akivel megbeszéltük, hogy megajándékozzuk egymást. A többiek idén nem kapnak semmit, és jól is van ez így, attól még nagy az imádás és a szerelem, sőt, egy közös buli többet ér mint egy bárakármilófasz.
Jut eszembe közös buli: a szombat katasztrófa volt.
Na jó, voltak jó elemei.
Vígan feszítettem a 42-es koktélruhámban, ami egy picit bő volt az este elején, az este végére azonban pont jó lett, annyi zöldségfasírtot, majonézes céklát, dió tortát, sós kuglófot, pástétomot ettem. És igen, ez a része élmény volt. Élmény volt, hogy 10, velünk tökéletesen megegyező diétát követő emberrel voltunk, akiknek nem kellett magyarázni, hogy mit miért hogyan, hanem csak élvezettel enni a finom falatokat – gondtalanul.
Meg vedelni a pezsgőt. Nyakló nélkül.
… és ekkor megjött egy régebbi ismerős. Aki lebaszta a kaját, amit hozott az asztal közepére, tejfölös padlizsánkrém, kaszinó tojás, kenyér, sajttál, minden csináltatott, éttermi, ellenőrizhetetlen. Nem, ez nem a világvége, mert biztos nagyon finom volt, de ez a banda nem így eszik, és ő ezt tudta, és a háziasszony meg is kérte, hogy ezt ne, de azért ő de.
Nem volt jó a zene sem, azt én vittem, de senkinek nem tetszett. Mindenki rinyált, hogy jaj, már előre félnek, hogy mi lesz a következő szám, pedig a számomra legkedvesebb zenéket írtam ki és hát nem volt jó érzés.
Nyomta a lábamat a cipő, mert amióta fogyok, lötyögnek a magassarkúim, de speciel ez a darab régen volt rajtam, úgyhogy indulás előtt, mikor szembesültem a helyzettel, belenyomorgattam egy (figyelj!) gyapjú. hővisszaverős. bakancs. talpbetétet., úgyhogy már nem lötyögött a lábamon, de legalább kurva meleg volt.
A társaság egy része bepasizni ment oda, majd keserűen finnyogott, mert nem az volt a felhozatal, amire várt, a másik fele beszélgetni, de ahhoz túl hangos volt a zene, én pedig már majdnem bőgtem a lejátszónál, full az élcek céltáblájaként (nem volt más téma, így MINDENKI a zenét fikázta), úgyhogy Medve hívott egy sofőrszolgálatot, megölelgettem a háziasszonyt és a házigazdát, akiket imádok, és eljöttünk.
És jó volt így. Kicsi tánc, kicsi csini, kicsi buli, sok pezsgő, aztán lesminkeltem, bekentem az arcomat, sírtam egy jót, és Medve átölelt, hogy látod, nekünk ketten a legjobb. A legislegjobb. És tényleg.
Anyukám itt van, úgyhogy másnap el tudtunk menni az ajándékokért, majd kimentünk a wampra – Ádámmal. A wampra. Ádámmal. Igen. Muhaha.
Vettünk végre Caracolbaby nadrágot Barnesznak, ő imádni fogja, mert mackós a zsebe, én imádni fogom, mert magas passzé van a derekán, így sosem lesz kinn a fél háta a gyereknek, ahogy az óvodában a szőnyegen épít. Ilyesmi, csak mackós minta van a zsebén, és a zseb szegélye (mindegy, értitek) az nem ilyen kockás, hanem egyszínű.
Még láttam egy csodálatosan szép nyakláncot és medált, de az most nem fért bele a büdzsébe, 45.000 Ft lett volna, de ma éjjel azzal álmodtam. Na mindegy, nem ma lesz.
Megjöttek a gyerekek ajándékai is, Gergőnek a Bilibo és a Bilibo mini szett, Barnesznek a Villámmekkvín világítós autó, no meg megvannak a könyvek is, úgyhogy tényleg nincs több dolgom.
Medve óriás meglepit kapott tegnap, de azt már a szülinapjára, és szerintem külön bejegyzést érdemel, meg az is, hogy tegnap hirtelen ötlettől vezérelve eljutottunk a Culinarisba.
Hm.
_26.jpg)
