Kategóriák
Egyéb

Basszus, betegek vagyunk

Beteg Gergő, beteg vagyok én is, Ádám is köhög – egyelőre Barnesz állja a sarat, de kérdés, hogy meddig, mivel folyamatosan ráköhögünk (tudom, tudom, vonjak köré oxigénsátrat).

Huszonnégy sugi van hátra, nagyon úgy érzem, hogy már csak huszonnégy sugi, és ma is „lepakoltam a csomagomat” – az alatt a pár perc alatt elbúcsúztam attól, hogy JAJ, SZEGÉNY GYEREKEIM.

Tudom, lehetne jobb is. Gergővel most izgő-csengő-csiribiri babamamahepiségen kellene fetrengenünk, helyette a Kékgolyóba túrázik naponta a kölök. Barnesz játszhatna állatorvososat, sima orvososat, akárbármit, helyette ájuldozik és a halál foglalkoztatja (ki hal meg? mikor hal meg? Te meghalsz? Én mikor halok meg? halálhalálhalál…)

… és ezzel együtt ma letettem azt a puttonyt, hogy ők a szegény gyerekek. Nem azok. Nagyon szeretem őket. Nagyon keményen küzdök értük. A jövőbeni húslevesekért, a sietős puszikért, az anyaadjpénztért, azokért a nagy, lakli melákokért, akik lesznek.

Szeretem őket.

Velük akarok lenni.

Nincs semmi más vágyam, mint látni, érezni, megélni őket.

Elmondani nekik, hogy mennyire csodálatosak. Kiszűrni a csajaikat:D

Ölelni, edzésre vinni, bábszínházazni, ráparancsolni a papucsot. Lebüdizni a lábát.

Megcsókolni szemüket, álomba ringatni őket egy rossz nap után.

És nem szegény gyerekek.

Ha – ne adja az ég- én nem tehetném, csodálatos apukájuk van.

De tehetem.

Tudom.

Érzem.

Hiszem.

—————

24.

Kategóriák
Egyéb

Lusta, álmos hétvége volt ez.

Gergőke már nemcsak köhög, hanem zihál és sípol is (csodás hetünk lesz…), Barnesz maga volt a lehetetlenség: nyüzsgött, zsibongott, vibrált és pulzált egyszerre, úgyhogy a végén már kimaradt a körömvágás. Attól féltem, hogy levágom az ujjait, úgy mocorgott. 
Majd holnap reggel. Vagy álmában.
Vagy azt mondjuk majd az óvodában, hogy kínai nemesi vég csörgedezik benne, és tilos körmöt vágnia.
Egyébként az ovival most ez a legkisebb problémám.
Az egyik óvónő ugyanis meglehetősen nyíltan utálja a gyereket, amitől még ugyan nyugodtan aludnék (feltéve, ha a gyerek ebből semmit nem vesz észre), de
1., észreveszi, mert nem hülye,csak alacsony
2., sikerült végtelenül hülye helyzetbe hozni a gyerekemet. 
Van ugyanis egy kisfiú, aki ilyen-olyan okokból kifolyólag bántja a többieket. Nem kicsit, nagyon. Megrúgja, lelöki a csúszdáról, fejet kell varrni, megdobálja – szóval mindennapos a baj, és vele együtt a hisztéria is. A dolog persze önjáróvá vált: mivel a legtöbb gyerek azt hallja otthon, hogy „akkor üss vissza”, „pofozd meg Te is”, a kisfiú teljesen perifériára került. Érthető. Ugyanakkor szörnyű. És sosem lesz vége. 
Felmerült, hogy menjen át másik csoportba, de nem lehet áttenni (ezen nem is érdemes vitatkozni tovább), úgyhogy valami megoldást találni kell, mert – több gyerek mellett- az enyém is a célkeresztjébe került.
Mindennapos torzsalkodások eddig is voltak, 25 kisfiúból legalább 10 élénk, eleven, de külön-külön megkérdeztem a nevelőket: Barnussal nincs semmi gond, élénk, eleven, de nem is értették, miért kérdezem, hisz olyan, mint a legtöbb kisfiú.
Zajlik a szülői, megy a vita, hogy mi legyen a kissráccal, belerúgott, megütötte, arcon verte, megkarmolta, lelökte, így a gyerekek félnek tőle, a többi csoportból is, nagyobbak is – mondja az egyik anyuka.
Erre az óvónő (aki 2(!) hónapja van az oviban):
” A maga fia a Barnabást sokkal többet emlegeti, sokkal jobban fél tőle.”
Azt hittem, ott mindenki előtt lefordulok a székről. Való igaz, hogy Barnesznak volt ezzel a kisfiúval egy csúnya vitája. Nagy civakodás lett a vége. 
DE EZ HOGY JÖN IDE?
Hogy vonhatunk párhuzamot?? Senki más nem emlegette fel, hogy a Pistikének meg meghúzta a haját a Dzsoni, a Krisztának rácsapott a kezére a Zsuzsi, vagy hogy a Lajoska beleharapott múltkor pont az én fiamba,és így tovább.
Nem egy polcon van a kettő – a drága óvónő pedig sikeresen elhintette a port…
—————————————————
Most mi a retket csináljak? 
Beszéltünk vele nagyon nyíltan, nagyon értelmesen a szülői után, határozottan megkértük, hogy hagyja abba a fiunk piszkálását és ne különböztesse meg a gyerekeket SEMMILYEN szinten. Elmondtuk azt is, hogy több kollégája hívta fel a figyelmet rá, hogy valahogy mindig Barnus van nála terítéken, hogy kiabál a gyerekkel, hogy csak őt szapulja, korholja. 
Nyomatékosan kértük,hogy hagyja ezt abba. Partnerek vagyunk mindenben, nekünk mondja, ha valami nyomja a lelkét.
Meghallgatta, majd közölte, hogy ő az egyenes beszéd híve, és ha valami problémánk van, azt nyugodtan mondjuk el neki, ő bármikor meghallgat minket.
Csak lestünk, mint a vett malac.

