.
a vödör hangja a krumplipucolásnál, a nyári konyhában a víz csobogása, az asztal az udvaron – mind emlék, mind elveszett, már nem olyan.
hogy hol romlott el, csak sejteni tudom. a szemem előtt látom, milyen az, ha egy anya nem tudja összetartani a családját. látom, hova vezet és azt is, hogy nem egyedi az eset – sokkal több a széthullott, cserepekre tört család, mint az összetartó. a nagymamának nem sikerült. 
ezt sosem felejtem el, és remélem, nálunk nem így lesz. ha lesznek unokáim, és a tesómnak is lesznek unokái, akkor mind-mind itt ülnek majd a kertben, én pedig napfényt, biztonságot és birsalma sajtot adok mindegyiknek.
amikor a sárnyomokat nézem, egy kicsit azt képzelem, hogy nemcsak fát, hanem családot is ültettek.
Kategóriák
Egyéb

Medvehagymás pesto, lista, Cesky Krumlov

Így, ebben a sorrendben.
Utolsó itthon töltött nap a nagy hétvégi nyüzsgés előtt: szerdától vasárnapig loholni fogok, mint a megveszekedett…
Megírtam a mai anyagokat, egész délelőtt e-maileztem és telefonáltam, és most viszonylagos nyugalom van: a gyerek alszik, a kutya napozik, a medvehagymás csiga tésztája épp kel, és kitaláltam, hogy mi lesz a mai ebéd.
Maradt még a raguból, így félkeményre főztem 4 nagy krumplit, azokat félbe vágom, kikaparom a belsejüket, összekeverem a raguval, ütök hozzá egy tojást és sajtot reszelek a tetejére. Sütő, tejföl, boldogság. Ha úgy lesz kedvünk, akkor a teraszon.
Délután dínós pralinét készítünk a gyerekkel, és ha minden jól megy, készítünk néhány fürdőbonbont is: úgy szereti és olyan kis puha lesz a bőre tőle. 
Ilyenkor mindig próbálom összegyűjteni, hogy miket kell vásárolnom a következő napokban, de hiába – úgyis mindig kimarad valami.
Gyógyszertár:
  • kakaóvaj (sok!)
  • magnézium citrát
Drogéria:
  • állatmintás vécépapír a gyereknek (óriási motiváló ereje van…:D)
  • zsebkendő
  • dezodor
  • tusfürdő
Biobolt:
  • köles (függőséget okoz)
  • kuszkusz
  • rozsliszt
  • kukoricaliszt
  • gesztenyeliszt
  • … és ha már arra járok, akkor a szejtános szendvicsem se marad ki:)
…………………………………………………..
Megbeszéltük, hogy jövő májusban elutazunk Medvével. Kettesben. És ezután minden évben így lesz – lesz 4 nap, ami csak a miénk, amikor nincs telefon, nincs munka, nincs semmi más, csak ő és én.
Jövőre ide megyünk:
Cesky Krumlov
Király, nem?

…………………………………..

Kertészet, kertészkedés, sállálá

Hehe, olyan címe van ennek a posztnak, mintha bármit is csináltam volna a kertben, pedig nem.
Gyönyörű kertészet van itt nálunk, túlzás nélkül mondom, hogy rendezettebb, szebb, felszereltebb, csinosabb, mint a jóval nagyobb társai. Egy ideig még próbálkoztunk, ha valami különlegesebbet szerettünk volna venni (mert itt biztos nincs), és mindig rájöttünk, hogy ide kellett volna mennünk először (mert tuti van, és tuti, hogy jó áron).
Petúnia és muskátli jött velünk, meg egy törzses rozmaring, aztán mikor hazaértünk, én nekiálltam főzni (isteni ragut főztem. maxiriszpekt.), Medve pedig kiment a kertbe nemtudommitcsinálni (ásott vagy mi).
Barnus ébredés után csatlakozott a Medve+Drazsé csapathoz, és elültették a birsalma fácskát, meg még egy almát, meg a másik mandulát, szóval szuperhatékonyak voltak. Medve már Barnabástalanul küzd a kerítéssel (a szomszéd kutyák mindig felfeszegetik, és valahogy atombiztossá szeretné tenni, mielőtt elé ülteti a sövényt), én pedig az alábbi gondolatokkal segítem a munkáját:
  • micsinálsz?
  • mindjárt sötétedik
  • kinn van a derekad
  • akkor most biztos nem eszel? 
  • … mondjuk nem pont oda gondoltam, lehetett volna 30 centivel odébb, de mindegy, majd megszokom
szóval iszonyú idegesítő vagyok, de legalább hozom a formám. Ha van egy kis szerencsém, még a rózsáimat is el tudja ültetni: az egyiket a kukatároló mellé gondoltam (az futó), a másikat meg a gázórához (bokor, hogy takarja).
Át kellene ültetni a jukka pálmát (azt már nyilván idebenn, nem a trópusokon élünk), mert már baromi kicsi neki az a cserép, amiben jelenleg él és persze nem tettem le arról sem, hogy legyen a hálóban függöny – nos, valamikor majd a héten. Ma már tuti nem.

……………………………
Babaruhát pakoltam, csoportosítottam, rendszereztem egész délután. Rengeteg ruhája van/lesz Gergőnek, és őszintén mondom, hogy nagyon nehezen tudnék olyan babaholmit megemlíteni, ami még nincs nekünk.

Na jó, azért nagy nehezen sikerült – (Mami, figyelsz?):

Hogy ne egy kutyakozmetika boltkártyáján legyen

I. – A tuti csokimáz recept (Ádám nagymamájától):

  • 15 dkg porcukor
  • 3 evőkanál kakaó
  • 3 evőkanál lobogva forró víz
  • 1 evőkanál olaj
Sűrű, fényes csokimáz lesz.

II. Az Arribás must-have lista (Klaudia, köszi) – Quesadilla

  • chorizo
  • hagymás-paradicsomos öntet
  • koriander
  • kukorica
  • sajt-tejföl
és nagyon fontos az extra guacamole.

Na most kidobhatom a kártyát.