————————–

Basszus, az elmúlt 8 percben EZ TÖRTÉNT!! EZT HOGY NEM LEHET ÉRTENI??

——————————————————-
Nehéz hét lesz, na. Sugár minden nap, Gergő betegsége és ráadásul… alig merem leírni…fáj a hónaljam. Tudom, most azt mondanád, a sugártól,de nem. A másik:(

Kategóriák
Egyéb

Annyira

jó is délutánom volt ma… beültem egy nagy beszélgetésre az egyik ismerőshöz, rengeteget nevettünk, vettem egy új körömlakkot, szóval egy szavam sem lehet. Tényleg.
… és ez a hétvége ilyen lesz: bevackolódunk itthonra, forralt almalevet iszunk, megnézzük a Jégvarázst, örülünk, hogy együtt lehetünk.
Olvasok, befekszünk a nagy ágyba,  lehet, hogy sütök palacsintát, lenyomok 6 m-t. Lehet, hogy hetet.
Csodás lesz.
Igazi ünnep.
Kategóriák
Egyéb

A dudú lista

Elég volt egyetlen reccsenés, és a sárkánynak letört az egyik szarva. B ügynök hangosan sóhajtozva jött oda hozzám.

– Anya, letört a sárkány szarva. De ha már úgyis ott vagy, kimoshatnád a bárányt, ezt is vedd fel a dudú listára.

Viszonylag sokat dolgozom angol nyelven,ebből következik, hogy van egy to do listám – amiről a gyerek rendszeresen hall a telefonban.

Ez teljesen hidegen hagyta a Nagy Katasztrófáig (már nem karasztófának mondja, most már katasztlófa), mostantól azonban minden dudú listára kerül.

———————-

Szóval most sok van a dudú listámon:

– meg kellene varrni Medve kacsatoll paplanját. Itt trónol a dolgozószobámban, a karosszékben, és akárhányszor felemeltem, megrémített az ordas kupleráj, amit eddig eltakart, úgyhogy szépen visszatettem, és ezzel részemről be is fejeződött a sztori. De ho-ho-ho-hóóó, nem úgy most!! Kupi felszámolva, paplan javításra kész!

– ki kéne találnom, hogy mit főzzek holnapra: hajlok rá, hogy spenótos-tejszínes-keménytojásos fusilli legyen pecorino sajttal.

– összekészíteni a képeket a keretezőhöz.

——————————

Ismét újabb kezelés, de sajnos/szerencsére hosszabb időt vett igénybe a beállítás, így volt időm hosszasan átgondolni, hogy vajon most, a jelenlegi világból mi hiányzik nekem a legjobban.
A kezelés alatt végig álmodoztam. Oké, talán sziruposat, de… most erre vágyom:

Kategóriák
Egyéb

5 sugár lement.

Ez azt jelenti, hogy 28 van még hátra. Huszonnyolc nap, amikor reggel zötykölődve-olvasgatva, elsuhanó tájat nézve megyek a Kékgolyó felé, és gondolkodom azon, hogy valamit megint ott kellene hagyni.
Ott kellene hagyni a félelmemet, hogy nem sikerül az egész, hogy kiújul, hogy újra kemó kell majd, hogy megint műtét vár rám.
Ott kellene hagyni a türelmetlenségemet: igen, majd jobb lesz. Majd újra rám jön a nadrág. Majd újra visszarázódunk az életbe.
Ott kellene hagyni a feszültséget. 
A pontos időbeosztást. Az éjszakai sírásokat. A nehéz reggeleket. Az önmarcangolást, a szöszmötölést, a szarakodást. 
A duzzogást, a reggeli morgást, a fejfájást.
a… a… a…
Huszonnyolc. Huszonnyolc kiváló lehetőség, hogy jobb legyen.
Kategóriák
Egyéb

Profi kommunikáció

Meg nem mondom, hogy PONTOSAN hogy történt, de 95%-os szöveghűséggel az alábbi párbeszéddel indult ma a nap:

Valamiben nem értettünk egyet, és ezt felnőtt módra meg is beszéltük:

– Nyuszkó, de hidd el, hogy igen.
– De nem.És nem és nem és nem.
– De így van.
– De nem, és kész, és nincs tovább vita.
– De van vita.
– De nincs, mert én bezártam a vitát és bedobtam a kulcsot a tengerbe.
– De én akkor meg…
– És nem, nem tudsz lemenni búvárfelszereléssel/tengeralattjáróval, mert én azt felrobbantom.
– De nekem van egy speciálisan képzett cápám, ami visszahozza a kulcsot, ami nyitja a dobozt, és folytatni lehet a vitát, és nekem van igazam.
– De nekem van egy génmanipulátorom a cápádhoz, és ha azt bekapcsolom, csak nekem engedelmeskedik.

…. és ekkor a férjem nagyon sokáig gondolkodott.

– De az én cápámhoz van egy speciális önmegsemmisítő program, ami az ilyen vis majorok esetére való, és mielőtt önmegsemmisít, a kulcsot beleteszi egy fekete dobozba, amihez nálam van a csip, és csak én találom meeeeeeeeeeeeeeg….

– De én…

– GYEREKEK! ILYET HARMADIKBAN HALLOTTAM UTOLJÁRA!- mondta az anyukám, és nagyon nevetett.

Ami persze egy hülyeség, mert ez véresen komoly.

———————————–

Kategóriák
Egyéb

Lassan de biztosan elindult az év, és

ennél jobban nem is alakulhatott volna eddig:
túl vagyok az első sugárkezelésen és ne-ga-tív a tüdőröntgen. 
A nagy örömködésből még jusson annak a ténynek is, hogy a KékGolyó környékén van egy kis eldugott turi, ahol ma 3000 Ft-ért vettem egy hasított bőr, fekete, címkés Esprit csizmát, illetve 2000(!)Ft-ért egy papucsot. Kifutó modell. Birkenstock.
A szívem szakad meg, hogy most tök sokat kell majd arra járnom. Mindjárt sírok. Gondolhatod…:)
Szóval megvolt a sugár, irtó kedvesek, nem lesz vészes a dolog, csak nagyon (értsd NAGYON) sok idő elmegy az utazással. Kitaláltam, hogy tömegközlekedni fogok, dolgozom, ha épp kedvem tartja (ez nagyon nagyképű volt. fussunk neki megint: dolgozom, ha a határidő úgy kívánja), vagy bambulok. Zenét hallgatok. 
Na, királyul kitaláltam? Viszont ehhez kell nekem egy netbook (tableten lehetetlen oldalakat írni. A digitális billentyűzet nagyon nem nekem való), úgyhogy ha van ötletetek, hogy milyet kezdje el nézni, ne tartsátok magatokban. 
Nyilván elsődleges szempont, hogy szép legyen:))
——————-
És akkor summázva:
A nap legjobb része az volt, amikor megmondták, hogy minden oké, mikor kiderült, hogy az én méretem a csizma, illetve amikor végre hazaértem.
A legrosszabb: Barnus közölte, hogy kurvapicsafasz oroszlánpiknikfasz(!?!),  végleg elromlott a kenyérsütőm, és a tegnapi Gergőt-szoktassuk-be-a-bölcsibe projektnek köszönhetően fáj a torkom. Hiába, a 6 kemó az 6 kemó, ott nincs kecmec.

A legislegrosszabb viszont az, hogy az egyik óvónő annyira rászállt a gyerekre, hogy ez már nemmérlegelés és vita tárgya: kénytelen leszek beszélni vele. 

Kategóriák
Egyéb

Első nap a bölcsiben,

Gubancka jobban van, és megvolt a prof.habil.adj. főfőmufti dr. prof. non plusz ultrával a tali – meglepően kedves volt, és meglepően gyors.

Szerdán indul a sugár, ennek értelmében, egy, azaz 1 napom van beszoktatni Gerusz Maximuszt a bölcsibe. Zsír?

Na mindegy, szerdán reggel tüdőklinika, meg be kellene fejeznem ma este egy munkát, de már nem tudom nyitva tartani a szemem, úgyhogy

– még megyek,és kiderítem, hogy ki és miért kapcsolt szlovák adóra (folyamatosan mennek a reklámok)
– Gergő elaludt-e (megtanulta felnyomni a popsiját az égbe. most ÉLETVITELSZERŰEN űzi ezt a foglalatosságot.)
– Barnesz napirendre tért-e már az új, kezeslábas pizsije felett. Nagyon boldog volt tőle.

….

Pipa, pipa.

Egyedül a szlovák tévécsatorna maradt felderítetlen, de ettől még tök nyugodtan fogok aludni, nagyjából MOST.

Kategóriák
Egyéb

Átszakadt a gát

és beszéltünk róla.

– miért voltál rám mérges?
– féltem, hogy meghalsz.
– igen?
– igen.
– de nem fogok.
– biztos?
– biztos.
– akkor jó.
– jó.

És tartsuk magunkat ehhez.

Ezen kívül:

  • 5km az ellipszis tréneren (majd’ besz@rtam), 
  • sütőtökös gnocchi pecorino sajttal (már nagyon ránk fért, hogy főzzek valami f-i-n-o-m-a-t.  Az egészséges mellett.)
  • komplett körömvágás- a két fiúnak, és nekem is.Ez azt is jelenti,hogy MEGNŐTT a körmöm.
  • Shakespeare és almás tea
  • holnap irány a Kékgolyó!
Kategóriák
Egyéb

Zavar a rendszertelenségben

Jól hangzik, mi?
Átélni sem szuper, hidd el.
—————
A helyzet az, hogy én nagyon, botrányosan, mérhetetlenül EGYEDÜL „szeretek” fájni. Nyilván elmondom, hogy mi a baj – nagy vonalakban, de a védvonal mögé szinte csak én mehetek, mélységekbe nem, vagy nagyon ritkán avatok be bárkit, és nem ragozom a ragoznivalót.
Ez tegnap megdőlt.
—————-
Azt hiszem, hogy már minden mindegy volt: az utóbbi hetekben olyan hullámvasúton ülök, ami nagyon megtépáz lelkileg, testileg, szellemileg, és valószínűleg elfáradtam udvarias betegnek lenni.
A dolog egy kérdéssel indult, nevezetesen azzal, hogy „tényleg tudni akarod?”, és igen, meglepő módon tényleg tudni akarták. És elmondtam. Majdhogynem mindent. Mindent erről a betegségről, a teljesen hétköznapi, kurvára nem heroikus oldaláról. Azokról a pillanatokról, amikor nagyon messze van a pink-survivor-tollboás rész, és nagyon közel az a kétségbeesett élni akarás, ami cseppet sem szép, cseppet sem szagtalan és nagyon embertelenül emberi.
Az, amit nem énekelnek meg a filmek.
Az, ami a valóság.
Tessék, ez vagyok én, ezek vagyunk mi, parancsoljatok. Millióan hátat fordítottak nekünk a betegség alatt, és nincs sértődés, ha Ti is ezt teszitek. Mert ez nem könnyű. És nem is szép. És természetesen egyáltalán nem könnyed. Sokkal nehezebb, bajosabb,bonyolultabb szeretni most minket, pláne a családunk részévé válni, és természetes, ha valaki ezt nem akarja felvállalni. 
Ezért most íme: itt állunk pucér seggel, betegen, egy nem tökéletes (ó, messze nem tökéletes) házasságban, nem tökéletes házban, nem tökéletes gyerekekkel. 
És tökéletesen érthető, ha sarkon fordultok, és elmentek.
Nem mentek?
Újabb infó.
Most sem?
Még egy bomba.
… és odaégett a fasírt. És Brezsnyev szemöldököm volt. És Barnabás nekifutásból hason csúszott az ásványvizes palackokon – visítva. És nem volt rajtam kendő. 
Én pedig mondtam, és mondtam. Mert ez így fair. Tudniuk kell mindent, hogy eldönthessék, akarnak-e velünk társasozni.